VÉGH TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottság a vasúti törvény módosításáról szóló javaslatot megtárgyalta, 15 igen, 1 tartózkodás és 1 ellenszavazat mellett azt általános vitára javasolta.

A bizottság külön kiemelte - ahogyan a miniszter úr is az előbb elmondta a javaslat 27. §-ában leírtakat -, a közszolgáltatási kötelezettség nem azonos a veszteséges szolgáltatásokkal, és nem jelenti a veszteség automatikus finanszírozását. Ezzel az elvvel a bizottság maximálisan egyetértett. A bizottságban elhangzott az a vélemény, mely szerint a törvény általános indokolásában nagyon alaposan, nagyon korrekten mutatja be azokat a szabályozási folyamatokat, amelyeket az előző vasúti törvénynél, illetőleg 1993 óta tapasztalhattunk ezen a területen.

A javaslat az uniós irányelveket építi be a törvénybe, pontosítja a fogalmakat, áttekinti a vasúti közlekedés intézményrendszerét. Mindezek alapján a költségvetési bizottság a törvényjavaslatot általános vitára ajánlotta. Köszönöm szépen.

(12.30)

Forrás: parlament.hu