GYULA FERENCNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, alelnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Valójában hozzászólásra készültem, de képviselőtársnőm arra ösztönzött, hogy talán meg kellene nyilvánulnom ezekben a kérdésekben, amiről ő szólt, legalábbis néhányban. Néhány olyanban, amely a gyakorlati életben valami egészen mást jelent számomra; úgy látszik, nem egy országban élünk. Mindenképpen szólnék az "Új iskola, új tudás" programról. Mondta, hogy nem alkalmas, nem lehet programszerűen kezelni. Én pedig azt mondom, hogy egy jobboldali vezette városban, ahol a rendszerváltás óta jobboldali vezetés van, én ott élek, soha ennyi pénzt nem kapott az oktatás iskolafelújításra. Az egyetlen szellemi központja az egész kistérségnek a gimnázium, amely 1969-ben épült, 450 gyermek számára, és most 918 gyerek jár ebbe az épületbe, változatlan körülmények között. Végre ez a félmilliárd forint olyan lehetőséget nyit meg az iskola számára, amely az itt élő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket olyan körülmények közé juttatja, ami elvárás a XXI. században.

De szólhatnék a zászlóshajóprogramról is. Ebben a jobboldali vezetésű városban, ebben a kistérségben, amely halmozottan hátrányos helyzetű, mint ahogy mondtam, soha ilyen összefogást nem láttam az önkormányzatok, a civilek, a vállalkozók részéről, hiszen mindenki hisz abban, hogy annak a 3,6 milliárd forintnak, amely a kistérségbe fog kerülni, látszani kell ebben a kistérségben. Olyan életminőség-javítást remélünk ettől, ami még soha nem volt.

De folytatnám azt, amit képviselőtársnőm is elmondott, hogy szeretnének visszamenni a munkahelyre, csak nincs bölcsőde. Volt bölcsőde a városban, de a városvezetés megszüntette. Most azonban, amikor lehetőség volt rá, akkor kezdeményeztük, hogy a város pályázzon, és egy óvodán belül megvalósítottuk a bölcsődét, amely ma már ismét fejlesztésre szorul.

Tehát ez azt jelenti, hogy van lehetőségük elhelyezkedni az édesanyáknak úgy, hogy nyugodt, korszerű körülmények között tudhatják a gyereküket.

Nagyon sok mindenről lehetne még beszélni, arról, hogy a Start Plusz kártyával az elhelyezkedés hogyan valósulhat meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen a lehetőséget, és azt gondolom, hogy talán a költségvetésről még szívesen beszélgetnék képviselőtársnőmmel.

Köszönöm szépen elnök úr türelmét. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu