DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Így a végére maradt az egészségügy. Nem tudom, működik-e a mikrofonom, de én nem érzékelem. (Közbeszólás: Halljuk!) Jó, akkor majd próbálok hangosabban. (Dr. Avarkeszi Dezső: Ezt biztatásnak szántuk. - Derültség.)
Őszintén sajnálom, hogy erről a Megegyezés című vitairatról nem tud állást foglalni a parlament. Azért sajnálom, mert így nem derül ki, hogy az Országgyűlésben megvan-e a támogatottsága ezeknek az elképzeléseknek, nem derül ki, hogy megvan-e egyébként a felhatalmazás, a parlamenti felhatalmazás ennek a programnak a végrehajtásához. Szerintem ez súlyos hibája, ez az egyik legsúlyosabb hibája, és ezt nem pótolja az sem, hogy derekasan küzdöttünk itt egymással, és próbáltuk egymást meggyőzni az igazunkról.
(20.30)
Mert azért a parlamenti demokráciának mégiscsak az a lényege, hogy többségi szavazással döntünk, ez adja a felhatalmazást. Nos, nem akarom igazából hosszasan minősíteni ezt az iratot. Fizetett hirdetésként jelent meg, fizetett hirdetésként egy propagandaanyagnak, egy üzenetnek túl bonyolult, ugyanakkor egy kormányprogramhoz nem elég összetett, nem elég kidolgozott. Ezért engedjék meg, hogy inkább a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Erős Magyarország alapprogramjából az egészségüggyel foglalkozó részt ajánljam önöknek, amelynek címe az, hogy "Az egészség mindenkié". Ezt önök évek óta letölthetik a Fidesz honlapjáról. Gondolom, a vitára készülve ezt meg is tették, úgyhogy nagyon sok újat valószínűleg nem fogok tudni önöknek mondani.
Az egészségügyben a szolidaritás és az egyenlő hozzáférés, valamint a méltányosság elve megkérdőjelezhetetlen alaptézis. A mi stratégiai célunk az, hogy növekedjen az emberek életkora, de ne csak az életkor növekedjen, hanem az egészségben leélt életévek száma is. Az egészségben leélt életévek száma négy tényezőn múlik. (Csizmár Gáborhoz:) Államtitkár úr, ha nem ért vele egyet, nyugodtan kifejtheti. (Csizmár Gábor: Egyetértek. Azzal is, hogy süssön a nap.) Szerintem nem kell olyan pikírten viszonyulni ahhoz, hogy a magyar emberek egészsége milyen, és ahhoz sem kellene, hogy alapigazságokat ki kell mondani egy programban. Négy tényezőn múlik az emberek egészsége és élettartama. Az egyik ilyen tényező az, hogy milyen genetikai állományt örököltek. A másik tényező az, hogy milyen környezetben élnek, milyen a környezet állapota, mennyi szennyező anyag van benne, és ebből mennyi kerül be a szervezetükbe. A harmadik az, hogy milyen életmódot élnek, és a negyedik tényező az, hogy milyen az egészségügyi ellátórendszer egy országban.
Alapvetően a magyar egészségügyi ellátórendszernek nem feladata a környezet állapotával foglalkozni. Az utóbbi időben már az élelmiszer-biztonsággal sem feladata foglalkozni, amit hibásnak tartunk. Két nagy területe van az egészségügyi ellátórendszernek: a lehető legjobb működtetése a rendelkezésre álló forrásokból, és megpróbálni az emberek életmódját befolyásolni. Ehhez egyébként az egészségügyi ellátórendszer szervezésének alapjait, megalapozását egy népegészségügyi program teheti meg, amely az emberek megbetegedési adataira, valid népegészségügyi adatokra épül. Ilyenek ma már rendelkezésre állnak Magyarországon, és az elmúlt időben lezajlott átalakítással szemben a legnagyobb kritikaként az fogalmazható meg, hogy ezek az ismert népegészségügyi adatok, településtípusonként, régiónként ismert népegészségügyi adatok nem jelentek meg az ellátórendszer struktúrájában, nem eszerint lett átalakítva. Alapvető szempontokat nem vettek figyelembe. Azért gond ez, mert a leggazdaságosabb és legtakarékosabb rendszer az, amelyik az igényekhez igazodik, és ez ma pillanatnyilag nincs meg az ellátórendszerben.
Tekintettel arra, hogy a népegészségügyi program, amely van, és amelyben a parlament egészségügyi bizottságában kisebb tételekben nem tudtunk ugyan egyetérteni, de igazából csak a hangsúlyokat tettük máshová, de magában a programban egyetértés volt; a komolyabb problémát az okozza, hogy ez a népegészségügyi program megtorpant, s az a tisztiorvosi szolgálat, amelyik a népegészségügyi program végrehajtásáért felelős, rendkívül rossz helyzetbe került a regionalizálás, az átszervezések során és a jelentős forráskivonás és létszámleépítés miatt. Azt gondoljuk, hogy ezen változtatni fogunk, amennyiben kormányra kerülünk.
A második pont az a betegellátó rendszer, ami segít bennünket. Ennek három vagy négy nagy elemét emelném ki. Az egyik a sürgős orvoshoz fordulás rendszere, hétköznapi nevén az ügyeleti rendszer, illetve a mentés és a sürgősségi betegellátás, ami a mentőszolgálat kérdése. Úgy gondoljuk, hogy a mentés állami feladat. Egységesen kezelendő országos feladat, ennyiben a jelenlegi irányításban és a jelenlegi modellben egyetértünk azokkal, akik most irányítják. Amit kifogásolunk: kifogásoljuk a mentésirányítás jelenlegi kuszaságát. Ezt sürgősen rendbe kellene tenni. Fel kell számolni, és a Fidesz vállalja, hogy kormányra kerülése esetén felszámolja azokat a fehér foltokat az ország térképén, ahol jelen pillanatban a mentés biztonsága nem megfelelő, mert nem biztosítható, elméletileg sem biztosítható a 15 percen belüli helyszínre érkezés.
Teljessé tesszük a légi mentést, ha lehetőséget kapunk rá. Évek óta húzódik a szentesi légibázis ügye, és további problémát jelent, hogy a magyar légi mentésben nem megoldott részben a fogadóhelyeken a leszállás, ezért máshol, más területeken kell leszállni a helikoptereknek, részben pedig nem megoldott az éjszakai repülés.
További lépésként fel fogjuk számolni azt a káoszt, ami a betegszállításban jelen pillanatban uralkodik Magyarországon. Önmagában működőképes modell lehetett volna a sok vagy egy-két nagyobb magán-betegszállító által működtetett rendszer is, de elmondtuk a vitában is, ez többe kerül, ha ezeket a forrásokat nem biztosítják hozzá, márpedig nem biztosították hozzá, akkor óhatatlanul az következett be, ami ma van. Órákat ülnek a betegek az intézményekben, arra várva, hogy végre hazaszállítsák őket, vagy azért, hogy a kezelésre elvigyék őket, otthonukban órákon keresztül várakoznak.
A sürgősségi betegellátó osztályok rendszerét elkezdtük kiépíteni, ez sajnos megtorpant. Jelenleg vannak olyan súlyponti kórházak, kijelölt súlyponti kórházak, amelyekben megfelelő sürgősségi betegellátó hely nincs. Ez elfogadhatatlan egészségügy-irányítási szempontból és szakmai szempontból is. Ezen a területen sürgősen lépni kell.
Az egészségügyi ellátórendszer egyik legnagyobb bázisának az alapellátást tekintjük, a háziorvosi rendszert, amelynek három eleme is van Magyarországon, a felnőttekkel foglalkozó vagy vegyes praxisban dolgozó kollégák, a gyermekekkel foglalkozók és a fogorvosi alapellátást nyújtó háziorvosok. Ez az a rendszer, amelyikben azt kell elérnünk, hogy a rendszer hatékonysága jelentősen növekedjen, és a háziorvosi praxisok azt a kapuőr szerepet - amiben egyébként szintén egyetértünk, egészségügyi irányítók vagy egészségügyet valaha irányítók -, tehát azt a kapuőr szerepet be kell töltenie, de nemcsak a kapuőr szerepet, hanem végleges, mi úgy mondjuk, hogy definitív ellátást kell adnia. Tehát a beteget ott kell meggyógyítani a lakóhelyén, amennyire csak lehet, és a lehető legkevesebbet kell továbbküldeni a rendszer magasabb elemeire.
E tekintetben a háziorvosi praxisok megerősítésre szorulnak két vagy három dologban is. Az egyik, hogy növelni kell a háziorvosi praxisok számát az ország bizonyos területein, mert nagyon nagy az egyenetlenség. Vannak olyan helyek, ahol nagyon sok van, és van, ahol rendkívül sok páciens jut egy háziorvosra. A másik: növelni kellene a gyermekorvosi praxisok számát, megint csak azt mondom, bizonyos területeken az országban, mert nem egyenletes az ellátás. A harmadik: a háziorvosok számára a praxisszám növelésével egy időben növelni kell a finanszírozást. A háziorvosi finanszírozás elvesztette értékét, jelentős mértékben csökkent a rendszerváltozáskorihoz képest, évtizedek alatt, de majdnem egy nagyságrenddel csökkent a finanszírozás reálértékben. Ezt meg kell nekik emelni. Hogy a kifizetés módja, a finanszírozás módja milyen legyen, ez vitát képezhet, ebben nyitottak vagyunk mindenféle megoldásra. Vissza kell állítani a háziorvosi praxisoknál az amortizáció megfizetését, amelyet az utóbbi időben felfüggesztettek, és ezt már nem kapják.
A járóbeteg-szakellátás megerősítésére elkészült tervek elfogadhatóak. A nagy baj az velük, hogy nem valósult meg belőlük semmi. Itt a sorrendiséget kifogásoljuk. Úgy szűntek meg az aktív ágyak a kórházakban, hogy nem épültek meg az adott területen azok a járóbeteg-szakellátások, nem jöttek létre azok a járóbeteg-ellátó kapacitások, amelyek ki tudták volna váltani az aktív kórházi kezelést, lehozva az egyébként jóval olcsóbb és a beteg számára is kellemesebb járóbeteg-szakellátás körébe. Ez nem történt meg, ezt helyre kell állítani, ezért a Fidesz vállalja, hogy ezeket a központokat újragondolja és létrehozza.
A fekvőbeteg-ellátó rendszerben történt a legnagyobb változás. Alapjaiban véve elhibázottnak tartjuk a súlyponti kórházak kijelölési módját. Ezt már az előzőekben is elmondtam.
(20.40)
Meggyőződésünk, hogy komoly tévedések vannak benne, és akkor jóindulatú voltam, amikor a "tévedés" szót használtam.
Az egészségügyi ellátórendszerből folyamatosan vonják ki a finanszírozást. Ez részben a konvergenciaprogramban leírt, tehát tudatos cselekedetről van szó. Ugyanakkor azt gondoljuk, az tarthatatlan, amit a teljesítményvolumen-korlát jelent, ami azt jelenti, hogy az intézmények egy bizonyos szintű ellátás után, hiába van több eset, hiába jön több beteg, ellátni el kell, de finanszírozást nem kapnak érte. Ezért kormányra kerülésünk esetén ezt a teljesítményvolumen-korlátot meg fogjuk szüntetni.
Elutasítjuk a kis kórházak bezárását. Meggyőződésünk, hogy Magyarországon az OECD-országok átlagához képest az egymillió főre jutó - még az átalakítás előtti - 15,3 kórház nem volt sok. Az átlagos kórházi nagyság - ma Magyarországon 350 fölött van egy kórház átlagos nagysága ágyszámmal számolva, még az átalakítás után is 300 fölött van - jóval nagyobb, mint az Unióban vagy Angliában, az Egyesült Államokban, ahol körülbelül 200 fő körüli kórházak vannak. Tehát nem állja meg a helyét az az érvelés, hogy azért, mert egy kórház kicsi kórház, azért az nem működőképes. Ráadásul a szakma pontosan tudja, hogy a leggyakrabban előforduló betegségeket a négy alapszakmás kis kórházakban remekül meg lehet gyógyítani és lehet kezelni, különösen, ha jó diagnosztika van téve ezekhez az intézményekhez. Ezért - még egyszer mondom - a kis kórházak ellehetetlenítését, bezárását elutasítjuk.
Negyedik területként engedjék meg, hogy kiemeljem a gyógyszerellátás kérdését. A gyógyszerellátás területén a Fidesz - ahogy már korábban is - valamennyi gyógyszerpiaci szereplővel megegyezésre törekszik, és középtávú megállapodást fog kötni. Egyszer már sikerült, tehát meg tudjuk csinálni még egyszer. Ezzel tesszük kiszámíthatóvá és biztonságossá a gyógyszerárak változását, ami nem teszi lehetővé, hogy a gyógyszerárak tovább emelkedjenek.
Felül kell vizsgálni a támogatás rendszerét. Nagy egyenetlenség van benne, és el kell fogadniuk, hogy a lakosság terhei tovább ezen a területen nem növelhetők. Elértük azt, amikor bizonyos népcsoportok nem váltják már ki a gyógyszereiket. Nemhogy a támogatáshoz nem jutnak hozzá, de a gyógyszereikhez sem; ez egyébként elfogadhatatlan.
Meggyőződésünk, hogy a gyógyszer-kiskereskedelmet hazai, nemzeti körben kell tartani. Nem tudjuk elfogadni azt, hogy nemzetközi patikaláncolatok jöjjenek létre, multinacionális cégek kerüljenek be erre a területre. Azt gondoljuk, hogy a korábbi szabályozás e tekintetben helyes volt, és jónak tartanánk, hogyha a személyi jogot ismét meg tudnánk erősíteni.
A rendszer finanszírozásáról egy nagy társadalmi vita és döntés lezajlott. Ezen túl vagyunk. Azt gondolom, az egységes társadalombiztosítás, ma már bizonyítást nyert mindenki számára, a magyar nép ezt szeretné. A mi meggyőződésünk, hogy nincs szükség több pénztárra, egyetlen egészségbiztosítóra van szükség. Nemzetközi tapasztalatok azt igazolják, hogy ezeknek a működése még mindig a legolcsóbb, és ezek a biztosítók ugyanúgy képesek ellátni a feladatot, mint versengő társaik, csak egy nagyságrenddel olcsóbban.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek azok az alapok, amire a Fidesz a magyar egészségügyet építeni akarja.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés