HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Göndör István felszólalása késztetett arra, hogy válaszoljak nyugdíjügyben. Sokszor elmondtuk, de mivel ez még nem ült meg a köztudatban, szükséges újból elmondani azt a bizonyos 19 ezer forintos gondolatot.

Nézzük, mennyivel csökkent a nyugdíjak reálértéke az első ciklusban: 8 százalékkal; a másodikban 12-vel. Volt persze abban a ciklusban olyan év is, amikor jelentősen, aztán kicsit pótolni sikerült, de az átlaga a négy évnek 12 százalékos mínusz.

Horn Gyula akkor megígérte, hogy majd a következő ciklusban jelentősen meg fogjuk emelni a nyugdíjakat. Furdalta a lelkiismeret, megértem. Körülbelül hasonló volt ez a törvényben tett kampányígéret, mint amilyet annak idején az adótörvényben tettek önök. Ha azt teljesítette volna olyan formában a polgári kormány, ahogy teljesítette Medgyessy Péter az 50 százalékos ígéretét, akkor előbb tartottunk volna ott, mint most tartunk. Vagyis megingott volna a költségvetés egyensúlya.

Mit tett ezzel szemben az Orbán-kormány? Nem egy év alatt, elhúzva, de jóval túlhaladva megtette azt az emelést, amit Horn Gyula ígért. Tessék megnézni a számokat: 22,2 százalékos reálérték-növekedés abban a ciklusban, szemben a 12 százalékos veszteséggel. Ezt nem lehet letagadni, ez tény. Nem mondom, a Medgyessy-kormány is folytatta ezt a megkezdett utat. Tavaly sikerült megakasztani. Tavaly 3,8 százalékkal csökkent a nyugdíjak vásárlóértéke, Horn Gyula óta először. Úgy gondolom, hogy az igazsághoz ez is hozzátartozik.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu