HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a felszólalási lehetőséget, elnök úr. Érdekes vitán vagyunk, ha nem is túl - nem a vége felé, ez nem igaz -, de a közepe táján.

Nem szoktam személyi kérdésekkel különösebben foglalkozni, de örültem volna, ha a pénzügyminiszter urat is itt látom, mert a költségvetési bizottság vitáján sem tudott részt venni. Azért a jelenlegi helyzetben mind a parlamentben, mind pedig a gazdaságban olyanok a viszonyok, ami indokolttá tehetné azt, hogy a pénzügyminiszter legalább részben vegyen részt egy ilyen fontos vitában, és hallgassa meg az ellenzéki hozzászólókat. Szerintem ennyivel azért tartozunk egymásnak, mert jelenleg olyan helyzet van a parlamentben, hogy koalíció helyett kisebbségi kormánypárt van, amelynek nincs többsége. Itt ki szeretném ábrándítani MSZP-s kollégáimat, akik többször elmondták, hogy a társadalom támogatására is szükség van, nem csak a parlamentire.

Kedves Képviselőtársaim! Ha a társadalom támogatását nézzük, az biztos, hogy a társadalom ezt az adótörvényt nem támogatja. Ha ezt most népszavazással - ezt nem mi szeretjük, hanem ott, a kollégák - vagy mondjuk egy új parlamenti választással tennénk az asztalra, elég érdekes lenne az eredménye.

(13.20)

Tehát arra hivatkozni, hogy a társadalmi támogatottsága mekkora ennek a dolognak, szerintem nem helyénvaló, mert én magam is azt gondolom, ha most az SZDSZ arra hivatkozna, hogy azért legyen olyan az adócsökkentés, mert a társadalom többsége azt gondolja, hogy ez a helyénvaló, hát bizony joggal mosolyognának rajtam. Nem gondolom azt, hogy a liberálisok többségben lennének Magyarországon, de szomorúan kell jeleznem, hogy ez igaz a szocialistákra is. Ha a társadalmi támogatottságról beszélünk, nem helyénvaló erre hivatkozni, legyünk egymással őszinték.

Ami szerintem a célja ennek a mai vitának, s ami miatt ez fontosabb, mint az eddigiek, az a speciális helyzet, hogy tudniillik a kormánynak nincsen többsége. Én ezért nagyobb nyitottságot szeretnék kérni az MSZP-s kollégáktól, nem magam miatt, mert nekünk ez is jó, mi itt elüldögélünk, elvitatkozgatunk. Nekünk nincs alkalmunk kétpercezni, mert nincs annyi időnk, én örömmel hallgatom ezt az izgalmas vitát, én is szívesen beszállnék, nekem is lenne mondandóm, de valójában az a tét, hogy lesz-e Magyarországnak egy működő adótörvénye vagy nem lesz, lesz-e költségvetése vagy nem lesz. Ez nem egy olyan kicsi tét, hogy föláll valaki az egyik oldalon, az önök oldalán, és azt mondja, hogy minden rendben van, oké ez a törvény, a lehető legjobb, ami lehetséges, nem kell rajta változtatni, menjünk tovább ezen az úton, mert sajnálatos módon mi többek között azért szálltunk ki ebből a koalícióból, mert azt gondoltuk, hogy ezen az úton nem lehet, nem szabad ennek az országnak továbbmennie.

Miről szól ez a vita tulajdonképpen? Ezt már a költségvetési bizottságban is jómagam fölvetettem, nem jutottunk a végére, de nem is ez volt a feladat. Én magam közgazdász vagyok, ezért mindenkitől elnézést kérek, tehát a végzettségem közgazdász. Azoktól is szívesen fogadok véleményt, akinek nem az, mert szerintem a politikusoknak nem kell közgazdásznak lenniük ahhoz, hogy politikai álláspontot fogalmazzanak meg a parlamentben. Magam közgazdász vagyok, éppen ezért azt gondolom, hogy ez a vita, ha egy kicsit távolabbról elemeznénk, arról szól, hogy egyik oldalon az MSZP most már magára maradva képvisel egyfajta olyan álláspontot, aminek a kiindulópontja az, hogy a költségvetési hiány tartása érdekében nincs mód nagyobb adócsökkentésre, nincs mód nagyobb mértékű változtatásra. Ez az önök álláspontja.

A másik oldalon, úgy tűnt nekem, egy elég széles egyetértés van abban, hogy ha nincs nagyobb mértékű adócsökkentés, akkor a magyar gazdaság nagyon-nagyon nagy bajban lesz. Rossz a kérdésfeltevés. Nem az a kérdés, hogy mit szólnak a szociális rendszerek ehhez, hogy nem nyúlunk semmihez, vagy hogy akarunk-e változtatni, akarunk-e most éppen reformokat, vagy bársonyosak-e a reformok, mint ez a szék. (Végigsimítja az előtte lévő széket.) Nem ez a kérdés. A kérdés az, hogy elkerülhetetlen a változás.

A nemzetközi gazdasági folyamatok változása önmagában elengedhetetlenné tenné azt, hogy a pénzügyminiszter egész nap itt üljön, és bőszen jegyzeteljen, és a kormány újratárgyalja a mai napon, mondjuk, az adó- és költségvetési törvényeket, még akkor is, ha eredetileg minden rendben lett volna - szerintünk abban sem volt minden rendben -, mert egészen bizonyos, hogy a kiinduló számok ma már nem stimmelnek. Biztosan mondható, hogy Magyarországon a gazdasági növekedés 3 százalékos nem lesz 2009-ben. Ez biztosan mondható. Nincs olyan elemző önökön kívül, aki azt gondolja, hogy annyi lenne.

Biztosan mondható, hogy az inflációs ráta gyorsabban fog nőni a tervezettnél. Én ezt nyugodt szívvel tudom mondani, mert látják, hogy mi folyik a világgazdaságban. Erre reagálni kell, és nem az a reakció, hogy föláll a miniszterelnök és a gazdasági miniszter - bocsánat, nem is tudom, hogy hívják Bajnai Gordont, milyen miniszter most -, és megnyugtatja itt a parlament képviselőit, mert mi megnyugodhatunk, de hogy nyugszanak meg azok a kisrészvény-tulajdonosok, akik részvényeinek az árfolyama több mint felével csökkent egy hónap alatt. Ezt nem lehet elintézni azzal, hogy minden nagyon jó, minden rendben van, semmin nem kell változtatni.

Én nem vagyok híve a válságpropagandának, egyáltalán nem. De azt gondolom, elkerülhetetlen a magyar gazdaságban egy valódi gazdasági növekedést jelentő, gazdaságélénkítést jelentő változtatás, mert egyébként még azok az eredmények se lesznek megvédhetőek, amikben önök gondolkodnak. Éppen ezért azt gondolom, hogy igenis hozzá kell nyúlni a jelenleginél nagyobb mértékben az adócsökkentéshez, és szomorúan kell önöknek jeleznem, igen, hozzá kell nyúlni a kiadásokhoz. Elkerülhetetlen Magyarországon az, hogy a kiadási oldalhoz hozzányúljunk.

Mi a magunk részéről sose mondtuk azt, hogy lehet úgy adót csökkenteni, hogy nem nyúlunk hozzá a kiadásokhoz. Mindig azt mondtuk, hogy a kettő együtt van. Mindig az állítottuk, hogy a magyar költségvetésben komoly tartalékok vannak, itt az ideje ezekkel a tartalékokkal élni. Nem lehet tovább ezt a dolgot halogatni.

Nézzük konkrétan, mert nem a költségvetési vitán vagyunk - joggal mondhatnák önök -, hiszen az adóvitát folytatjuk, én ezért le is rázhatnám magamról ezt a kérdést, és mondhatnám azt, amit szoktunk mi ilyenkor mondani, hogy itt a költségvetési plafon, szerintünk ez egy jó alkalom arra, hogy elfogadjunk egy olyan lehetőséget, ami újragondolásra teszi kötelezővé a költségvetést, és akkor egy kicsit előrébb tudunk lépni. De én nem szeretnék megfutamodni ettől a feladattól, mert nem akarom sem önöket, sem pedig a hatalmas számú tévénézőt - valószínűleg kicsit kevesebben lehetnek, mint ahányan itt ülünk - becsapni a továbbiakban.

Milyen tartalékok vannak a magyar költségvetésben? Tartalék például a magyar költségvetésben meggyőződésem szerint a központi költségvetés kiadási oldala. Legalább 70-100 milliárd forint tartalékot láttunk - ezt be is mutattuk egyébként, jómagam többször kormányüléseken, kormánykabineteken - a költségvetés központi kiadási oldalán. Most nem akarok olyan, látszólag demagóg, valójában egyáltalán nem demagógnak gondolt mondatokat mondani, hogy mi a fenének kell 17 miniszter Magyarországon, mikor 12-vel indultunk, és megesküdtünk rá, hogy nem lesz több. És nem akarok olyanokból kiindulni, hogy a központi költségvetési szférában ténylegesen nem csökkent a bérkiadás (Keller László: Jelentősen csökkent.) - 2007-re ismerem az adatokat, államtitkár úr, nem csökkent a bérek összkiadása -, miközben kirúgtunk egy csomó embert. Közben olyan mértékben növeltük a bérkiáramlást, hogy igazi megtakarítás ebből a lépésből nem volt. (Keller László: Ez nem igaz.) Jómagam többször megkérdeztem ezt. Megint csak sajnálatos módon furcsa helyzetben vagyok, mert ott ültem a tűzhöz közel, tehát volt alkalmam ezt megkérdezni, és azt a választ kaptam, hogy nem történt valódi megtakarítás ezen a területen. Tehát egyrészt itt van egy tétel.

Mondok egy másikat: több mint 400 milliárd forintot költünk évente a Munkaerő-piaci Alapra. Ehhez képest Magyarországon csökken a foglalkoztatottság. Milyen hatékony ennek a felhasználása? Biztos, hogy ez a legjobb megoldás? A miniszterelnök itt előttem egy hónappal ezelőtt ígért 60 ezer állami munkahelyet, közfoglalkoztatottakat. (Dr. Katona Béla közbeszól.) Katona Béla barátom - elnézést, nem akartalak megbántani, ilyen sértést, bocsánat -, Katona Béla képviselőtársam azt állítja, hogy nem ezt mondta a miniszterelnök. Ezt mondta - de lehet, hogy nem ezt gondolta, én nem tudom, hogy ő mit gondolt, én csak hallgatom itt -, hogy 60 ezer új állami munkahely. Miért? Miért nem inkább csökkentjük az élőmunka költségeit, a terheit, hogy ténylegesen a kisvállalkozók tudjanak foglalkoztatni?

Miért nem hisszük-e el, amit mindannyian pontosan tudunk, hogy olyan mértékűek ma már a terhek, hogy valaki vagy csal, vagy nem foglalkoztat? Önök ugyanúgy tudják ezt, mint mi, hogy olyan mértékben drágul a munkaerő, az élőmunka, hogy az emberek vagy feketén foglalkoztatnak, vagy abbahagyják a foglalkoztatást, és akkor nem beszéltem még a külföldi befektetőkről, akik valahogy ugyanígy vannak ezzel a dologgal.

Tehát azt gondolom, ha a Munkaerő-piaci Alapnak csak mondjuk egynegyedét, ami több mint 100 milliárd forint, adócsökkentésre, az élőmunka terhének a csökkentésére fordítanánk, máris 200 milliárd forintot mondtam.

Továbbmegyek: ha megfogadnák önök azt a javaslatunkat, amelyet asztalra fogunk tenni a módosító indítványok között - nem kérem, hogy számolják ki, Pettkó kollégámék kiszámolják, mi már kiszámoltuk (Pettkó András: Mi is kiszámoltuk.) -, hogy 3 millió forintra emeljük föl a határt a 18 százalékos adókulcsos személyi jövedelemadónál, ebben az esetben a központi, a közalkalmazotti és a köztisztviselői bérek növekedését felére lehet csökkenteni, hiszen havonta 10-12 ezer forinttal nő ennek a rétegnek a jövedelme, tehát újra lehet tárgyalni a béreket. Ez önmagában 150-200 milliárd forint megtakarítás. (Dr. Szabó Zoltán közbeszól.) Nem szórakozunk. Ja, hogy ön szerint ez szórakozás, képviselő úr? Szerintem nem szórakozás, amit mondok. Ön ezen mosolyog, és szórakozik rajta, de sajnos a tét nem ilyen kicsi.

Szabó Zoltán kolléga mosolyoghat ezen, mert szórakoztatónak tartja azt, hogy két megoldás van az ország előtt: az egyik, hogy mindent így hagyunk, a másik, hogy valódi adócsökkentést csinálunk ebben az országban, valóban olcsóbbá tesszük az élőmunkát, és ehhez bizony újratárgyalunk bizonyos megállapodásokat. Bizony, így van! (Pettkó András tapsol.)

Csak hogy még egyet mondjak, ami kevésbé fog tetszeni a Házban: bizony, úgy gondoljuk, ellentétben Kovács képviselőtársammal, hogy Magyarországon ma nem szociális rendszerek működnek, hanem jóléti rendszerek működnek. Az a helyzet, hogy nem a szociálisan rászorultakat támogatjuk, hanem mindenkit támogatunk. Sok esetben nem támogatjuk a ténylegesen rászorultakat, azok nem kapnak a leginkább a támogatásokból, akik rászorulnak. Mert ki tud kapni például az úgynevezett természetbeni juttatásokból, élelmiszerjegyekből, elmenni kirándulni, nyaralni a nyaralási, üdülési csekkekből? Akinek van munkahelye, aki jól keres, akinek van módja arra, hogy ezt elfogadja.

Miközben ténylegesen valódi problémává válik Magyarországon a lepusztultság, a szerencsétlenség, a marginalizálódás, és erre nincs elég pénzünk, eközben pazarolunk, így van, önnek igaza van, Szlovákiában és Romániában kevésbé pazarló a jóléti rendszerek egésze. Igen, Magyarországon, azt gondolom, jogosan fölvethető, hogy lehet, hogy nem az én 78 éves apukámat - akinek van összesen hat gyereke, és köszöni szépen, tudja támogatni, ő egyébként dolgozik még, és rendben van, köszöni, és ha arról van szó, hogy el akar utazni Debrecenbe, én ki tudom fizetni neki ezt a költségét, mert állok olyan jól mint parlamenti képviselő -, lehet, hogy nem őt kellene támogatni, hanem azt a 63 éves kényszernyugdíjast, aki munkanélküliként élte le az élete nagy részét, és mondjuk, minimálnyugdíjon él. Lehet, hogy őt kellene inkább ezzel támogatni.

(13.30)

Nem az utazással, mert eszébe se fog jutni bármikor is elutazni, hiszen nincsen neki hová, mert nem ez a problémája. Ezek valódi kérdések, valódi asztalra teendő kérdések, szerintem alapvetően egyébként szociáldemokrata kérdések, félreértés ne essék, nem liberális kérdések. Csak önök, miután választások lesznek 2010-ben, ezekhez a kérdésekhez nem mernek hozzányúlni. Ezért bomlott fel a koalíció, ezért nem tudunk most előrelépni. Csak most már nagyobb a felelősség, kérem szépen! Most már a felelősség arról szól, hogy az ország tud-e működni vagy nem tud működni. Szerintem ez egy olyan helyzet, ami alapján mindannyiunknak felül kell vizsgálni azt, hogy jó úton járunk-e.

Végezetül, illetve nem végezetül, még van egy kis időm, akkor hadd mondjam tovább. Azt mondják önök, hogy egyszerűsíteni kellene. Ezt mondtuk annak idején közösen is, a másik oldalon is mindenki ezt mondja, hogy egyszerűsíteni kellene. Ez a jelenleg előttünk lévő adótörvény-tervezet 382 paragrafusból és 10 mellékletből áll. Körülbelül olyan hosszú, mint a tíz évig készült polgári törvénykönyv tervezete. Ezt próbáljuk meg a nyakába akasztani azoknak az adófizetőknek, akik kellőképpen szűken állnak rendelkezésre, mert nem bírják ezeket a terheket, erről már magam is és mások is beszéltek itt a teremben. Ez az egyszerűsítés? Az az egyszerűsítés, hogy nem merünk nekimenni a kis adók összevonásának? Azt az abszurd helyzetet hozzuk létre, hogy külön kell ilyen adót, olyan adót, amolyan adót fizetni? Ez az a bátor előrelépés az egyszerűsítésben?

Az az egyszerűsítés, hogy azt mondjuk az adózóknak, hogy az APEH kitölti helyettetek az adóbevallásotokat? Nem az lenne az egyszerűsítés igazából, hogyha két sor lenne valakinek az adóbevallása? Ha végre az asztalra tennénk a valódi kivételeket, és azt mondanánk, hogy ne legyenek kivételek ebben a rendszerben, önmagában az adótörvényből a kivételek kisöprése 180-250 milliárd forint megtakarítást jelentene. Most már nagyon sok pénzt mondtam, ha ezeket összeadnánk. Természetesen majd nyilván el fogják mondani, hogy miért nem lehet ezeket így összeadni, én ezeket örömmel meghallgatom.

Azt gondolom, azt is tudomásul kell venni az ellenzék kritikai észrevételei kapcsán, hogy valódi, érzékelhető adócsökkentést az a csomag, amit önök letettek az asztalra, nem jelent. Azt gondolom, hogy ez, ha komolyan vesszük magunkat, akkor az önök számára sem jelent vitakérdést. Maga a miniszterelnök a nyári fantasztikus házi dolgozatában, a Megegyezés című házi dolgozatban, fizetett hirdetésben 300 milliárdos adócsökkentésről beszélt, ebből lett 160 milliárd. De végignéztük darabról darabra az államtitkár úr segítsége nélkül, és arra a következtetésre jutottunk, hogy lényegében nincs olyan adónem, amely az inflációt meghaladó mértékben csökkenne. Tehát nincs olyan terület az adócsökkentések között, ahol valódi, ténylegesen érzékelhető tehercsökkenés lenne, ha mellé teszem az inflációs rátákat. Ez azért egy elég érdekes álláspont, amikor mindannyian egyetértünk a parlamentben, hogy szükség lenne adócsökkentésre.

Nem támogatjuk tehát ezek alapján ezt az adócsomagot, mint ahogy az talán a szavaimból is érzékelhető volt, és konkrét javaslataink lesznek egyébként a változtatásra, tehát azokkal a kritikákkal szemben mondtam már megtakarítást, most mondok néhány konkrét javaslatot is.

Az a javaslatunk - ezt az előbb említettem már -, hogy a személyi jövedelemadó középső határát, tehát az átlagos terhelési szintet 2 millióról - az önök javaslatával szemben, ami a 2 millió - emeljük fel 3 millióra. Ez nemcsak azért jelentős előrelépés, mert lehetővé teszi azt, hogy az egész bérrendszert átstrukturáljuk, és úgy növekedjen a bérek tényleges vásárlóereje, hogy közben nem kell bérkiáramlással, tehát inflációnöveléssel számolnunk, hanem azért is nagyon jelentős, mert lehetővé teszi egy átjárható, működőképes, a 18 százalékos centrumban működő adórendszer létrehozását Magyarországon. Nem ragaszkodunk ahhoz - ez ellépés az SZDSZ részéről, nem gesztus, hanem a helyzet belátása -, hogy egységesen 18 százalék legyen az adó, de azt nagyon szeretnénk elérni, ez a javaslatunk, hogy az adózók, a személyi jövedelemadót fizetők négyötöde, 80-85 százaléka 18 százalékkal adózzon. Ez azt eredményezné, hogy az átlagjövedelmek e körül a határ körül körülbelül ezzel a 18 százalékkal adóznának.

Az önök javaslata még mindig csak azt tartalmazza, hogy a havi 200 ezer forintos, jövő évben tervezett átlagjövedelem még messze a 36 százalékba lógna, ami szerintünk egyrészt egy elfogadhatatlan tehertétel, másrészt ellenérdekeltség abban, hogy az ember többet, jobb minőségben dolgozzon, mert bizonyos ponton túl 36 százalékos terhet jelent ez a jövedelmére.

Az a javaslatunk, hogy azokat a javaslatokat, amelyek a terhek növekedését szolgálják, ne valósítsuk meg. Az iparűzési adó ügyében a levonhatóságot hagyjuk meg az eredeti formájában, ne lépjük ezt meg. Az a javaslatunk, hogy ne csak a különadókat szüntessük meg, hanem a szolidaritási adót is, tehát a személyi jövedelemadóra vonatkozó 4 százalékos szolidaritási adót is szüntessük meg, hiszen mind a kettőnek ugyanaz volt a logikája, hogy egy átmeneti időben a koalíció közösen, mi nagyon rosszkedvűen, önök talán kevésbé, rakjunk terhet a jobb helyzetben lévőkre, de eltelt ez az átmeneti idő. Miért kellene akkor a továbbiakban ezt a terhet ezekre a csoportokra terhelni?

Vannak még egyébként kisebb jelentőségű, de a cégautóra, a háztartásoknál levonható adókra, és így tovább, konkrét javaslataink.

Az SZDSZ tehát összességében azt gondolja, hogy ez az adótörvény és hozzá kapcsolódóan ez a költségvetési törvénytervezet nem felel meg azoknak az elvárásoknak, azoknak a kihívásoknak, amelyek elé Magyarország néz 2009-ben, ezért ilyen formában, ilyen összetételben, ilyen arányok között ezt nem tudja támogatni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu