DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Filló képviselőtársam által elmondottakat szeretném csak megerősíteni. Engedjék meg, hogy hozzátegyem, én Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi listáról nyertem a képviselői mandátumomat, azonban pártom megyei elnöksége, hogy így fogalmazzak, egy választókerületet rám testált. Azóta nagyon sok lakossági fórumon, taggyűlésen és mindenfajta egyéb társadalmi összejövetelen vettem részt, ahol nagyon sokat szóba került a kisebb parlament létszáma. Nagyon jól tudjuk, hogy ez évek óta témája a politikának, az ötpárti egyeztetéseknek, de önmagában társadalmi igény a kisebb parlament és a létszáma. Ezeken az összejöveteleken, amikor ezek szóba kerültek, mindig azt érzékeltem, azt láttam, amit Filló képviselőtársam említett, hogy az emberek igénylik azt, hogy országgyűlési képviselővel közvetlenül tarthassanak kapcsolatot.

Ezért én is azt a javaslatot tudnám támogatni, erősíteni, hogy az egyéni választókerületi rendszert őrizzük meg. Az MDF által elmondott, tisztán listás javaslat is értékelhető egyébként, annak a javaslatnak is megvannak az előnyei, azonban önmagában a társadalmi igényben, úgy látom, az egyéni képviselői rendszert meg kell őrizni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu