DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Az otthon szülés ma Magyarországon nem tiltott, mindenesetre - ahogy ön is elmondta, és korábban ombudsman úr is megállapította - jogilag nincs kellően szabályozva. Tulajdonképpen egy szakmai szabályt kellene meghoznunk, és ezt a szakmai szabályt egyfelől konszenzussal szeretnénk meghozni, másrészt úgy, hogy ne sértse az anya és a gyermek önrendelkezési jogát, harmadrészt pedig teljesen egyértelműen adjon biztonságot mind az anya, mind a születendő gyermek vonatkozásában.

Jelen pillanatban ma Magyarországon egyfelől megvan az az egészségügyi intézményi háttér - gondolok elsősorban a kórházakra -, ahol természetesen lehet szülni. A nómenklatúra értelmében otthon szülésnek hívjuk az összes olyan eseményt, ami nem kórházban történik. 1996-ban megszüntettük Magyarországon az úgynevezett szülőotthonokat, pontosan azért, mert az volt a véleményünk, hogy az a fajta ellátás, amit ott nyújtanak, szakmai szempontból nem megfelelő.

Azok az egyeztetések, amiket az elődöm folytatott a szakmai szervezetekben, véleményem szerint néhány lényegi kérdésben nem tartalmazzák a konszenzust. Ilyen az, hogy pontosan mik azok az állapotok, amikor nem jön szóba otthon szülés a magzat és a gyermek védelme érdekében, hogyan kell kezelni az Rh-negatív szülők Rh-pozitív gyermekét, az ezzel kapcsolatos immunizációt, ki fizeti, hogy kerül oda a vérminta például abban az esetben, amikor el kell végezni a születéskor kötelező vizsgálatokat. Amíg ezekre a kérdésekre nem tudunk egyértelműen konszenzusos választ adni, addig jogszabályt nem fogunk előterjeszteni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu