DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országos Rádió és Televízió Testület a jogszabályi előírásoknak megfelelően határidőben benyújtotta beszámolóját a 2007. évi költségvetés végrehajtásáról. A beszámoló kellően részletes, kellően pontos, jól tükrözi a 2007. évi gazdálkodás folyamatait, az abban kitapintható tendenciákat, és jó alapot ad arra, hogy minősíteni tudjuk az ORTT gazdálkodását, illetve meghozzuk a döntést a beszámoló elfogadásáról, illetve elutasításáról.

Természetesen megszoktuk már, hogy ilyenkor egy zárszámadás során mindig előjön ugyanaz a vita, ami a költségvetés során elő szokott jönni, nevezetesen az a kérdés, hogy egy kétharmados törvény előírásait egy feles törvénnyel korrigáljuk, avagy sem. A probléma hátterében az áll, hogy 2006-ban megszületett a médiatörvény. Hamarosan kiderült azonban, hogy a testületnek az ott előírt normatív finanszírozása nem elégséges ahhoz, hogy normális szinten végezze a működését. Ezért immár nyolcadik-kilencedik éve állandóan szembesülünk ezzel a problémával, hogy a költségvetés elfogadásakor meg kell engedni az Országos Rádió és Televízió Testületnek azt, hogy a Műsorszolgáltatási Alapból bizonyos összegeket, ebben az évben 400 millió körüli összeget átcsoportosítson a saját működésére.

A vita mindig ugyanerről szólt. A mindenkori kormányoldal nem tudott mást tenni a költségvetés során, mint megadta ezt a felhatalmazást, a mindenkori ellenzék pedig folyamatosan vitatkozott, szóvá tette mindezt. A háttérben persze az volt, hogy mind ez ideig igazán esély nem mutatkozott arra, hogy akár ötpárti egyetértéssel is módosítsunk ezen a ponton egy kétharmados médiatörvényt. Talán az előttünk álló időszakban minderre lesz esély. Nem akarom ezt a vitát folytatni, hiszen ezt a vitát már lefolytattuk akkor, amikor a költségvetési törvényt elfogadtuk, és kijelöltük az ORTT gazdálkodásának kereteit. Úgy érzem, akkor járunk el helyesen, ha az ott kijelölt keretek között vizsgáljuk azt, hogy mennyire volt szakszerű, mennyire volt normális a testület, illetve a hivatal gazdálkodása.

Ezzel kapcsolatban a beszámoló is tükrözi ezt, sőt az állami számvevőszéki jelentés is, hogy lényegét tekintve pozitív tendenciákat lehetett tapasztalni a gazdálkodásban. Az eredeti előirányzat 1 milliárd 428 millió forint volt a többletforrásokkal együtt, a végleges bevétel azonban 4,5 százalékkal meghaladta a 2006. évi költségvetési törvényben meghatározott kereteket. Az előirányzatok teljesítésének belső összetételét vizsgálva megállapítható, hogy a külső megbízotti foglalkoztatás a kormányzati elképzeléseknek megfelelően jelentősen, mintegy 30 százalékkal csökkent. A jelentkező feladatokat belső tartalékok mozgósításával sikerült megoldani. 2007-ben az engedélyezett 128 fővel szemben 120 fővel látta el az ORTT hivatali feladatait, a többletmunkák elismerésére az államigazgatásban elfogadható nagyságrendű, háromhavi jutalmat fizetett csak.

A személyi juttatások és járulékok 2007. évi összege így 1 milliárd 101 millió forint volt, amely alacsonyabb szinten alakult a 2006. évinél. A takarékos, ésszerű gazdálkodás eredményeként mind a dologi, mind a felhalmozási kiadások teljesítése elmaradt az előirányzatban előírtaktól, a nagyságát tekintve pedig 2006-hoz viszonyítva az infláció körül növekedett mindösszesen.

A Műsorszolgáltatási Alapba a 2007. év során az eredeti 5,8 milliárd forintos előirányzattal szemben közel 6,9 milliárd forint folyt be különböző jogcímeken.

(18.50)

Ezek valóban pozitív elmozdulást jeleznek az elmúlt időszakhoz képest.

Van azonban valami, amit nekem is óhatatlanul itt a parlament előtt szóvá kell tennem, és ez az a kérdés, amit Pető Iván feszegetett már. Nem más ez, mint az egyedi támogatások rendszerének alakulása az elmúlt időszakban. A rendelkezésre álló források döntő részét pályázati úton használja fel az Országos Rádió és Televízió Testület, illetve a Műsorszolgáltatási Alap. A médiatörvény persze lehetőséget ad arra, hogy egyedi támogatási keretek fölött is döntsön maga a testület, hiszen a médiatörvény előír olyan feladatokat is, amelyek nem feltétlenül valósíthatók meg pályázati keretek között, illetve az ilyen egyedi támogatás adott esetben bizonyos értelemben vis maior alapként is működhet. A kérdés azonban mindenkor az, hogy ennek mekkora a teljes összeghez viszonyított aránya, és ebből a szempontból bizony a tárgyévben, 2007-ben komoly kérdőjelek fogalmazhatók meg. Egyetlenegy példát hadd mondjak: 2006-ban, tehát egy évvel korábban az egyedi támogatásban szétosztott keret 243 millió forint volt, a vizsgált évben, 2007-ben ez az összeg felugrott 480 millió forintra. Majdnem megduplázódott, aminek a hátteréről, okairól azért keveset tudunk. Teljesen egyetértek Pető Ivánnal abban, hogy óvatosan kell bánni az ilyen úgynevezett egyedi elosztású keretekkel, mert míg egy pályázatnál objektív mérlegelési szempontok működnek, az egyedi támogatási kereteknél mindig előjön a szubjektív szempont gyanúja. S azt hiszem, az Országos Rádió és Televízió Testületnek mint kiemelt jelentőségű köztestületnek vigyáznia kell arra, hogy a gyanúnak semmilyen árnyéka ne vetődjék a testület tagjaira. Azt gondolom, érdemes ezen elgondolkodni az előttünk álló időszakban, de rögtön hadd tegyem hozzá, biztató jel lehet az, hogy új elnöke van az Országos Rádió és Televízió Testületnek, aki talán szigorúbb szemmel méri, nézi majd az ilyenfajta egyedi pénzelosztási mechanizmusrendszert, és reményeink szerint ebből faragni fog.

Mindent összevetve: a 2007. év folyamán az ORTT működése gazdálkodási szempontból megfelelően szolgálta a feladatellátást, áttekinthető volt nagyrészt, finanszírozása azonban a költségvetési törvényben meghatározott átcsoportosítással volt kizárólag biztosítható.

A szocialista frakció nevében mindezek figyelembevételével elfogadásra ajánlom a beszámolót, és támogatom annak elfogadását.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu