GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Legfőbbügyész-helyettes Úr! Nemzeti ünnepeinket túszul ejtik a joggal való visszaélést üzemszerűen művelő, a legdurvább erőszakos támadásokat elkövető bűnözők. Egy ország nézi élő egyenes adásban, ahogy csuklyás neonácik békés polgárokat savval locsolnak, rendőrautókat gyújtanak fel, épületeket vernek szét, ártatlanokra támadnak, mégsem mozdul meg az igazságszolgáltatás gépezete.
Hankó Faragó Miklós képviselőtársam a közelmúltban kérdésére, miszerint a mindenki által észlelt bűncselekmények kapcsán miért marad el az ügyészség által hivatalból elindítandó eljárás, hogyan lehetséges, hogy bár az ügyészségről szóló törvény a szervnek feladatául szabja, hogy köteles biztosítani minden tudomására jutott bűncselekmény következetes üldözését, mégis a megfélemlített sértettek feljelentéseire vár, azt a választ kapta, hogy feljelentésre és hivatali hatáskörükben tudomásukra jutott ügyekben van csak módjuk az eljárást megindítani.
Ön megfelelőnek tartja-e azt a gyakorlatot, hogy az ügyészség becsukja a szemét nagy visszhangot kapott bűncselekményekkel kapcsolatban, egészen az esetleges feljelentésig? Elfogadható-e az, hogy összevert, megalázott, savval vagy éppen ürülékkel leöntött civilekre vár az ügyészség, hogy azok vajon tudnak és mernek-e feljelentést tenni? Holott az ennek a feljelentésnek alapjául szolgáló bűncselekményeket élő adásban közvetítik a televíziók, és tele vannak az erről szóló beszámolókkal az internetes újságok.
(15.00)
Kíván-e bármit tenni annak érdekében, hogy ne csak az áldozatok bátorságán, hanem a bűnüldözésre és az igazságszolgáltatásra rendelt szerveken is múljon a büntetőeljárás megindítása? A ma hatályban lévő jogszabályok alapjául szolgálhatnának egy új típusú joggyakorlatnak. A büntető törvénykönyv szankcionálja az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértését, ezt a tényállást tavaly egy, azaz egyetlenegy alkalommal alkalmazták. Milyen módon kell az ügyészségnek ezt a bűncselekménytípust észlelnie, hogy az hivatalos tudomásszerzésnek számítson, és eljárást indítsanak? Pogromhangulatú őrjöngések, békésen felvonuló civilek ismételt brutális bántalmazása, az utcai gyülekezés monopóliumát erőszakkal megszerző, önkényuralmi jelképekkel masírozó félkatonai, szélsőjobboldali magánhadseregek grasszálása marad büntetlenül. Holott ma is vannak jogszabályok, amelyek alkalmat és keretet, sőt az Alkotmánybíróság egy határozata az ügyészség számára kötelezettséget is keletkeztet az eljárás hivatalból történő megindítására.
Kíván-e változtatni az ügyészség jogértelmezői és jogalkalmazói gyakorlatán annak érdekében, hogy a közvádlói feladatokat pontosan és következetesen lássa el? Hogyan kívánják az említett bűncselekmények áldozatait tehermentesíteni, a védelmükre létrehozott struktúrákat mozgásba hozni? Mit tesznek annak érdekében, hogy egy bűncselekmény akkor se maradjon büntetlenül (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ha az áldozat érthető okokból nem tud vagy nem akar feljelentést tenni?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés