BEDŐ TAMÁS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én az elmúlt időszak hozzászólásai alapján örömmel konstatálom, hogy jómagam tőkés vagyok az 1,81 bázispontommal, hiszen itt most arról volt szó az SPS-vita kapcsán, hogy ez a tőkéseket szolgálja. Akkor vagyunk így néhány százezren.
Csak annyira szeretném, ha visszamennénk, hogy végül is miről is szól ez a javaslat, ami előttünk van, hiszen itt most úgy tűnik, mintha az új SPS finanszírozási, támogatási rendszeren keresztül a teljes magyar mezőgazdaság tönkretételére készülne bárki is, holott - és ez a kritikák jó része - ezeket nem a mostani vagy a jövőbeni állapotok alapján szétosztott támogatási bázispontszámok, hanem egyébként egy kritizálható, a 2006-os bázisév alapján, az akkori termelési szerkezetnek megfelelően... Éppen ezért úgy gondolom, ahogyan Vincze képviselő úr is jelezte, valószínű, hogy aki akkor, így én is mint szőlőtermelő jeleztük támogatási igényünket, azoknak ugyanúgy megvan ez a bázisszám, és visszük ugyanazon feltételekkel, mint az önök által kritizált nagygazdaságok.
Én azért nem mondanám azt, hogy ez adott esetben például a családi gazdaságok létét vagy bármijét veszélyeztetné, hiszen én ilyen szempontból is tudom nézni - hiszen a családban van családi gazdálkodó -, és azért nézzük ennek a másik oldalát. Egy ilyen támogatási rendszer lényegesen rugalmasabb gazdálkodást tesz lehetővé, és egyet azért ne felejtsünk el: jelenleg a művelt földterületek része a viszonylag nagy családi gazdaságoknál, ne adj' isten, az 50-100 hektárosoknál nem feltétlenül saját tulajdon, hanem bérelt.
(17.10)
Ez az SPS támogatási rendszer egyfajta stabilitást is ad arra, hogy adott esetben valaki, ha mondjuk, 8 hektáron gazdálkodik, tovább is tudjon lépni. Tehát maradjunk a törvényjavaslat eredeti szellemiségénél, és ne menjünk el olyan vakvágányokra, hogy mi volt 20 évvel ezelőtt, mert lehet, hogy sokan a vidéki emberek közül a 20 évvel ezelőtti, '89-es mezőgazdaságot most és az elmúlt néhány évben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), de különösen a kilencvenes években vissza is sírnák.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés