DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Évről évre, amikor adótörvényekről vitatkozunk itt a Házban, mindig Karinthy Frigyesnek az a novellája jut eszembe, amelyik az ismert újszövetségi jelenetet mutatja be, amikor Pilátus megkérdezi Jeruzsálem népét, hogy a két bűnös közül kit bocsásson szabadon. Ekkor a tömeg minden egyes tagja külön-külön azt kiáltja, hogy Jézust, és az egész együtt mégis úgy hangzik, hogy Barabást.

(15.20)

Valami ilyesmit csinálunk mi is, amikor adótörvényekről vitatkozunk. Külön-külön mindenki azt mondja, hogy adócsökkentés, csak aztán valahogy ebből az egészből mégis valami - nem mondom, hogy adónövelés, de szóval valami - olyan jön ki, ami semerre nem vezet. Ennek megvan a maga oka, tisztelt képviselőtársaim.

Az adócsökkentés értelemszerűen - legalábbis rövid távon - mindenképpen bevételcsökkenéssel jár. Ha ezzel párhuzamosan nem kívánjuk növelni az államháztartás hiányát - márpedig nem növelhetjük az államháztartás hiányát, mert a nemzetközi pénzvilág bizalmán nagyon sok múlik a magyar gazdaság fejlődésében, és ha ezt a lépést megtennénk, akkor ez az amúgy is a jelenlegi környezetben meglehetősen ingatag bizalom semmivé válnék -, akkor természetesen kiadást is kell csökkenteni, és ez az a pillanat, amikor a hangzavar totálissá válik, merthogy mindenki akar kiadást csökkenteni, csak mindenki valami mást.

A kérdés tehát mindig az, hogy amit adócsökkentésre szánunk, azt miből vegyük el. Vannak erre nézve - most is voltak - reális és enyhén szólva is megmosolyogtató javaslatok. Teljesen normális és reális javaslat, meg kell vizsgálni, nyilván törvényt is kell hozzá módosítani, de ez sem az ördögtől való, hogy a Munkaerő-piaci Alapból vegyünk el egy tisztességes részt arra, hogy itt, mondjuk, járulékot lehessen csökkenteni. Ehhez nyilván kell törvénymódosítás, de ezen lehet vitatkozni, ez egy reális forrás. Tényleg van ott 400 milliárd forint. Az is igaz, hogy ezt a 400 milliárdot... (Keller László: Nem 400!) Jó, nem 400, akkor én beugrottam az ellenzéki képviselőtársaknak, de mindegy, van ott jelentős mennyiségű pénz. Az is igaz, hogy ezt nem mindig nagyon hatékonyan költjük el. Rendben van. Ezen lehet vitatkozni.

Amikor kiadást akarunk csökkenteni, akkor persze megint jön az a részletkérdés, hogy mely kiadásokat. Szűk értelemben vett állami kiadásokat, tehát igazgatási kiadásokat nem igaz, hogy nem lehet csökkenteni tovább. Lehetne továbbcsökkenteni, csak ez jellegzetesen az a terület, ahol a további csökkentéshez először jó sok pénzt ki kellene adni. Alkalmasabb infrastruktúrát kellene teremteni, tárgyi infrastruktúrát is, szellemi infrastruktúrát is, ami jelen pillanatban nincs meg. Nem akarunk csökkenteni - ebben egyetértés volt - az oktatási kiadásokon, és nem akarunk csökkenteni az egészségügyi kiadásokon.

Ami a jóléti kiadásokat illeti, megint csak úgy gondolom, ebben lehet közelíteni az álláspontokat. A miniszterelnök úr tegnap elmondta, és úgy gondolom, ez egy meglehetősen nehezen vitatható vívmánya ennek a hatéves kormányzásnak, hogy Magyarországon, talán húsz év óta először, csökkenni kezdtek a társadalmi különbségek, nőtt a társadalmi kohézió, a legjobb és legrosszabb sorban élő 10 százalék közötti jövedelmi arány jelentősen mérséklődött, 8,3-ről 6,5-szeresére.

Tisztelt Képviselőtársaim! A versenyképességnek nem csak az adórendszer a része. A versenyképességnek bizony része a társadalmi kohézió is. Az a társadalmi kohézió, amely ha nincs meg, amely ha leomlik, akkor széles rétegek érzik úgy, hogy nincs értelme dolgozni, mert úgysem tudnak kikapaszkodni semmilyen módon abból a nyomorból, amiben vannak, abból a nehéz sorból, amiben vannak. Tehát a társadalmi kohézió bizony gazdasági versenyképességet is növelő tényező. Nem igaz, hogy a jóléti kiadásokat nem lehet megtakarítani. Az azonban igaz, hogy a jóléti kiadásokon úgy - mi legalábbis - nem akarunk megtakarítani, hogy ez a hatéves vívmány, a társadalmi kohézió erősödése visszájára forduljon. Olyan jólétikiadás-csökkentési javaslatokkal szívesen foglalkozunk, szívesen kiszámoljuk, szívesen támogatjuk is akár, ha megállapodunk benne, amelyek ezt nem a visszájára fordítják. Én úgy gondolom egyébként, hogy ilyen jóléti kiadás is van a magyar szociális rendszerben bőven.

A másik kérdés, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha már megvan, hogy miből akarunk elvenni, akkor azt mire akarjuk fordítani. Ha komolyan gondoljuk, hogy versenyképességet akarunk javítani ebből a pénzből, akkor azt kell mondjam, a személyi jövedelemadó ügyében jobban tolni a sávhatárokat, ennek sok jelentősége nincsen. Méltányos a jelenlegi 1,7 milliós sávhatárt feljebb emelni - ebben mindenkinek igaza van, aki ezt mondja. Lehet, hogy kevés a 2 millió, és érdemes ennél tovább menni, ehhez tárgyalni kell és számolni. De jó, ha tudjuk, hogy attól versenyképesség nem fog növekedni. Attól, tisztelt képviselőtársaim, hogy az itt ülők havi bruttó 400-500 ezer forintos jövedelme után valamivel kevesebb személyi jövedelemadót kell fizetni, és ezért 20 ezer forinttal több fog maradni, mondjuk, az én zsebemben havonta, ebből egészen biztosan nem fogok olyasmit vásárolni, amitől munkája lesz a nyírségi cigányembernek. Én ebből nem fogok almát vásárolni, mert ami almát a családom megeszik, azt én így is megvásárolom. Tehát ami ezáltal többletpénzként a zsebemben marad, abból nem olyan fogyasztás lesz, már ha egyáltalán a belföldi fogyasztással akarjuk a gazdaságot felpörgetni, amely ezt a foglalkoztatást érdemben bővítené.

Azt ma már elmondtuk, többször elmondtuk, és többször meg is kell ismételni: igen, Magyarországon bővíteni kell a foglalkoztatást, de Magyarországon a foglalkoztatásnak egy meglehetősen szűk szelete az, ahol az igazi nagy probléma van.

A diplomásfoglalkoztatottság Magyarországon lényegében azonos az Európai Unióéval. A szakképzettek foglalkoztatottsága lényegében azonos szintű az Európai Unióéval.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ahol rettenetes mértékű deficit van, az az iskolázatlan és képzetlen rétegek foglalkoztatása. Ha tehát versenyképességet akarunk növelni, ha tehát foglalkoztatást akarunk növelni, akkor erre kell céloznunk, és akkor olyan lépéseket kell tennünk, amely ezeknek az embereknek a foglalkoztatását hozza jobb helyzetbe. Ha tehát valaki azt mondja, hogy ezt a 140 ezer forintos értékhatárt, a minimálbér kétszeresét tartsuk meg, de ne 4 százalékpontos csökkentést hajtsunk végre, hanem ilyen és ilyen kiadáscsökkentésekből 6-8-10 százalékpontost, ez értelmes dolog, erről érdemes vitatkozni, és adott esetben érdemes benne megállapodni. De egészen biztos az, hogy a mi munkáltatóijárulék-csökkentésünkből nem lesz több foglalkoztatottság, nem hiszem, hogy több képviselőt akarnánk Magyarországon - ha a tegnapi vitára jól emlékszem, akkor inkább kevesebbet akartunk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu