DR. BAJA FERENC, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, a pénzügyminiszter úr, az APEH elnöke és az APEH dolgozói nevében is szeretném megköszönni dicsérő szavait. Azt hiszem, helyes magatartás az, amelyben javaslatokat kapunk országgyűlési képviselőktől; amennyire időből, energiáinkból és lehetőségeinkből telik, ezt megvalósítjuk, és valójában tényleg a netpolgárok járnak ezzel a lehető legjobban. Ez a típusú együttműködés az én megítélésem szerint az elektronikus kormányzat számára rendkívül kedvező, mert bizalmat ad az emberek számára abban, hogy érdemes és szükséges használni a XXI. század elektronikus intézményrendszerét.
Éppen ezért azon túl, hogy megköszönöm a képviselő úr biztató szavait, jelezném számára, hogy a kormány a 10/58/2008. kormányhatározat 7. pontjában döntött arról egyébként, hogy 2009. június 30-ig a fizetési kötelezettség teljesítéséhez alkalmas terminálokat kell telepíteni az okmányirodákba. Ez azt jelenti, hogy logikájában természetesen - hiszen valamennyien az információs társadalom logikáját kell hogy kövessük - a képviselő úr logikájával egyetértünk. Csak azt remélem, hogy erre az egyébként szoros határidőre meg is tudjuk majd ezt valósítani. Erre az ad lehetőséget, hogy az európai uniós alapokból a központi fizetési rendszerhez kötődően központi kiemelt projektet indítunk, része az okmányirodai terminálok bevezetése.
Szeretném ugyanakkor azt is, és ehhez kötődően lesz a Ház számára kezdeményezésünk, hogy a fizetési rendszert ne csak a kormányzat intézményrendszereiben, hanem az önkormányzat intézményrendszereiben is kötelező erővel használhassuk. Ez egy kétharmados törvény, mint valamennyiünk számára ismert. Azt remélem, hogy ez a kezdeményezés majd ön által és a Ház által is támogatást nyer. Így tehát azt ígérem, hogy 2009. június 30-ra az ön problémája és a netpolgárok problémája is megoldódik.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés