BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Ha jól értettem a válaszát, akkor egy év kimaradt, gyakorlatilag egy évig a Macika, a Magyar Cigányokért Közalapítvány nem működik, hiszen nem sikerül az év végére sem pótolni a lemondott kurátorok helyét, és a beígért 600 millióból - finoman fogalmazott, de azért lehetett érteni - szeptember 30-ig 20 millió forintot sikerült átutalni a közalapítványnak. Tehát ezzel nemcsak az ösztöndíjakra, hanem a más célokra fordított összegeket sem lehet folyósítani.

A közalapítvány életéből egy év maradt ki, úgy látom, az ország életéből pedig ez a két év maradt ki, ameddig önök kormányoznak. Erre most szeretnék egy idézetet hozni, amelyik így hangzik az önök jelentésében 2008 tavaszán: a háztartások 82 százalékának jövedelme nem éri el a KSH által kiszámított létminimumot, és alapvető szükségleteiket csak részben tudják kielégíteni. A cigány háztartások 56 százaléka a lakosság alsó jövedelmi tizedéhez tartozik. (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) E családoknak még a táplálkozása sem kielégítő. Ugyanez a kijelentés...

Forrás: parlament.hu