HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen. Eredendően nem Szabó képviselő úrra akartam reagálni, de mivel akihez szólni akartam, általában rendre elhagyja a termet, ezért most ő a célpont, illetve neki válaszolnék.

Abszolút félreérti az adószabadság programját, ha úgy gondolja, hogy a szegényebbektől akarunk elvenni. Teljesen félreérti az egész koncepciót. Ennek a lényege nem ez. A lényege az, hogy ne a magyar lakosság 20 százaléka viselje a teljes költségek és terhek legnagyobb részét, amit személyi jövedelemadóban befizet, hanem lehetőleg úgy próbáljuk szélesíteni az adófizetők körét, hogy ennek eredményeképpen csökkenteni lehessen az adóterheket. Erről szól az adószabadság programja. Egyébként miniszterelnök úr hasonlókat szokott mondani, csak éppen abban az adócsomagban, amit holnap kezdünk el tárgyalni, ennek az égadta világon semmi nyoma nincs. Nyilván egy ilyen döntésnek a meghozatalához egyfelől szakmai felkészültség kell, másfelől pedig politikai bátorság. Hát igen, vállalni kell! Gondolkozzunk el azon, hogy a minimálbérre egyáltalán szükség van-e. Gondolkozzunk el azon, jó-e az, hogy a minimálbér adómentes, hiszen ezzel 1,6 millió embert beleszorítottunk a minimálbér csapdájába, hiszen úgy tűnik, hogy mind a munkavállalónak, mind a munkaadónak ez az előnyösebb megoldás, pláne akkor, ha a minimálbéren lévők fele fizetéskiegészítést zsebbe kap. Akkor hol van a gazdaság kifehérítése? Próbáljunk meg egy nyelven beszélni, és ugyanazon fogalmak alatt ugyanazt érteni, mert akkor közelebb jutunk ahhoz a megegyezéshez, amiről Baráth Etele képviselő úr beszélt.

Szerettem volna Hiller miniszter úrhoz is néhány mondatot intézni. Pont a Munkaerő-piaci Alap példája mutatja, hogy a felnőttképzés címszó alatt micsoda őrült pénz folyik ki teljesen haszontalanul a költségvetésből, ha nem kellő átgondoltsággal fogja a kormány ezt az egyébként nagyon impozáns oktatásfejlesztési programot végigvinni, ha nem jelöli meg a célokat, hogy kiket akarunk oktatni, hogy kell-e még kommunikációs szakember a nem tudom, hány tízezer munkanélküli mellett. S ha nem figyel oda az oktatás minőségére, akkor nagy a veszélye annak, hogy ez a hatalmas összeg ugyanolyan rosszul fog hasznosulni és kidobott pénznek fog minősülni, mint a Munkaerő-piaci Alap.

Köszönöm szépen, és elnézést kérek az időtúllépésért. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu