ÉKES ILONA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! A Külügyminisztérium 2008. augusztus 28-29-én emberi jogi konferenciát szervezett Budapesten. A miniszter asszony megnyitó beszédében kiemelte, hogy Magyarország a népirtás bűntettének megelőzése és megbüntetése tárgyában kötött 1948. évi egyezmény 60. évfordulója alkalmából elhatározta, megvalósíthatósági tanulmányt készít nemzetközi népirtás elleni központ budapesti felállításáról. Egyúttal kifejezte abbéli reményét is, hogy az új független intézmény a nemzetközi közösség támogatásával hozzájárul majd az erőfeszítések összehangolásához ezen a téren.
Tisztelettel javaslom önöknek, hogy a nemzetközi közösség támogatásával Budapesten létrehozandó központ feladatai között kiemelt célkitűzésként szerepeljen az emberkereskedelem megszüntetése és a prostitúció visszaszorítása is. A fenti, két egymással szorosan összefüggő kérdés ugyanis magyarországi családok tízezreit, az Európai Unió polgárainak millióit érinti. Magyar lányok ezrei dolgoznak prostituáltként Nyugat-Európában. Firenzében például egy két évvel ezelőtti razzia alkalmával ötszáz magyar lányt állítottak elő egyetlen éjszaka alatt. Magyarországon a kerítés, a futtatás bűncselekmény. A rendőrség emberkereskedelmi osztályának egyik munkatársa azonban úgy nyilatkozott, hogy nem tudnak mit tenni ez ügyben, hogyha maga a prostituált nem jelentkezik. De sajnos a prostituáltak ellenérdekeltek az ügyben.
Ezért kérdezem, hogy a szocialista kormány fel kíván-e lépni az emberkereskedelem és a prostitúció ellen. Kezdeményezik-e, hogy a nemzetközi közösség támogatásával Budapesten létrehozandó központ feladatai között kiemelt célkitűzésként szerepeljen az emberkereskedelem megszüntetése és a prostitúció visszaszorítása is? Folytat-e a Külügyminisztérium tárgyalásokat európai partnereivel a prostitúció és az emberkereskedelem visszaszorítása érdekében?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés