SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A 78/1993. számú kormányrendelet értelmében - idézem -: "A munkáltató köteles a munkavállalónak megtéríteni a munkába járást szolgáló bérlettel vagy teljes árú menetjeggyel való elszámolás ellenében azok díjának 86 százalékát, ha országos közforgalmú vasút 2. kocsiosztályon, 80 százalékát, ha elővárosi vasúton, valamint helyközi díjszabással közlekedő helyi és távolsági autóbuszon utazik."

Körzetemből, Somogy megye 5. választókerületéből sokan járnak be a környező kistelepülésekről dolgozni a közeli nagyobb városokba, például Nagykanizsára. Ugyanakkor sokszor előfordul, hogy az évről évre növekvő adó- és járulékterhektől agyonsarcolt munkaadók nem képesek, illetőleg nem hajlandók eleget tenni a fenti kormányrendelet által előírt kötelezettségeiknek. Így gyakori problémát okoz, hogy nem térítik meg a munkavállalók utazási költségeit. Az elmaradott, hátrányos helyzetű térségek közös jellemzője az alacsony foglalkoztatottság, a növekvő munkanélküliség. A munkavállalók attól való félelmükben, hogy elveszítik a megélhetésüket, az esetek többségében nem mernek a hatóságokhoz fordulni a munkába járást szolgáló költségeik térítésének elmaradása ügyében.

Kérdezem tehát államtitkár urat: milyen eszközökkel kíván fellépni a kormány a fenti visszaélések visszaszorítása érdekében? Megvédi-e a szocialista kormány a munkavállalók jogait? Tervezik-e a hátrányos helyzetű térségek munkaadói számára az adók, illetőleg a járulékok csökkentését? Van-e arra lehetőség, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság hivatalból tartson ellenőrzéseket az ilyen és hasonló esetek felderítésére, megakadályozására?

Tisztelettel várom a problémát megoldó válaszát. Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

(16.40)

Forrás: parlament.hu