PUCH LÁSZLÓ közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ez a rendelet 1979 óta érvényben van, amikor a veszélyes áruk szállításáról szóló nemzetközi megállapodás létrejött, és annak a következménye, bármilyen nehéz is ma azt mondani, hogy nem szükséges. És hogy ez a műtrágya is a veszélyes áruk kategóriába sorolódik, én ebben nem tudok ma mit tenni, hiszen a nemzetközi szerződések kötelezik Magyarországot arra, hogy e tekintetben megfeleljünk az európai uniós elvárásoknak. A 113/2004-es GKM-rendelet határozza meg pontosan a mezőgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezőgazdasági vontatóval vagy egyéb lassú járművel történő szállítása szabályait, és ebben a Nemzeti Közlekedési Hatóságot jelölte ki mint lebonyolítót és számon kérőt.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A vizsgán számot kell adni a vegyszerek szállítására vonatkozó általános biztonsági szabályok megismeréséről, a baleset esetén tanúsítandó magatartásról, a be- és kirakodásnál szükséges óvintézkedésekről.

Képviselő úr, hogy ezt mennyiért és hogy csinálják meg, ebben én nem tudok önnek pontos választ adni, mert - ahogy ön is mondta - széles határok között vállalják el az ADR-vizsgára való felkészítést. De ez nemcsak erre a műtrágyaszállításra vonatkozó vizsga, hanem sokkal szélesebb lehetőséget is biztosít az érdekeltnek. Egyébként a közlekedési hatóság 2570 forintot számol vizsgadíjként e tekintetben vizsgatárgyanként.

A tízmázsás, ezerkilós súlyhatárt a veszélyes áruk nemzetközi közúti szállításáról szóló egyezmény határozza meg, tehát ebben a magyar jogalkotásnak nagyobb mozgástere nincs.

Kérem, hogy ezt nézzük meg, beszéljük meg. Ha van lehetőség, természetesen mi is szeretnénk egy egyszerűbb megoldást kitalálni, hogy szállíthatók legyenek ezek a veszélyes áruk. Köszönöm. (Taps az MSZP-frakció soraiban.)

Forrás: parlament.hu