PUCH LÁSZLÓ közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian megdöbbenéssel értesültünk a Monorierdőnél történt tegnapi vasúti balesetről és annak következményeiről. Hétfőn 10 óra 20-kor a főváros felé haladó intercity utolsó kocsijába rohant nagy sebességgel egy Ceglédről Budapestre tartó személyvonat. A balesetnek négy halálos áldozata van, hárman a helyszínen, egy sérült pedig szállítás közben halt meg. A mentők 26 sérültet szállítottak kórházba, köztük 3 fő életveszélyes, 4 fő súlyos, 19 fő pedig könnyű sérülést szenvedett, további 5 főt a helyi orvosi rendelőben láttak el. Nemrég kapott tájékoztatás szerint a könnyebben sérültek elhagyhatták a kórházat, a súlyos sérültek állapota stabil.
A miniszterelnök tegnapi részvétnyilvánítása után újból szeretném a kormány nevében kifejezni részvétünket, és együttérzésünkről biztosítani a szerencsétlenség áldozatainak családjait, a sérült embereknek kívánjuk, hogy mielőbb teljesen gyógyuljanak fel, és ezért az egészségügyben dolgozó kollégáink mindent meg fognak tenni.
Mielőtt a tragédia okaira térnék, szeretném a kormány nevében megköszönni mindazoknak, akik segítettek a mentésben és a sérültek ellátásában. Nagyon fontos volt, hogy a katasztrófavédelem, a mentők, a tűzoltók és a kórházak gyorsan és szakszerűen segítettek. Kiemelném a helyi önkormányzatok, Monor polgármestere és Monorierdő polgármestere, Juhász Sándor segítségét. Ők a logisztikaszervezésben, a mentőegység és az utasok ellátásában, így a tragédia következményeinek enyhítésében segítettek gyorsan és önzetlenül. Köszönjük mindenkinek, aki segített elhárítani a tragédia következményeit.
Jelenleg folyik a baleset körülményeinek vizsgálata az illetékes hatóságok bevonásával. A rendőrség is eljárást indított. Ma még az okokat teljes mértékben nem lehet ismerni, de gyanítható, hogy a műszaki hiba mellett emberi mulasztások is hozzájárultak, hogy a tragédia bekövetkezett. A gyors, alapos és szakszerű vizsgálatot az illetékes hatóságok megkezdték. A MÁV minden segítséget meg fog adni a munkájukhoz.
A baleset után a helyszínen járt Szabó Pál közlekedési miniszter, Kamarás Miklós, a MÁV elnöke, valamint Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója. A bekövetkezett tragédia hatására a közlekedési miniszter, valamint a MÁV vezetői a miniszterelnök tájékoztatásával egyidejűleg beadták lemondásukat, mert ilyenkor ezt kívánja az emberi tisztesség és a szakmai felelősségvállalás. A miniszterelnök elfogadta a miniszter és a MÁV elnökének lemondását. A vezérigazgató lemondásáról a vizsgálat befejezése után fog dönteni. A vizsgálat folyamán a MÁV nem maradhat operatív vezető nélkül az indoklás szerint. Úgy hiszem, hogy a miniszter és a MÁV vezetőjének döntése az emberi tisztesség jegyében hozott döntés volt.
Mindezek figyelembevételével kérem képviselőtársaimat és a közélet minden szereplőjét, hogy a tragédiát ne használjuk politikai haszonszerzésre, és súlyához mérten foglaljunk állást. A tragédia következtetéseinek levonásából fakadó lépésekről tájékoztatni fogjuk a tisztelt Országgyűlést, és az esetleges szükséges intézkedések megtételében is kérjük a segítségét. A magyar kormány és a MÁV vezetése úgy döntött, hogy a tragédia áldozatainak családjait 400 ezer forintos gyorssegélyben részesíti, ezzel egy időben felkértük a biztosítótársaságokat, hogy a lehető leggyorsabban intézzék a kárrendezést. Az erről szóló egyeztetések megkezdődtek. Bízom benne, hogy ennek ma már lesz eredménye.
Tisztelt Elnök Úr! Kérem, tegye lehetővé, hogy képviselőtársaimmal egyperces néma felállással emlékezzünk a tragédia áldozataira. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés