DR. OLÁH LAJOS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Valóban igaza van, a Natura 2000 Magyarország területének 21 százalékára terjed ki. 1,95 millió hektár a teljes terület, amelyet 2004. május 1-jéig kellett kijelölni.

A Natura 2000 hálózatba a már jelenleg is védett természeti területek több mint 90 százaléka bekerült, a hálózat csaknem 40 százaléka már korábban is természetvédelmi oltalom alatt állt.

Az Európai Bizottság 2005-ben értékelte a kijelölést. Eszerint a magyarországi kijelölés szakmailag megalapozott volt, ugyanakkor 11 növényfaj és 8 állatfaj esetében további területkijelölést írtak elő Magyarország számára. Ezeket a követelményeket 2008 első félévének végéig kell teljesíteni.

Ami az érintettek tájékoztatását illeti: jogosnak tartom képviselő úr és az érintettek azon igényét, hogy a lehető legszélesebb körű tájékoztatást kapják. Igaza van, ez 485 ezer helyrajzi számot érint. Ezért a tárca a területek kijelölése során az alábbi tájékoztatást tette. Az egész országban több helyszínen tartott tájékoztató előadásokat, szakmai fórumokat civil szervezetek bevonásával. Sajtó- és információs kiadványok révén is törekedtünk az érintettek informálására, országos képzési programot indítottak a közigazgatási hivatalokon keresztül az érintett és érdeklődő jegyzők számára, így 15 megyében 1100 jegyző, körjegyző képzésére került sor. Ezenkívül még sok egyéb módon próbálkoztunk, például a kiterjedt falugazdász-hálózattól kezdve a vándorkiállításokig lehetne sorolni.

2005 júniusában megjelent a közleményben is - ahogy ön említette - részletes, helyrajzi számokat is tartalmazó lista, észrevételeket 90 napig lehetett tenni. A földhivatalok a területek mintegy 60 százalékát jegyezték be a tulajdoni lapokra ez idáig. Mint látható, folyamatosan azért dolgoztunk, hogy a lehető legteljesebb tájékoztatást adjuk meg a gazdáknak.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu