GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm a szót, házelnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagy utat tettünk meg az elmúlt kettő esztendőben; nem könnyű utat, de végül elérkeztünk oda, ahova 2006-ban kitűztük, hogy el szeretnénk érni.

Az első számú szándékunk az volt, hogy ebben a kettő évben teremtsünk újra egyensúlyt közpénzügyeinkben, teremtsünk stabil alapot a következő évekre. A pár héten belül az Országgyűlésnek benyújtásra kerülő költségvetés, a 2009. év költségvetése azt fogja mutatni, hogy amit Magyarország eldöntött 2006-ban, e tekintetben elérte. Ráadásul, miközben nem vitatom, hogy ebben nagyon-nagyon sok erőfeszítést kellett tenni az ország polgárainak és az ország vezetőinek egyaránt, sikerült két dolgot még teljesíteni, és ez nagyon nem magától értetődő.

Először is, miközben az elmúlt húsz év talán legnagyobb kiigazítását csináltuk végig Európában, aközben Magyarországon a legszegényebbek és a leggazdagabbak közötti jövedelemkülönbség nemcsak hogy nem növekedett, hanem csökkent. Ezt nem a kormány mondja, hanem a kormánytól független kutatóintézetek. 2003-ig ez a különbség folyamatosan növekedett Magyarországon. 2003 óta egyenletes a trend, és ez a trend fennmaradt a kiigazítás időszakában is: a szegények és gazdagok közötti különbség csökkent.

Másrészt, ami szintén nem mindegy: a kiigazítás időszakában Magyarországon a gazdálkodás, a vállalkozás lehetősége, annak feltételei és körülményei, elegáns szóval úgy mondják, hogy az üzleti környezet minősége nem romlott, hanem javult. Több mint 180 ország összehasonlításában 2006-ban Magyarország ebben a rangsorban hatvan-egynéhányadik volt. Idén úgy vagyunk a 41.-ek, hogy magunk mögé utasítunk szinte minden országot a régiónkból, és olyan országokat is, mint Luxemburg, mint Spanyolország vagy Olaszország.

Magyarország végigment egy nehéz úton, egyensúlyt teremtett, és közben megőrizte a szociális biztonságot, és nemcsak hogy megőrizte, hanem javította a gazdálkodás szabadságát; ez utóbbiról a Világbank utóbbi napokban nyilvánosságra hozott jelentése számol be. Mindeközben az elmúlt hónapnak azok a tanulságai, hogy a magyar gazdaság növekedése újra jó irányt vett, közben először az elmúlt hónapokban érdemben elkezdett lassulni az infláció. Autópályát építettünk: az M7-est az országhatárig, elindult az M43-as építése a makói és szegedi barátaink, választóink, az ott lakó polgárok nagy örömére, minden szakaszán szinte épül az M6-os, talán holnap adjuk át az M0-s keleti szektorát, és Dunaújváros után átadásra kerül lassan a Megyeri híd is. (Taps az MSZP soraiban.)

Eközben az Európai Unió úgy döntött, hogy az Unió első innovációs és technológiai központját, intézetét ide hozza Budapestre. Köszönet mindazoknak, akik ennek érdekében tevékenykednek. Éppen ma alakul meg az igazgatósága, hála a jó égnek, ebben egyébként egy magyar képviselő, Magyar Bálint is ül. Gratulálunk neki. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) És miközben az innovációs központ Budapestre érkezik, ugyanazon a napon úgy döntöttek Németországban, hogy több mint egy évtized után, mikor a Mercedes újra gyárat épít külföldön, Magyarországot és Kecskemétet választja. Ezek történtek az elmúlt hónapokban. (Taps az MSZP soraiban.)

Ha elértünk ide, akkor az a kérdés, hogy merre tovább. A kormánynak az álláspontja, a meggyőződése nem változott, hogy Magyarország jövője arról szól, hogy képesek vagyunk-e megerősíteni a munkának és a tudásnak a becsületét, képesek leszünk-e megerősíteni a demokratikus normák betartásának a becsületét, képesek leszünk-e veszekedés helyett megegyezni, megállapodni arról, hogy merre menjünk tovább.

Természetesen a kormányzás több mint lépések sokasága, a kormányzásban ott kell hogy legyen valamilyen távlatosabb vízió. Az elmúlt években akárhányszor is beszéltünk programról, minden program mögött ugyanaz az egy szándék állt, ugyanaz a cél vezérelt szocialistákat, szociáldemokratákat, és azt gondolom, hogy liberálisokat is, az, hogy teremtsünk egy nyugatos, polgári Magyarországot; mi, szociáldemokraták, szocialisták úgy gondoltuk, hogy mindezt természetesen a társadalmi igazságosság és az egyenlőség eszményének képviseletében is.

(13.20)

Most sem más a cél. Azt gondolom, a megegyezésnek elsősorban arról kell szólnia, hogy hogyan lesz Magyarországból egy nyugodt, nyugatos, gyarapodó polgári ország. Ez az, amit lehet és érdemes képviselni. Hogyan leszünk európaiak, és maradunk egyben patrióta magyarok? Erről szól a megegyezés, amit az országnak ajánlunk.

Amennyire értem a közéleti vitákat, nagyjából kétfajta utat ajánlanak a megszólalók. Vannak, akik radikális megoldásokat javasolnak; radikális megoldást a politikában, például a parlament feloszlatását. Ki fog derülni, talán éppen ma, hogy itt a parlamentben ők vannak-e többen, vagy ők vannak kevesebben. Aztán vannak, akik radikális megoldásokat javasolnak akár szociálpolitikában, akár gazdaságpolitikában. Igen, radikális megoldásnak gondolom, ha a segélyért Magyarországon dolgozni kellene. Azt gondolom, hogy ez így, így mondom, semmiképpen nem jó. De azt sem tekintem mérsékelt megoldásnak, ha valaki úgy gondolja, hogy Magyarország összes kihívására egyetlenegy válasz adható, mondjuk, egy radikális adócsökkentés.

Ennél énszerintem árnyaltabb megoldás kell, mérsékelt, okos politika, olyan, amely nagyon sok területen egyszerre, határozottan, egyébként valóban, helyenként reformszándékkal, de mindenképpen az ország alkalmazkodóképességének megtartásával, ha kell, felgyorsításával változtat dolgokat, így tenné jobbá, így tenné működőképessé Magyarországot. Melyek annak a megegyezésnek a legfőbb céljai, irányai, eszközei, amelyet Magyarországnak javaslunk? Nézzék, a miniszterelnök fizetésében, azt hiszem, benne van, hogy naponta meg kell hallgatnia, mennyi mindenre szeretnének az emberek több pénzt kapni a költségvetésből. Sőt, azt hiszem, ha nem veszik zokon, talán az is benne van, hogy ezek egyikére-másikára illik tudni nemet mondani, mert az is a feladat.

Évek óta kerülgetjük, mint macska a forró kását, hogy igazából mi is az a nagyon kevés számú terület, ahol el merjük vállalni, kormány és ellenzék közösen, hogy igen, oda nagyobb arányban költünk, mint ahogyan növekszik közös gazdagságunk. Hozzáteszem, szinte mindenki ezt szeretné hallani a saját területén. Ha mindenkinek igent mondanánk, akkor nem mondanánk igazat, akkor illúziót kergetnénk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt javaslom Magyarországnak, azt javaslom kormánypárti és ellenzéki képviselőknek egyaránt, mondja azt, hogy egy, összesen egy olyan terület van Magyarországon, ahová érdemben többet szeretne adni, többet tud adni hosszú távon is, arányaiban többet, mint ahogyan növekszik közös gazdagságunk. Ez pedig nem más, mint a tudás, a műveltség, a kultúra és a tudomány. Tudom, hosszú a sora azoknak, akik még kérnének. De hát belátható, ha mindig mindennél mindenkinek többet adunk, akkor előbb-utóbb a 100 százalék is kevés lenne. Akkor azt mondanánk Magyarországnak, hogy mindent lehet, csak kérni kell. Én azt mondom: tudják mit, egyezzünk meg! Védjük az időskorúak biztonságát, ne engedjük, hogy bármilyen praktikával az ott elért biztonságot bárki is csökkentse, ugyanakkor nagyon határozott, ha úgy tetszik, kezdeményező lépésekkel egy irányban teszünk a korábbi eszközöket, lehetőségeket egyértelműen bővítő lépéseket.

Ez az új tudás programja, amelyet egyébként még liberálisok és szocialisták közösen dolgoztak ki, ez a magyar identitás részét képező kultúrára, műveltségre és tudományra fordítható források megemelése. Igen, azt gondolom, ha Magyarország válaszolni akar a kihívásokra, akkor elsősorban oktatását kell megújítani folyamatosan. Vannak biztató jelek. Azok a jelentések, amelyek az alsó tagozatra járó gyerekeink képességeit mutatják, azt mutatják, hogy az elmúlt évek változásai eredményt hoztak, de tovább kell menni. Döntően az idegen nyelv tanításában, a természettudományi ismeretek tanításában, az informatika tanításában ideje és támogatható a tartalmi megújítás is, együtt, mondom sokadszor, az iskolákkal és a pedagógusokkal.

Igen, azt gondolom, hogy nem elég mára tankönyvet adni a gyerekeknek, hanem nyugodt szívvel el lehet indítani egy olyan programot 2009-ben, amelynek végén valamennyi gyerek kezébe hordozható számítógép kerül. Azért, hogy ne azoké legyen csak a digitális tudáskincs elérésének a lehetősége, akik jobb módúak, ne azoké legyen, akik abban a 30 százaléknyi családban élnek, ahol otthon is van számítógép, hanem mindenkié legyen. Nem egyszerűen könyvet kell adni a gyerekeknek, nem egyszerűen tantermet kell adni a gyerekeknek, hanem oda kell adni a legszegényebbnek is azt, amit a maga erejéből, a családja támogatásával talán soha nem tudna megtenni. És igen, közben fel kell újítani iskolákat. Annyi iskola felújítása kezdődik el a következő hónapokban, amennyi egyszerre soha a második világháború óta, talán Eötvös, vagy Klebelsberg idején volt ilyen átfogó iskolafelújítási programja Magyarországnak.

Vagy azt kell mondani, hogy ha hiányzik a munkáskéz, a szakmunkáskéz, akkor szakmunkás-tanulói ösztöndíjat kell adni, hogy különösen azok a családok, amelyeknek azon kell morfondírozni, hogy mehet-e a gyerek iskolába, vagy inkább küldjem el dolgozni, kapjanak egy érvvel többet, hogy egy 14 éves gyerek még ne dolgozni menjen, hanem az iskolapadba. Ez a felemelkedés egyetlen útja. Ez egy tisztességes, patrióta, teszem hozzá, szociáldemokrata program. Igen, ezt szeretnénk. Azt szeretnénk, ahogy egyébként ezt az Országgyűlés jól tudja, és ahogyan azt a következő évben be is vezetjük, hogy nagyobb vonzereje legyen a tanári pályának, hogy a legjobb gyerekek menjenek el tanárnak, hogy vonzerő legyen az ottani fizetés is, hogy a pályakezdő pedagógusok éppen ezért 20-40 ezer forint bérkiegészítést kapjanak. (Taps az MSZP soraiban.) Új tudásról, műveltségről szól a megegyezés, amit ajánlunk Magyarországnak.

A rendszerváltozás óta először egy kormány kösse magát az iskola, a tudás, a műveltség, a kultúra, a tudomány programjához, merje azt mondani, hogy eköré építem Magyarország jövőjét; ez az, amiben több lehetek, mint bárki más!

Nagyon sok vita van szociális ügyekben. Azt is mondhatom, hogy sok tekintetben váratlanul ért bennünket mindaz, amivel az elmúlt hónapokban szembesülnünk kellett. Az tudniillik, hogy nagyon-nagyon sok helyi közösségben igazi vita, helyenként szenvedélyes vita, sőt konfliktus forrásává vált, hogy milyen körülmények, milyen feltételek mellett lehet a szociális segélyezési rendszerben részt venni, abból részesülni. Nézzék, kormányunk és a kormány mögött álló Magyar Szocialista Párt nagyon határozott álláspontja az, hogy miközben szükség van arra, hogy Magyarország nagyobb tempóban menjen előre, nem áldozhatjuk fel a szociális biztonságot, az elért szociális-jóléti ellátás átlagos színvonalát. Azon az áron beletenni a jövőbe, hogy tönkretesszük a mát, azt gondolom, nem szabad.

Ez nem azt jelenti, hogy nem kell a szociális rendszerben itt-ott kiigazítani. De kell! Ebben talán a legtöbb kritika és a legtöbb tennivaló a rendszeres szociális segélyek világa környékén van, ha úgy tetszik, ott reformlépéseket kell tenni. Egyébként ugyanolyan okos és megfontolt lépéseket, mint amilyen reformlépéseket éppen ezekben a hónapokban teszünk először a rokkant-nyugdíjazási rendszer megújításában. Keveset beszéltünk róla, miközben ott egy nagyon mély átalakulás zajlik. A mi álláspontunk világos. Nem a segélyért kell dolgoztatni, mert ha valaki tud dolgozni, akkor annak nem segélyt kell adni, hanem munkát kell adni, a munkáért meg tisztességes bért kell adni. Ha pedig nem ad munkát a piac, akkor a rendszerváltozás után először azt kell mondani egy tisztességes kormánynak, hogy akkor megszervezem én a munkát 50-60 ezer embernek, országos nemzeti foglalkoztatási programot indítok. Amit nem intéz el a piac, elintézzük mi, nem segélyt adunk annak, aki dolgozni tud és akar, hanem munkát adunk neki. (Taps az MSZP soraiban.)

Az más kérdés, persze, az az elsődleges cél, hogy innen előbb-utóbb ne a közfoglalkoztatás programjában, hanem normál piaci körülmények között elismert és megvásárolni kívánt tudással rendelkezők legyenek azok, akik nem segélyért kell hogy sorba álljanak, hanem munkát kapnak.

(13.30)

Van még egy pont, amelyet érinteni szeretnék. Az energiaárak emelése nyomán még tragikusabbá vált az a különbség, amely az egyéni gázfűtéses lakások és a távfűtéses lakások havi számlái között van. Ma nagyjából azt lehet mondani, hogy a távfűtéses lakásokban lakók ugyanolyan teljesítmény, lakásméret mellett kétszer annyit fizetnek, mint akinek egyéni fűtése van. Hát ha valami, akkor - különösen ilyen gázárak mellett - ez alig elviselhető. Azt gondoljuk, hogy két dolgot kell tenni egyszerre.

1. A következő két évben mindenkinek, aki ezt akarja, lehetővé kell tenni, hogy mérhetővé és szabályozhatóvá tegye a fűtését, mert a legfontosabb, hogy tudjon szabályozni, ha akar, tudjon kevesebbet fizetni. Erre külön lesz forrás a költségvetésben, és teljesen kinyitjuk ehhez kapcsolódóan a panelrekonstrukciós programot is. Mert ez a legfontosabb. (Taps.)

2. Ugyanebben az időszakban, kifejezetten azért, hogy szűküljön a rés, hogy ne kelljen sokkal többet fizetni a távfűtéses lakásokban, speciális támogatást vezetünk be a távfűtéses lakásokban lakók számára, elsősorban természetesen itt is figyelembe véve azt, hogy kinek milyen a szociális helyzete.

De hadd mondjak valamit: nézzék, ez tízmilliárdos nagyságrendű pénz, ez nagyon sok pénz. Bárhogyan keresem-kutatom, nem nagyon látok más megoldást, mint hogy legalább részben ehhez oda kell fordulni a különböző energiacégekhez, és azt mondani: ti vagytok annak a haszonélvezői, hogy az emberek vásárolják az energiát, nektek kell hozzájárulni ahhoz is, hogy az emberek meg tudják vásárolni ezt az energiát. Igen, ha úgy tetszik, arról a Robin Hood-adóról beszélek, amelyet Olaszországban bevezettek, és amely egyébként nem is áll olyan igen messze, ahogy mostanában hallom, Nagy-Britanniától sem.

Adó és járulékok. Igen, hát az alapirány az, hogy kevesebbet fizessünk, többen fizessék és egyszerűbben. Kevesebbet, többen és egyszerűbben. Sokan azt mondják, Magyarországon igen magas az adóterhelés. Hadd mondjak önöknek valamit: Magyarországon az átlagos adóterhelés 1-2 százalékkal magasabb, mint Nagy-Britanniában, összesen. Nagyon kevesen fizetünk adót, nagyon kevesen! Nagyon sokan, ilyen-olyan módon képesek az adófizetéstől - megmenekülni, elbújni? A jó ég tudja, melyik itt a legpontosabb kifejezés.

Nem vitatom, hölgyeim és uraim, hogy a magyar gazdaság szempontjából egy radikális, jelentős, sok száz milliárdos adócsökkentés üdvözítő lenne. Hát nem is lehet vitatni, mert ez úgy összességében egyszerűbb, mint az egyszeregy. Természetesen, ha sokkal kevesebb az adó, akkor sokkal könnyebb a vállalkozás. De emlékezzenek rá, azt mondtuk, hogy Magyarország az üzleti környezet minősége tekintetében - ebben benne van az adózás is és egy sor más dolog - a régió országainak túlnyomó többségénél jobban áll. Csak az adóra leszűkíteni ezt a problémát, csak az adóra, mondom, az, azt hiszem, talán egyoldalú lépés lenne. Ezzel együtt egyetértek azzal: olyan messze el kell menni, amilyen messze csak lehet; sőt még azt is mondom, én nem tartom kizártnak, hogy annál messzebb el lehet menni, mint amit a kormány javasol. Mit mond a kormány? Azt mondja, hogy az első évben, 2009-ben alapvetően költségvetési forrásból és az adórendszeren belüli átrendezésből év/év viszonylatban egy nagyjából 300 milliárdos adócsökkentést lehet megvalósítani, amelynek közel háromnegyede a vállalkozások terheit csökkenti, egynegyede a családok, a lakosság terheit csökkenti. Ez tehát gazdaságélénkítő hatású elsősorban.

Hallom, hogy sokan azt mondják: ennél sokkal többet kellene. Igen ám, de amikor körülnézek, hogy honnan vegyük ezt a sokkal többet, és különösen 2009 után, és megnézem, mire költ a költségvetés, hol van még igen sok tartalék, akkor azt látom, hogy olyan nagyságrendben, amit sokan szeretnének, egyszerűen nem találok pénzt. Onnan kellene elvenni, ahol már nagyon közvetlenül befolyásolja ez, hogy milyenek a hétköznapok. Nem véletlen, hölgyeim és uraim, általában azt halljuk, hogy jelentős kiadáscsökkentés kellene, amikor pedig azt kérdezzük, hogy pontosan hol, mert ami nekünk kiadás, az államnak, az a másik oldalon bevétel az embereknek meg a vállalatoknak, kinek legyen kevesebb bevétele - ott már mindenki bizonytalanabbul fogalmaz.

Természetesen nagyon örülnénk, ha itt egy nyitott vitát tudnánk lefolytatni. Azt gondolom, ebben az ügyben meg kell próbálni egyezségre jutni, kompromisszumra jutni. Úgy, hogy kitesszük az asztalra, hogy ekkora adócsökkentésnek ez a következménye a másik oldalon. Ez akkor megvitatható az emberekkel. Hajlandóak vagytok-e 1 százalékpontnyi további járulékcsökkentésért cserébe lemondani, mondjuk, a családi pótlék egyharmadáról? Ezek nagyjából arányban vannak egymással. Hajlandók vagytok-e 3 százaléknyi járulékcsökkentésért cserébe lemondani majdnem egyhavi nyugdíjról? Igen vagy nem? Ez szerintem megvitatható kérdés, és érdemes is megvitatni.

Igazuk van, amikor azt mondják nekem, hogy 2009 utánra azt mondom, hogy ha igaz az, hogy nem az átlagos adóterhelés sok, hanem hogy kevesen fizetjük, akkor be kell vonni sokakat az adófizetés alá. Leánykori nevén ezt úgy hívják, hogy kifehérítése a gazdaságnak. Fizessenek azok is adót, akiknek bár kellene, de nem fizetnek! Kétségtelen, ez egy nagyon-nagyon macerás feladat. Ez része a kultúrának. Része a hétköznapjainknak. Így nőttünk fel, mi is. Mi, képviselők is erről beszélünk, de pontosan tudom, tisztában vagyunk azzal itt a parlamentben, hogy ha valaki otthon felújítja a lakását, akkor olyan ritka, mint a fehér holló, hogy a mester megkérdezi, kérünk-e számlát (Dr. Navracsics Tibor nevet.), vagy ha igen, akkor az az igazság, mindjárt hozzáteszi: de ha kér hozzá számlát, akkor az sokkal drágább lesz, urambátyám! (Dr. Navracsics Tibor: Jó példa volt!) Bizony, átalakítani itt a szokásokat nem egyszerű. Szerintem nem is lehet egyik napról a másikra. Ráadásul nem szabad ilyen népnevelő stílusban politikát csinálni. Ösztönzőket, azt érdemes beletenni, olyan szabályokat, amelyek segítik ezt a folyamatot, hogy lépésről lépésre beljebb legyünk ebben a történetben.

Hadd mondjak egy példát! Ha igaz az, hogy azért is működik így ez a rendszer, mert sem az nem érdekelt abban, hogy számlát adjon, aki adja, sem az nem érdekelt, aki a számlát kapja - márpedig többségében ez a helyzet, lássuk be -, akkor mi lenne, ha legalább az egyik felet ebben jobban érdekeltté tennénk. Mondjuk, aki a számlát kapja, lakásfelújításkor az abban foglalt általános forgalmi adót levonhatná az adójából, abban a pillanatban lehet, hogy megérné neki azt mondani, hogy de hát nem úgy van az, kolléga, szerintem tessék ideadni azt a számlát nekem, aztán majd év végén az adómból az abban levő áfát vissza fogom kapni. Természetesen, mert - ebben őszintének kell lenni - a másik oldalon azt az áfát mi meg is kapjuk, mert ha a mesterembernek számlája van, akkor részt vesz az adózásban.

Azaz azt szeretném mondani, azzal nem értenék egyet, ha úgy gondoljuk, hogy a kifehérítés semmi más, mint hogy odaállunk valamennyi polgár mögé, és elkezdjük őket nevelni. Nem! Azt mondom, hogy segíteni kell abban, hogy itt a szokások megváltozzanak, pozitív ösztönzőkkel is. Azon vitatkozzunk egymással, hogy ebben kinek milyen javaslata van. Mert ettől jobb lesz Magyarország, ebben érdemes megegyezni, ez segíteni fogja azt, hogy lejjebb menjenek az adók.

Ezzel együtt is a következő évben - és ehhez még nem kell fehérítés - az átlagjövedelem környékén keresőnek nagyjából havonta 4,5-5 ezer forinttal több maradhat a zsebében. 4,5-5 ezer forinttal! Kevés az? Én, amennyire látom az elmúlt években lefolytatott vitákat - és itt nem titkolom, utalok nyugodtan a 300 forintos vizitdíj kérdésére is -, havi 4-5 ezer forint a magyar családok túlnyomó többségében már nagyon is érzékelhető többletjövedelem. Vagy ha egy kisvállalkozónak egy évben 70-80 ezer forinttal kevesebbe kerül, hogy valakit alkalmaz, azt már egy kisvállalkozó észreveszi. Ezért azt gondolom, nem kell egy ilyen adócsökkentési programra csak legyinteni. Azért nem kell, mert ezekből a 4-5 ezer forintnyi havi pluszpénzekből vagy a 70-80 ezer forintnyi éves megtakarításokból áll össze majd évről évre egy versenyképesebb gazdaság is, úgy, hogy közben nem kell tönkretenni mögöttünk a szociális biztonság világát.

Igen, ezt ajánljuk Magyarországnak. Hozzáteszem, szerintem abban nyitottnak kell lenni, ha van javaslat.

(13.40)

Tanulmányoztuk a kereszténydemokrata képviselők családi adózásra vonatkozó javaslatát, és azt láttuk, frakcióvezető úr, hogy a fiatal pályakezdők, akik többségének nincs gyermeke, 10-15 ezer forinttal rosszabbul járnak havonta. Azt gondolom, hogy ez nem jó, ez nem vállalható. Példának okáért ezért nem vagyunk ettől túl lelkesek. Folyamatosan vizsgáljuk az egykulcsos adóra vonatkozó javaslatot, de Magyarországon a minimálbér és az átlagbér között nagyon alacsony az adóterhelés. Egy egykulcsos adó ebben a kereseti osztályban szintén akár 10-15 ezer forintot is el tud vinni. Ettől ezeket még érdemes megbeszélni, és megnézni azt, hogy milyen kiegészítő eszközökkel lehet szociálisan is elfogadhatóbbá tenni ezeket a javaslatokat.

Hála a jó égnek, bárcsak erről beszélgetnénk a parlamentben, ezek azok az ügyek, amelyek Magyarországot előreviszik. A megegyezés arról szól, hogy egyezzünk meg fontos dolgokról, és egymás sértegetése helyett, durcáskodás helyett, esetleg ultimátumpolitika helyett okos, az embereket érintő kérdésekben egyezzünk meg. Szerintem a Szocialista Pártnak, a szocialista frakciónak egy ilyen politikát lehet és érdemes is támogatnia. (Taps az MSZP soraiban.)

Régóta hangos a magyar közélet attól, hogy vajon az állam képes-e fenntartani a rendet az utcán, hogy milyen a közrend és a közbiztonság, hogy rendben van-e, hogy minden további nélkül lehet küldözgetni fehér port képviselőknek és nem képviselőknek, hogy nyugodtan lehet Molotov-koktélt dobni emberek házára, lakására. Vajon rendben van-e az, hogy ha valakik, élve a szabadságjogukkal kimennek az utcára és felvonulnak, akkor őket ezen joguk szabad gyakorlásában mások fenyegethetik, megfélemlíthetik, helyenként bántalmazhatják? Az elmúlt hónapokban sokan megszólaltak ebben a kérdésben a köztársasági elnök úrtól a Legfelsőbb Bíróságig, a civil szervezetektől kezdve nagyon sok szakértőig.

Mit látok? Azt látom, hogy sokunknak dolga van ebben. Amit a civilek tesznek, az az ő dolguk. De van dolga itt a kormánynak és a parlamentnek is. Nemegyszer úgy tűnt, hogy a szabályok, amelyek akkor születtek, amikor nem ismertük ezeket a jelenségeket, nem teszik lehetővé, vagy legalábbis nem egyértelműen teszik lehetővé, hogyan kell ilyenkor fellépni. A kormány az elmúlt napokban benyújtott az Országgyűlésnek két olyan - mondjuk úgy, hogy - törvénycsomagot, amely arról szól, hogyan tudjuk a mainál jobban védeni a közrendet, a közbiztonságot, milyen új szabályok, ha kell, szigorúbb eljárások kellenek ahhoz, hogy Magyarország rendben, nyugalomban és szabadon éljen, a szabadság a rend szabadsága is lehessen, és a szabadság védje az emberi méltóságot is. Kétségtelen, ez helyenként új tényállásokat fogalmaz meg, helyenként büntethetővé tesz olyan cselekményt is, amelyet korábban nem tett büntethetővé, de világossá teszi a köztársaság kormányának egyértelmű álláspontját. Az alapvető alkotmányos jogokat és szabadságjogokat védeni kell - ez az első számú feladat -, de a védelem nem terjedhet ki arra, hogy ennek örvén másokat éppen abban akadályozzuk, hogy maguk is szabadon és nyugodtan élhessenek Magyarországon. Ez az, amire a kormány az Országgyűlésnek indítványt tesz.

Befejezésül, tisztelt Ház, tisztelt Parlament, rendkívül sok vitát hallottam az elmúlt két évben, hogy mikor, ki, hogyan szeretne, ha lehet, inkább minél korábban, mint később, kormányra vagy hatalomra jutni, és mikor kinek kellene lemondani. Ezek a viták, azt gondolom, olyanok, amiket annak, aki kormányon van, meg kell hallgatnia, és kellő nyugalommal kell ezekben a vitákban részt vennie. Nem is kérem, hogy ezeket a vitákat ne folytassuk. Folytassuk! Tudják mit, egészítsük ki még valamivel: azok, akik úgy gondolják, hogy nekik kell kormányozni, mondják el, hogy mit ajánlanak Magyarországnak, hogy a választás ne X és Y között legyen - a nevek tetszőlegesen behelyettesíthetők -, ki mit csinálna egészen pontosan, s nem jelzőkkel, hanem számokkal, a családi pótlékkal, a szociális segéllyel, a nyugdíjjal, hogyan indexálna, kinek adna, építene vagy éppen építést leállítana. Azaz biztassuk arra Magyarország választópolgárait - ha kell, Bibó nyomán, aki azt mondta, hogy demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni, és folytatta a mondatot hosszan, hosszan, hosszan, hogy mitől nem félni 1946-47 környékén -, mondjuk azt a választóknak, hogy kérdezzetek, kérdezzétek meg mindenkitől, mit tenne az én érdekemben, mit tenne Magyarországért, mit tenne, hogy nekem jobb legyen. Mondjatok többet annál, mint hogy jobbat szeretnétek, erősebb Magyarországot szeretnétek, Magyarország felemelését akarnátok. Rendben van, tudniillik eddig egyetértünk. És ahhoz, hogy erősebb legyen Magyarország, mit szeretnél azon túl, mint hogy azok, akik itt vannak, menjenek.

Úgy látom, amikor az embert vásárlás közben megállítják, amikor belenézek az e-mailjeimbe, az emberek nem ezekről beszélnek, hanem arról beszélnek, hogy mi történjen az oktatásban, az iskolában, a szociális segélyben, az egészségügyben, ebben, abban, amabban. Ebben kell értelmes és okos vitát folytatni. Aztán majd eljön a nap, amikor a választók eldöntik, hogy a különböző ajánlatok közül melyiket választják. Arra kérem a választókat, hogy merjenek kérdezni. Kérdezzenek vissza: és te mit tennél ezzel, ezzel meg ezzel, mi a te álláspontod? Mert ha erről fogunk vitatkozni, akkor Magyarország előrébb lesz, akkor Magyarország polgárai megtanulják, hogy az a bizonyos nyugatos polgári világ azt is jelenti, hogy részvevője vagyok ennek a folyamatnak, hogy értem, mi zajlik Magyarországon, hogy van nekem is válaszom, ha másért nem, hát azért, mert meghallgattam azokat, akik az én szavazatomért küzdenek.

Hát akkor, magyar polgárok, tessék kérdezni! Tessék nem megengedni, hogy a politika csak hatalomról, személyről, veszekedésről vagy személyeskedésről szóljon! Arról kívánnak megegyezni a Magyar Szocialista Párt képviselői, a frakció tagjai, arról kívánunk mi megegyezni, hogy milyen Magyarországot csináljunk. És ha megegyeztünk abban, hogy milyen Magyarországot csináljunk, akkor, ha eljön az idő, eldöntik, hogy azt kik vezessék - Magyarországért és a köztársaságért.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu