FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy nem vált ki nagy népszerűséget ilyen szavazási hullámban egy általános törvénytervezethez hozzászólni (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.), de a Házszabálytól való eltérés kikényszeríti azért azt, hogy a frakciók álláspontjait legalább a jegyzőkönyv által megismerhetővé tegyük, majd aztán a későbbi kutatók számára, akiket netán véletlenül érdekelne, hogy miről is szavaznak most majd önök, vagyis itt mi mindannyian.

Sajnálatos módon a földtörvény jelenleg érvényes változata lehetővé teszi, hogy tárgyi eszközzel földet szerezhessen valaki az úgynevezett csereszerződés alapján. Erre, amióta a földtörvény életbe lépett, lehetőség van, azonban csak az utóbbi néhány hónapban, elmúlt fél évben került előtérbe mindinkább e földszerzés nagyon különleges mivolta. Valószínűleg ez köszönhető annak, hogy egyre inkább beszűkülnek a földszerzési lehetőségek, és nyilvánvalóan sokan érzékelik, hogy a föld, mint azt mindannyiszor megfogalmazta a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, nem egy szaporítható jószág, nagyon sokat fog érni, és ennek az értéknövelésnek vagyunk most az időszakában, közeledve esetleg 2011-hez vagy 2013-hoz, amikor szabaddá tehető a föld vásárlása.

Ezt a nemkívánatos "tárgyi eszközért földet" csereprogramot a Fidesz-Magyar Polgári Szövetséggel szövetségesként működő gazdaszervezet (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.), a Magosz képviselői, konkrétan Jakab István elnök úr tárták fel a nagy nyilvánosság előtt, hogy tarthatatlan, ami többek között Somogy megyében folyik. Jakab István ötpárti egyeztetésre hívta az ehhez értő parlamenti szakértőket, akik elfogadták ezt a meghívást, majd pedig egy törvénytervezettel próbáltunk gátat vetni annak, hogy tárgyi eszközért ne lehessen földet szerezni, ez a földtörvény egyenes kijátszása.

Az ötpárti egyeztetés már záró szakaszába került, amikor az MSZP azzal a kéréssel állt elő, hogy a földszerzés eme módja mellett még a földbérleti viszonyokat szabályozó lejárati időszakot is szeretné újraszabályozni. Ehhez azonban már a többi parlamenti frakció nem járult hozzá, ezért egyedüliként jelezték, hogy ha az MSZP nem is, de a négy parlamenti frakció be fogja terjeszteni azt a törvénytervezetet, amiben eredetileg ötpárti megállapodás született.

Ez a beterjesztés jogilag létrejött, azonban a múlt héten, pénteken a kormány saját szándéka és joga szerint terjesztett elő e kérdéskörrel foglalkozó törvénytervezetet. Nyilvánvaló, hogy a kormány által benyújtott törvénytervezet megelőz minden más képviselői indítványt. Azonban a kellemetlenség az, hogy nem az ötpárti tervezet alapján, nem annak a szó szerinti változata alapján került beterjesztésre a kormány általi előterjesztés, és a képviselőknek alig volt néhány óra idejük arra, hogy ezt a törvénytervezetet elemezzék.

Nem beszélve arról, hogy amikor földtörvényt módosítunk, szeretünk szakjogászokat is bevonni e törvényalkotási menetrendbe, erre itt végképp nem volt lehetőség az idő szorítása miatt, hiszen a kormány Házszabálytól való eltérést kért, azaz ma önök annak tanúi, hogy egy törvénytervezet általános vitája, részletes vitája és a róla való szavazás is meg fog történni egy momentumban, abban az esetben, ha nem érkezik ehhez a törvénytervezethez módosító indítvány. Az elvi egyezség arról szól, hogy ne érkezzen módosító indítvány.

A parlament mezőgazdasági bizottságának délelőtti ülésén súlyos vita alakult ki, hogy szabad-e ilyen eljárásban benyújtani törvénytervezetet. Ezt az eljárási technikát kifogásolta az SZDSZ is, és mi magunk is. Ugyanakkor, látva azt, hogy a törvénytervezet igazából ártani nem árt, szögezzük le, hanem, ha lehet, valamelyest szűkíti az eddig elharapózott tárgyi eszközért földszerzési gyakorlatot... - hozzáteszem, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség egyértelmű álláspontja, hogy a problémát teljes körben nem oldja meg, mert a törvénytervezet sajnos például az arányosság, aránytalanság kérdését a csereüzletek esetében nem oldja meg, ezért létrejöhet továbbra is aránytalan csereüzlet, azaz látszatcsereüzlet, csak most már földdel földet fognak cserélni aránytalanul.

De mint említettem (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.), ha a most rendkívüli szándékkal beterjesztett törvénytervezetet most nem szavaztuk volna meg Házszabálytól való eltéréssel, és nem tűzzük napirendre, akkor újabb három hónap lehetőséget adunk azoknak, akik ezt a spekulatív eljárást sajnálatos módon az elmúlt fél évben alkalmazták.

Mindezek alapján meg kell jegyeznem, hogy a kormánynak, legalábbis neki és az elődjének, hat év állt rendelkezésére arra, hogy ezt a törvénytervezetet jól kidolgozza, egyeztesse a szakmai szervezetekkel, és lehetőséget adjon a parlamenti frakcióknak, hogy az őket segítő szakértőkkel is egyeztessék. Ezt a lehetőséget nem adták meg, a pénteki benyújtást követően ma, hétfőn zárószavazásra is sor fog kerülni.

Hozzáteszem, hogy a nagyobb baj elkerülése végett - és csak és kizárólag emiatt - a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség hozzájárult ezen törvénytervezet vitájához, és igennel fog szavazni erre a törvénytervezetre, megjegyezve, hogy csak a nagyobb bajt oldottuk meg, és egy kisebbet sajnálatos módon nyitva hagyunk. De mivel ehhez módosító indítványt nem lehet benyújtani az egyezség alapján, ezért a nagyobb baj elkerülése végett, az egyezség alapján ezt a tervezetet elfogadjuk, de jelezzük, hogy ez sajnálatos módon nem oldja meg a Jakab Istvánék által feltárt problémát.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu