SZABADOS JÓZSEF, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A költségvetési bizottság a június 3-án tartott ülésén a T/5883. számú törvényjavaslatot általános vitára ajánlja 14 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 4 tartózkodással. A bizottsági ülésen az alábbi fontosabb dolgokat emelte ki a bizottság.
Egyetértve államtitkár úrral, a törvényjavaslatot nagy jelentőségűnek minősítette a bizottság, hiszen 200 ezer mezőgazdasági vállalkozót, áttételesen a magyar vidék nagy részét érinti. Éppen ezért felhívta a figyelmet a bizottság arra, hogy azért helyeselte a bizottság az általános vita megkezdését és a vita folytatását majd ősszel, hogy a nyár folyamán folytatni kell a megkezdett tárgyalásokat, egyeztetéseket az érdekképviseletekkel, terméktanácsokkal, a gazdák minél szélesebb körével, és jó lenne, ha a Fidesz is talán a vita után változtatni tudna a véleményén, és egy konszenzusos törvény kerülne elfogadásra.
(21.20)
Az új támogatási rendszerből kiemelésre került, hogy a törvény nem kényszeríti a termelőt felesleges, eladhatatlan termékek előállítására, hanem jövedelembiztonságának garantálása mellett a piaci kereslethez igazodó, racionális magatartásra ösztönöz, fékezi a rossz minőségű földek rendszerbe való áramlását, ezzel az egyezségre jutó támogatás csökkentését.
A támogatási jogosultság egyénileg kerül megállapításra, leírása nem az adott termék előállításától függ, hanem a termelő tulajdonában lévő jogosultságok számával megegyező hektárszámú mezőgazdasági területtel kell rendelkeznie, vagyis a támogatás néhány kivételtől eltekintve területalapon történik. A támogatásért cserébe a gazdálkodóknak egységes, egészséges terméket kell előállítaniuk, úgy, hogy a környezetet ne károsítsák. A támogatás feltétele 19 környezetvédelmi, állatjóléti és élelmiszer-higiéniai előírás betartása.
Az új támogatási rendszer stabilizálja az üzemi struktúrát, egyszerűsíti az adminisztrációt, kiszámíthatóvá teszi hosszú távon a támogatás mértékét. A rendszer fékezi a spekulációt. A rendszer korlátozottan forgalomképes, termelési kötelezettségtől elszakadó, vagyoni értékű jogot ad a termelők számára. A támogatás a termelési feltételek betartása mellett területalapon történik, vagyoni értékű jog, a föld használóját illeti meg, a földdel együtt értékesíthető, és ahogyan az államtitkár úr is kiemelte, örökölhető.
A 2011. évi földpiaci nyitáskényszer miatt célszerű a jogosultságok 2009-ben történő kiosztása, hiszen a földet vásárolni kívánó külföldinek a földet a jogosultsággal együtt kellene megvásárolnia. Az új támogatási rendszer megakadályozza a földtulajdon nélküli állattartók tönkremenetelét.
Mindezekkel együtt a bizottság általános vitára és majd a vitában elfogadásra ajánlja a törvénytervezetet.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés