ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Államtitkár Asszony! A vadászterületek kijelölésének időpontja 2007. február 28. napjával lejárt. A Békés megyei Bélmegyeren működő földtulajdonosi közösség tíz éven keresztül folytatott példaértékű vadgazdálkodást, ezek után méltán várhatták nyugodt szívvel a vadászterület kijelölését, annál is inkább, mivel az általuk bejelölt területen mintegy 2600 hektár körüli saját tulajdonú termőföldjük fekszik, de a terület vadászati jogát még jelentős mennyiségű meghatalmazással is meg tudják erősíteni.

A bélmegyeri gazdák minden esetben szabályosan jártak el, ám a Békés megyei FM-hivatal mégis talált ürügyet arra, hogy ne kaphassák meg a területet. A Bélmegyeri Földtulajdonosok Közösségének 2006. szeptember 21-ei gyűlésének elbírálását látszatintézkedésként a Komárom-Esztergom megyei vadászati és halászati osztályhoz tették át. Ez a fórum kötelező módon végrehajtotta megbízói, elsősorban Benedek Fülöp, az akkori szakigazgatás felügyeletét ellátó szakállamtitkár utasításait. Például a bélmegyeri földtulajdonosi közösség 2006. szeptember 21-ei gyűlését mindig valamilyen mondvacsinált indokkal utasították el, amelyet a másodfok döntése minden esetben semmissé tett. Végül látszat határvonal-kijelölési értelmezésekkel nem hagyták jóvá a vadászterület kijelölését. Emiatt fél éve folyik a pereskedés a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságon.

A Bélmegyeri Földtulajdonosok Közössége szakértői vélemények beterjesztésével bizonyította, hogy nem valósak a hatóságok által leírt indokok, mert a határkijelölés minden tekintetben szabályos és alkalmas az egyedi beazonosításra. Ennek ellenére 2008. május 16-án a mezőgazdasági szakigazgatási hivatali központ és az ellenérdekelt fél képviselői valótlanul azt állították, hogy ők nem kapták meg a szakértői anyagot, amit a Magyar Postától megkért tértivevények egyértelműen cáfolnak.

Sajnálatos tényként kell elmondanom azt, hogy a Benedek Fülöp-féle meghatalmazásokkal kapcsolatos visszaéléseket 2007. szeptember 18-án kihallgatáson közölték a bélmegyeri gazdák Sirman Ferenc szakállamtitkár úrral. Ő akkor gyors választ ígért - ez három hónapba került -, és semmitmondó választ adott. Pedig neki abban a helyzetben - figyelemmel a szakhatósági és bírósági döntésekre - lett volna lehetősége felelősségrevonást kezdeményezni. A Bélmegyei Földtulajdonosok Közössége az ügy meggyorsítása érdekében a meglévő 8400 hektár zárványterületre 2008. március 11-én földtulajdonosi gyűlést tartott, melyben 56 százalékos földtulajdonosi akarattal döntött a kialakult zárványterület hasznosításáról. A Békés Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vadászati és halászati osztályának osztályvezetője mintegy 60 nap alatt nem volt hajlandó a beadott kérelmüket elbírálni.

A kialakult helyzetben a bélmegyeri és tarhosi gazdák félpályás útlezárással tiltakoztak az ügyben érintett személyek, így Benedek Fülöp és a Békés Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vadászati és halászati osztályának tevékenysége ellen, valamint elindult az ügy uniós jogi fórumok elé vitele is. Mintegy az útlezárás retorziójaképpen a Bélmegyeri Földtulajdonosok Közössége március 17-ei gyűlését azzal utasították el, hogy nincs meg a szükséges egyharmadnyi lefedettség.

Ezt úgy sikerült elérnie a vadászati és halászati osztály vezetőjének, hogy a legnagyobb bélmegyeri gazda 700 hektáros földjéről szóló meghatalmazásán, figyelmen kívül hagyva hatáskörét és a vonatkozó jogszabályokat, hamisnak titulálta az aláírást. Tette ezt egy olyan gazdával, aki együtt demonstrált a hozzá hasonlóan kisemmizésre ítélt bélmegyeri földtulajdonosokkal. Ezt követően - még mielőtt ez a határozat jogerőre emelkedett volna - kényszerhasznosítás keretében mintegy kettészelte a földtulajdonosi közösség területét, így annak egyik részét a kárászmegyeri részhez, míg a másikat Körösladányhoz csapta.

Tisztelt Államtitkár Úr! Meddig tűri még a minisztérium Benedek Fülöp és társai ámokfutását? Hogyan semmizhetnek ki ma Magyarországon ilyen gyalázatos módon egy földtulajdonosi közösséget? Hogyan történhet meg, hogy hónapokig elhúzódik egy vadászterület kialakítása, mondvacsinált indokok és nyilvánvaló törvénytelenségek nyomán?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps.)

Forrás: parlament.hu