DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megnyugtatni a tisztelt Házat és Mikola képviselőtársamat, hogy az Albert házaspár népszavazási kezdeményezése nem szól sem a népegészségügyi programról, sem a szektorsemleges finanszírozásról, sem a fogmegtartó kezelésekről, de még a gyógyszerpiacról sem. Szeretném elmondani itt is, amit nagyon sokszor elmondtunk, hogy akkor, amikor még hatályban volt az egészségpénztárakról szóló törvény, akkor sem akart senki versengő több-biztosítós rendszert. A visszavont törvény is nemzeti kockázatközösségre és szolidaritásra épített.

Nagyon sajnálom, hogy az ellenzék ezt az alkalmat is egyfajta hangulatkeltésre használja fel, a magánszolgáltatók elleni hangulatkeltésre. Holott nem tudom, tudják-e a képviselőtársaim, hogy az egészségbiztosítás gyógyító előirányzatának több mint 22 százalékát magánszolgáltatóknak fizetjük ki. Nem működnének a műveseállomások, nem lenne házi szakápolás, nem lennének nagy értékű diagnosztikai rendszerek a magyar egészségügyben, ha a magánszolgáltatók nem fektettek volna be az egészségügybe. Kifejezetten károsnak gondolom tehát azt, hogy akár a jelenlegi népszavazási kezdeményezés farvizén is, ilyen megállapítások hangzanak el.

Nem titok, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kormánypártok az ágazat átalakításában messzebbre akartak eljutni, mint ameddig sikerült. Sajnos - ezt elmondtuk a pénztártörvény visszavonásáról szóló törvényjavaslat vitájában is - nagyon erőteljes, megszervezett erők mutatták meg magukat, és állították meg ezt a reformot, bizonytalanították el a befektetőket.

(17.40)

Sajnos - ezt elmondtuk a pénztártörvény visszavonásáról szóló törvényjavaslat vitájában is -, nagyon erőteljes, megszervezett erők mutatták meg magukat, és állították meg ezt a reformot, bizonytalanították el a befektetőket. Sajnáljuk, hogy így történt, de még emiatt nem lenne szabad lemondanunk arról, hogy az egészségbiztosítás mai rendszerét átalakítsuk, hiszen szükség van a területi egyenlőtlenségek csökkentésére a finanszírozásban is, szükség van arra, hogy a szektorsemlegességet érvényesítsük, szükség van minőségi verseny ösztönzésére a szolgáltatók között. Én nagyon bízom abban, hogy a kormány következő hetekben kidolgozandó javaslatáról a nyári hónapokban nyugodtabb körülmények között, valamennyi parlamenti párttal tudunk majd eszmét cserélni.

Ami pedig a napirenden szereplő kérdést illeti: mi támogatjuk ezt az országgyűlési határozati javaslatot. Tiszta a lelkiismeretünk. Bár felesleges a népszavazás, de jó szívvel mondunk rá igent azért, mert soha nem akartuk a versengő több-biztosítós rendszert. Ezért mondunk igent.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu