ÖRVENDI LÁSZLÓ JÓZSEF (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működéséről szóló törvényjavaslat módosító ajánlásai közül én is az 1., 4., 8. és a 12. ajánlásra szeretnék reflektálni, ezek a saját ajánlásaim.
Az 1. ajánlásnál az 1. § (1) bekezdésének olyan formájú módosítása a javaslatom, amiben a mezőgazdasági vagyoni értékű jogot mint olyat kivesszük, és ennek a forgalmazását is kivesszük. Hiszen - egyetértve professzor úr előző fejtegetéseivel - bennünket semmi sem kényszerít, hogy a támogatási jogosultságot vagyoni értékű joggá alakítsuk át. Semmi kényszer nincs rá. A mezőgazdasági bizottsági tárgyaláson bizony szépen, tisztán kiderült, hogy ezt az Európai Unió sem kényszeríti ránk, hogy vagyoni értékű jog legyen. Tehát mi most fel akarjuk stafírungozni azokat a földbérlőket, akik földbérleten gazdálkodnak, és vagyoni értékű jogot keletkeztetünk a termelés után járó állami, illetve európai uniós támogatásból.
Ugyanakkor pedig, ha jól megnézzük - és én nem a földtulajdonosokat védem, de muszáj vagyok ezt a realitás alapján is elmondani -, a földtulajdonos bérbeadók pedig kiszolgáltatottá válnak. A kiszolgáltatottságuk mind az eladásnál, a földtulajdon esetleges értékesítésénél, mind pedig a bérbeadásnál jelentkezik. Hiszen a támogatási jogosultság - és ebben az évben sajnos nagyon látszik -, még a támogatás mellett is lehet, hogy veszteséges lesz például a kukoricatermesztés. Tehát a támogatási jogosultság bizony élet-halál kérdése lesz a jövőt illetően.
Ha valaki úgy kapja vissza a földjét, vagy úgy tudja eladni a földjét, hogy bizony a támogatási jogosultságot nem tudja vele adni, nagy kárt szenved. Nagy kárt szenved ez a tulajdonos, és bizony a mértéke pedig olyan, amit a professzor úr is említett, 450 milliárd forint. Hiszen hároméves támogatási összeg már az az összeg, ami a vagyoni értékű jognak megfelel. Maga a magyar állam fizetett ki ennyit érte, a bábolnai gazdaságnál láttuk. Tehát nekem az a meglátásom, hogy az SPS nem segíti a birtokviszonyokat, hanem éppen hogy stabilizálja, és bizony a földtulajdonosoknak is ilyen formában kárt okoz.
Nem kellene bevezetni semmiféle formában a vagyoni értékű jogot, és ha már vagyoni értékű jog nincs a törvény általam történő módosítása alapján, akkor azt nem is szabad forgalmazni. (Gőgös Zoltán: Dehogynem! Semmi probléma nincs.) Hiszen a vagyoni értékű jog forgalmazása spekulációnak ad táptalajt.
Úgy néz ki, hogy a törvényben adható lesz, vehető lesz, örökölhető lesz, ideiglenesen átengedhető lesz, jelzálogalappá alakítható lesz, hát ez benne a lényeg: a vagyon terhelhető lesz. S akkor bizony ez a helyzet a mi megítélésünk szerint nem megfelelő. (Gőgös Zoltán: A családi gazdálkodónak is ugyanilyen joga lesz.) Hiszen a mai napokban is észrevehető, hogy a termőföld értéke ott, ahol valamilyen oknál fogva nincs meg a támogatási lehetőség, nincs meg a történelmi bázisa - mert már ezt gyakoroljuk -, akkor bizony ennek a földnek az értéke 20-30 százalékkal ér kevesebbet, mint a normál támogatással bíró termőföld értéke.
Tehát felmerül a kérdés, milyen jogon adunk mi a földbérlőknek egy törvény alkotásával hatalmas összegű vagyoni értéket. Ezért nekem ez a véleményem, és az 1. ajánlásban ezt a vagyoni értékű jogot kiveszem a törvényjavaslatból.
A 4. pontban hozzákapcsolódik a módosításom, itt is a mezőgazdasági vagyoni értékű jog van kivéve a törvénymódosításból, és ezzel változtatom a törvényt.
Majd a 8. pontban is szintén ehhez az elgondoláshoz kapcsolódik, "a támogatási jogosultság, dolognak minősülő mezőgazdasági vagyoni értékű jog kivételével", illetve a (4) bekezdésben "a támogatási jogosultság a közösségi jogi aktusban, valamint az e törvényben meghatározottak szerint korlátozottan forgalomképes" mondat ki van belőle véve. Nem kell forgalmazni akkor, ha nincs vagyoni értékű jog.
A 12. ajánlásomban szintén a vagyoni értékű jog elhagyásából adódóan az öröklésben bekövetkezett változás, a jogutódlásban bekövetkezett változások szabályozása van kivéve a javaslatomban.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés