MÁRFAI PÉTER (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Azért kétség ne legyen afelől, hogy én mint kormánypárti képviselő, a kormányom álláspontját képviselem, és fordítva, a kormányom képviseli az én álláspontomat is. De a kormánypárt nagy, a folyamatok hosszan tartóak, a különböző álláspontok különböző módon artikulálódnak, és időnként kifejezést nyernek olyan álláspontok is, amivel nem egységesen tudunk megjelenni. Ilyen az a megközelítés is, amely az internetszolgáltatás vagy bármi más hírközlési szolgáltatás járulékoltatását jelenti. Hiszen ez összekapcsolja azt a lehetőséget, hogy adott esetben a postás azért felel, hogy mi van a borítékban, holott fordítva, azért felel, hogy bérmentesítés esetén a borítékot továbbítsa, és semmi köze ahhoz, hogy mi van a borítékban, sőt törvény tiltja, hogy legyen valamifajta kapcsolat ezzel a lehetőséggel. Ez az elektronikus szolgáltatások esetében is így van.
Ezen a logikán haladva el lehet odáig jutni, hogy az internetszolgáltatás mint olyan, nem tartalmaz más szolgáltatást, ezért nem is járulékoltatható, sőt nem is tartalmazhat, mert abban a pillanatban más SZTJ alá esne. Nem gondolom ezt az ügyet kifejteni, úgy vélem, hogy ez a gondolat kiindulópontjában vitatható, menetrendjét tekintve pedig a parlamentben nem jutott el a részletes vitáig, és ez egy esetenként előforduló állapot, ami egy lehetséges kompromisszum ebben a kérdésben.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés