SZABÓ VILMOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Képviselőtársaim! Szeretném megerősíteni, ahogy a beterjesztésen is szerepel, a Magyar Szocialista Párt részéről beterjesztőként Gyurcsány Ferenc jegyzi az egyetértésünket és elkötelezettségünket az emberi jogok legszélesebb körű érvényesítésére és ezen belül a demokratikus Kuba megteremtése iránti elkötelezettségünket.
Való igaz azonban, hogy talán a külpolitika az - ahogy Pettkó András képviselőtársam az előbb utalt rá -, ahol a leginkább oda kell figyelni arra, hogy megfelelő időben teszünk-e valamit, s bizony gyakran előfordul, sokkal inkább, mint a belpolitikában, hogy az, ami az egyik napon még megfelelő, egy másik napon vagy akár ugyanazon a napon is már ártalmára lehet az ügynek, s a nemzeti érdekeinknek hasonlóképpen árthat. E tekintetben a helyzet változott, részben azért, mert belpolitikai változások következtek be Kubában, másrészt az Európai Unió napirendjén is előjegyzésre és megtárgyalásra kerül. Ebben a helyzetben célszerű lett volna egy újabb egyeztetést kezdeményezni és lefolytatni. Ilyen értelemben az eredeti szöveg mindenképpen megváltoztatásra szorul. S adott esetben azt gondolom, hogy a nemzetközi joggal összefüggésben még a belügyekbe való be nem avatkozást is figyelembe kell venni. Ilyen értelemben egy egyeztetés után és egy megfelelő időpontot választva együttesen járhattunk volna el jól és helyesen, és akkor nyilvánvalóan nagyobb hasznát is tudnánk venni ennek a tervezett politikai nyilatkozatnak.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés