MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Rettenetes egybeesése a dolgoknak és a kegyetlenségnek, hogy éppen október 6-án, a magyarság nagy gyászünnepén végezték ki 50 évvel ezelőtt a 32 éves fiatalembert, aki a Kováts-családból jött; apai nagyapja, Kováts József nyolcvan holdon gazdálkodott, de tönkrement, és fuvarosként tartotta el családját 1923-ban bekövetkezett haláláig. Fiát és két lányát taníttatta, a nagymama szívós gondoskodásával, aki 1945-ben halt meg, és akinek édesapja szintén gazdálkodó volt, valamennyi gyermekük értelmiségivé vált.

Édesapja 1916-ban Makón érettségizett, rögvest behívták katonának, a háborúban bátor magatartásáért kisezüst kitüntetést kapott, majd 1918-ban hadnagyként szerelt le. Folytatta tanulmányait a Debreceni Mezőgazdasági Akadémián. Apja halála után keresőfoglalkozást kellett folytatnia, belépett a rendőrséghez, ahol végigjárva a lépcsőfokokat őrnagyi rangban érte Szegeden 1944.

1924-ben házasságot kötött a szintén gazdálkodó családból származó Molnár Margittal, két gyermekük született: József és Erzsébet. József Szegeden érettségizett a piaristáknál 1944-ben, s nyomban leventeként behívták a Hunyadi páncélelhárító egységhez Kaposvárra, amellyel kivitték Németországba. Szülei is Nyugatra menekültek. Együtt térhettek haza '46-ban Szegedre. Apját azonnal internálták, ő beiratkozott az orvosi fakultásra.

A Sulyok Dezső által szervezett Magyar Szabadság Párt szegedi zászlóbontásakor belépett, és a legszorgalmasabb aktivistájává válik, amivel azonnal felkeltette az ávó érdeklődését, amit tetézett apja rendőri és internált múltja. A lobbanékony, nemzetéért és igazáért keményen kiálló fiatalembert ellenségnek nyilvánították, figyelték és figyeltették, gyűjtötték kommunistaellenes megnyilatkozásait. Az egyetemről egy év után az ávó kizáratta, izgatásért négy év börtönre ítéltette. '51-ben szabadult, a csornai állami gazdaságban, majd a dorozsmai gépállomáson dolgozott, kezdetben segédmunkát végezve, később - tanfolyam elvégzése után - könyvelőként.

1956. október elején részt vett a József Attila Kör rendezvényein, felszólalásaiban élesen bírálta a rendszert. Október 25-én csatlakozott a szegedi tüntetéshez, szorgalmazta a szegedi forradalmi erők összefogását. Másnap folytatódtak a tüntetések. A város katonai parancsnoka közölte az alakuló forradalmi bizottsággal, hogy amennyiben a tüntetők behatolnak a Széchenyi térre, akkor tüzet nyitnak. Kovács József Baróti Dezső professzorral és másokkal megpróbálták más irányba terelni a tüntetést, másrészt kordont vontak, ám a tömeg áttört a kordonon, s eldördült a halálos áldozatot is követelő sortűz, amelyben maga Kovács József is megsérült. Csak 29-én engedték el a sebészeti klinikáról. Ekkor lett tagja a forradalmi bizottságnak, amelynek leghatározottabb vezetője lett. November 4-én a forradalmi bizottság - amikor tőle függetlenül kibontakozott a fegyveres ellenállás - élére állt a harcnak. Másnap, belátva a fegyveres ellenállás kilátástalanságát, ő kezdeményezte a fegyverek begyűjtését, ő vezette a bizottság ülését, amely tárgyalásokat kezdeményezett a kormány megbízottaival és az MSZMP-vel a város érdekében.

A szovjet erők azonban letartóztatták. Őt tekintették fő ellenségüknek. Míg a bizottság többi tagját rövidesen hazaengedték, sőt Perbíró professzort, a későbbi elsőrendű vádlottat városi elnökhelyettessé tették, de februárban, '57-ben őt is letartóztatták. Májusban indult el a népbírósági eljárás, tizenegyüket állították bíróság elé. Ő volt a másodrendű vádlott, ő kapta a legsúlyosabbat, a halálbüntetést a szegedi, Pozsgai István vezette népbírósági tanácstól 1958. február 13-án. Ezt a justizmordot a Legfelsőbb Bíróság Cieslár Viktor vezette népbírósági tanácsa helybenhagyta. Ügyvédje által benyújtott kegyelmi kérvényét - az akkori gyalázatos rendelkezésekkel élve - nem továbbították, és október 6-án, az aradi vértanúk halálának napján Szegeden kivégezték.

Bátran, emelt fővel halt meg, ahogy ez a börtönben szájról szájra szállt. Utolsó szavairól nem tudok beszámolni, mert abban az időben a budapesti Kisfogházban vártam sok társammal sorsunk beteljesülését. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Ő azonban már örökké 32 éves marad, a forradalom és a nemzet tudatos hőse.

Köszönöm, elnök úr. (Taps.)

Forrás: parlament.hu