HERBÁLY IMRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tényleg nem szeretném, ha a vita most abba az irányba menne el, hogy velem vitatkoznak, csak szeretném jelezni képviselőtársamnak, hogy soha annyi ötpárti egyeztetés és soha annyi agrártárgyú országgyűlési határozattervezet nem volt, mint ebben a két és fél évben. Most is készen állunk arra, hogy ha segíteni kell a kormánynak abban, hogy ezt a kacsamáj-libamáj ügyet megnyerje, akkor készek vagyunk együttműködni az ellenzéki képviselőtársaimmal - most nem akarok itt neveket mondani - a mezőgazdasági bizottságon belül, és segítjük a kormányt annak érdekében, hogy a magyar gazdák jól járjanak.
Tisztelt Ángyán Képviselő Úr! Itt is látszik, hogy az üléspontok meghatározzák az álláspontokat. Olyan dologban vitatkozott velem, amit én nem is mondtam. Én nem mondtam, hogy olyat mondott volna az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatója, vagy nem mondott olyat. Én nem mondtam ezt. Azt mondtam, hogy olyan vélemények hangzottak el a két tudós részéről, ami szöges ellentétben volt egymással. (Gőgös Zoltán: Azt mondta, hogy több az előnye, mint a hátránya, ezzel zárta!) Egyébként pedig az a szerkezet, ami kialakult ebben az országban, az egy történelmi hozomány, és afelé törekednek véleményem szerint az Unió régi országai is, hogy minél hatékonyabb birtokméreteket hozzanak létre.
Én nagyon örülnék, ha sok családi gazdaság lenne. Önök elkezdték ezt, nem sikerült befejezni hál' istennek, sokba került volna az országnak. A társadalmi egyeztetés megvolt ebben a törvényben, végigjárták az FVM vezetői az országot, nagyon sajnálom, hogy nem vettek részt rajta a gazdák.
S amit még nagyon sajnálok, hogy az érdek-képviseleti szervezetek sem segítettek ebben. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés