BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Természetesen nem fogom kihasználni a 15 perces időkeretet, hiszen részben túl sok új fejlemény sajnos nem történt ebben az ügyben a tavaszi állapotokhoz képest, amikor már megvitattuk ezt a kérdést. Bízom benne, az egyetlen új fejlemény az, hogy mostantól a kormány támogatja ennek a határozati javaslatnak az elfogadását, hiszen azoknak az érzékenységeknek az okai, amelyekről az államtitkár asszony tavasszal, illetve a tavaszi ülésszakon beszélt, gondolom, részben, egészében megszűntek. Először is már nincs olimpia, másodszor már a földrengés által teremtett helyzet sem aktuális, és azok a hivatalos látogatások is megtörténtek, amelyekre tekintettel a Ház többsége próbálta halasztani ennek a határozati javaslatnak a részletes vitáját, éppen ezért az elfogadását is.
A módosító javaslatokban erről már a múltkor beszéltünk, illetve ígéretet is tettünk, és Szászfalvi László képviselőtársunk benyújtott egy olyan módosító javaslatot, amelyben a kormánynak és az Országgyűlésnek azt a jogos igényét... - hogy miközben felhívjuk az emberi jogok tiszteletére a Kínai Népköztársaságot, aközben fejezzük ki azt, hogy természetesen fontos számunkra a kínai-magyar barátság, fontosak a gazdasági kapcsolatok.
(14.00)
Ugyanakkor ezt a módosító javaslatot elkészítettük, be is nyújtottuk, és gondolom, abban mindannyian egyetértünk, hogy természetesen a kínai-magyar barátság és az emberi jogokról való lemondás nem csereszabatosak, tehát a két dolognak nem kizárnia kell egymást, hanem sokkal inkább össze kell függenie.
Természetesen azért annyit megér az elmúlt néhány hónap, hogy feltegyük a kérdést: használt-e az olimpia az emberi jogoknak? Tehát bevált-e az a remény, az az elvárás, amit egyébként mind a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, mind pedig az egész sportdiplomáciai világ megfogalmazott, a maguk egyfajta óvatos fogalmazásával. Maguk a kínai hatóságok és részben az olimpia szervezői is ígéretet tettek arra, illetve azt mondták, hogy szerintük jót fog tenni az emberi jogoknak az olimpia. Azt gondolom, erre a kérdésre válaszolni komoly elemzést igénylő dolog, én erre nem is vállalkoznék, de egy-két olyan dologról mégis említést tennék, ami azt jelzi, hogy azért teljes átütő sikert nem ért el ezen a téren sem a Kínai Népköztársaság; talán a magyar sport teljesítményével lehetne összehasonlítani az olimpián, hogy valami történt, de azért ez mégsem az igazi.
Az Amnesty International jelentésére hivatkoznék, akik arról beszélnek, hogy a játékok alatt folyamatosan dokumentálták a békés aktivisták és újságírók ellen elkövetett emberijog-sértéseket. Az eredményekről azt írják, hogy az aktivistáktól számos esetben megtagadták az engedélyt arra, hogy békés demonstrációba kezdjenek a kormány által tüntetésre kijelölt, Peking környéki parkokban. Például augusztus 18-án a média nem szűnő kérdezgetéseinek hatására a kínai hatóságok azt állították: 149 ember nevében 77 kérelmet kaptak, ám ebből 74 bejelentéstől megvonták a jogot arra, hogy ebből egy békés demonstráció legyen, kettőnek az elbírálását felfüggesztették, egyet pedig megvétóztak. Ez azért, azt gondolom, nem egy túlságosan jó arány. Engem emlékeztet más arányokra, de erre most itt nem térnék ki.
Az aktivistákat egyébként, akik ilyen bejelentéseket próbáltak tenni, részben elfogták, részben megbüntették, akár munka általi nevelés eszközével - ilyesmiről is hallottunk már országunk történetében -, csupán azért, mert újabb engedélyért folyamodtak, amikor nem bírálták el az engedélykérelmüket, hogy a tüntetésre kijelölt parkokban demonstráljanak. Jelenleg is bebörtönzik vagy jogtalanul letartóztatják azokat a kínai újságírókat és emberi jogi aktivistákat, akik az emberijog-sértésekről próbálnak hírt adni.
Aztán azt gondolom, az sem szabad, hogy elkerülje a figyelmünket, hogy a vallásszabadság sérelme nemcsak a tibeti kérdésben, hanem Kínában egyáltalán felmerül. Akár a katolikus felekezetek, akár protestáns közösségek esetében is hírt adtak erről a hírügynökségek, hogy azokat az istentiszteleteket betiltották, illetve megzavarták a kínai hatóságok, amelyeken az imádságokban olyan témák hangoztak el, amelyekről úgy gondolták, hogy sértik a kínai hatóságok érzékenységét, hiszen érzékenységük nekik is van. Mondjuk, ezt azért részben örömmel hallottam; ez azt jelenti, hogy az imádság is lehet olyan hathatós eszköz, hogy kormányok megrettennek tőle.
Ez az egyik része a dolognak, ami Kínára vonatkozik, a másik pedig a magyar kormány álláspontjára. Nyáron annyi történt, hogy mindenfajta viharok keletkeztek tibetiek beutazása és Magyarországon való tartózkodása körül. Ezt most nem szeretném részletesen ismertetni, hiszen a sajtóból megismerhettük ezt az egész ügyet. A dolognak mégiscsak az a lényege, és nem véletlenül nyilatkozta a Tibetet Segítő Társaság magyarországi elnöke, hogy "valószínűleg nem lehetnek véletlenek azok az esetek, hogy Magyarországon a tibeti menekültek nem kapnak menekültstátust, a kormánypárt nem szavazza meg a Tibetet támogató határozatot a parlamentben, a tibetiek által igényelt schengeni vízum pedig nem érvényes Magyarországra, ezek a lépések egy tőről fakadnak." Ezt nyilatkozta az az ember, aki egyébként hosszú évek óta foglalkozik a Tibetet támogató akciókkal Magyarországon.
Magam is kérdést intéztem a miniszter úrhoz ebben az ügyben, azóta az az örömteli fejlemény történt, hogy Csögyal Tenzin megkapta, illetve meghosszabbították itt-tartózkodási engedélyét, de azt gondolom, alapvetően még sincs megoldva az a kérdés, hogy a tibeti menekültek ugyanolyan joggal tartózkodjanak Magyarországon, és menekültstátust élvezzenek, mint más hátrányos helyzetű országok vagy népcsoportok tagjai.
Úgy gondolom, ez a fejlemény, ami itt a tibetiek beutazása, illetve itt-tartózkodása körül történt a nyári hónapokban, csak aláhúzza a határozatunk szükségességét, és lehetőséget kínál a kormánynak is arra, hogy egyértelművé tegye, hogy itt valami sajnálatos félreértésről van szó - ahogyan azt Avarkeszi Dezső államtitkár úr nyilatkozta. Úgy gondolom, a határozat támogatása és elfogadása ebbe az irányba mutatna, vagy egyértelművé tenné ebben az ügyben a magyar kormány álláspontját. Annál is inkább, mert a dalai láma, illetve a tibeti emigráns kormány képviselői is hangot adtak az aggodalmuknak a magyar hatóságok érzéketlensége, tévedése vagy éppen szándékos intézkedése kapcsán, aminek a legkiemelkedőbb esete az volt, hogy ezzel a tibeti tanítóval, akiről említést tettem, közölték, hogy nem hosszabbítják meg a tartózkodási engedélyét. Hála istennek, aztán végül is, amikor fellebbezett, megkapta a lehetőséget.
Azért nem tudom megállni, hogy külügyminiszter asszonynak ne idézzem egy félmondatát, amit nem kellett sokáig gyakorolnom, megtanultam, azért egy nagyon sajátos mondat volt, amikor a Külügyminisztérium emberi jogi offenzívája ügyében - örülnék, ha a Belügyminisztériumnak is lenne emberi jogi offenzívája, de egyelőre a Külügyminisztériumnál tartunk - volt egy reprezentatív konferencia, ahol ugyan szót nem kaptunk, de meghívót azért mégiscsak. Ott elhangzott ez a mondat, hogy Magyarország egyfajta párbeszédet folytat az emberi jogok ügyében a Kínai Népköztársasággal. Bízom benne, hogy nem ennek az egyfajta párbeszédnek a következménye az, hogy a tibetieknek a magyarországi beutazását korlátozzuk, mert szerintem ez inkább negatív eredmény lenne.
Azzal kezdtem, hogy az elmúlt hónapokban javult-e a helyzet vagy romlott, hogy az olimpia megrendezése használt-e annak, hogy ez a hatalmas ország transzparensebb, átláthatóbb lett az emberi jogok ügyében. Úgy gondolom, az eredmény legalábbis kétértelmű. Várjuk azoknak az emberi jogi szervezeteknek a jelentését, amelyek nyilván szakértelemmel és figyelemmel meg tudják ezt az eredményt ítélni. Magam tartanám magam ahhoz, hogy a határozati javaslatra, annak elfogadására talán még nagyobb szükség van, mint legutóbb májusban volt, amikor utoljára beszéltünk erről.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés