MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Gazda képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy nem egy adhocráciáról van szó. Egyszerűen arról, hogy a gyorsforgalmi törvényben az M44 következett Vásárosnamény, illetve az M6 után. Az indikatív KÖZOP-os programban a Vásárosnaményt követő következő rangsorban az M44 van, és szerettem volna felhívni a kormányzat figyelmét, hogy tervszerűen végezzük a munkát, és valóban ne engedjünk be olyan szakaszokat azon túl, ami be van tervezve, hanem végezzük a munkát.

(20.40)

Persze, hogy mi itt egymással vitatkozunk, a két legelmaradottabb megye - mondjuk ezt -, ez annak is köszönhető, hogy a hosszú távú fejlesztésről szóló kormányrendelet úgy változott, hogy ma már jószerével nyomvonal kell hozzá, és semmi más, sem terv, sem költség-haszon elemzés. Évekig güriztünk az előző ciklusban, hogy kerüljön be a gyorsforgalmi törvénybe a költség-haszon elemzés - most kikerül. A telekalakítás, illetve a kisajátítás nem került be, a kiemelt - hogy is mondjam - közérdekűség, csak a közművek csomóponti vonatkozásában. Nem tudunk úgy haladni, ahogy kellene. Na, ezekre kellene sokkal nagyobb figyelmet fordítani, és nem egymás idejét elvonva - bocsánat, hogy ezt mondom - ezen vitatkozni, hogy kinek kell. Mindenkinek kell az út. Természetesen szeretnénk a magunk körzetét felvirágoztatni, azért választottak meg. De azt gondolom, nem erről kellene vitatkozni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu