DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gondoljunk vissza a tavaszi ülésszak utolsó ülésnapjára! Ha a kisebbségi kormányzás egyéb ügyes-bajos dolgai helyett talán ezzel a kérdéssel foglalkoztak volna, akkor bekerülhetett volna az utolsó előtti ülésnapra, és akkor lehetőségünk lett volna már a tavaszi ülésszakon lezárni ezt a kérdést - ez az egyik.

A másik: szerintem felesleges egyéni országgyűlési képviselőt politikai pellengérre állítani, hogy merek szólni a térségemért, és azzal vádolni, hogy eltérítem és ide-oda vezénylem az M49-es utat. Nyilván erre lehetőségem sincs. De azért tudom nehezen értelmezni Kárpáti képviselőtársam szavait, hiszen az ön által szervezett egyik fórumon a tervezőkkel egyeztetve azt a felvilágosítást kapták a térség polgármesterei, hogy a nyomvonalba még igenis beleszólhatnak. Az én demokráciafelfogásom ezek szerint tényleg más, mint az öné. Úgy gondolom, hogy ha ez elhangzik, hogy beleszólhatnak a térségi polgármesterek, akkor jogosan hívok össze egy olyan fórumot, ahol el is mondhatták a véleményüket, és megfogalmaztak egy javaslatot. Ha tudtuk volna, hogy ez kvázi szemfényvesztés, itt a javaslat már eldöntött, ez csak egy ilyen politikai imidzsakció volt, akkor természetesen nem fogalmaztunk volna meg véleményt. De én kérem szépen, ne vigyük el ebbe az irányba. Az a fontos, hogy a térségünkben épüljön ez a gyorsforgalmi út, és lehetőleg minél hamarabb.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu