KATONA KÁLMÁN, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A környezetvédelmi bizottság nem tartotta általános vitára alkalmasnak a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényjavaslatot. A törvénytervezet zavaros, kiérleletlen, megfogalmazásaiban pontatlan.

Rögtön, ha a címet megnézzük, nem fedi a valóságot, hiszen nem lehet a fogyasztó támogatásával versenyképessé tenni egy szolgáltatást. Talán a távhőfelhasználás korszerűsítésének, illetve igénybevételének támogatásáról szóló törvény lehetne a címe, egy támogató törvény, de hogy versenyképességet nem serkent, az biztos. (Pettkó András: Így van!)

Ami a környezetvédelmi bizottságnak, azt gondolom, egyöntetűen gondot okozott, hogy a megújulóenergia-termelőknek is fizetni kell különadót. Ezt a kormány képviselője megerősítette a bizottsági ülésünkön. Képtelenség, hogy egy termelést támogatunk - a megújulókra különböző támogatási formák vannak -, majd extraprofitot vélünk felfedezni, amit elveszünk. Ez azt igazolja, hogy ebben a munkában az energiaoldalról komoly szakértők nem vettek részt. Ez egyszerű sarc típusú adó, amit aztán persze, azt mondják, oda fogják adni a fogyasztóknak. De mikor fogják odaadni?

2009. december 20-án jön be az első forint. 2009. december 20-án. A törvény hatálya pedig 2011. január 1-jével lejár, megszűnik az egész törvény, nem csak az adó, az egész törvény. Tehát itt a 2009. december 20., amikor először lesz pénz, amire majd 2010. januárban pályázatot lehet kiírni, egy év múlva megszűnik a törvény, amely felhatalmazást ad arra, hogy támogassam. De ha azt nézem, a törvényen belül még egy csavart vesz, mert azt mondja, hogy a törvény támogatásának időtartama a távhőfogyasztás szabályozhatóságának és mértékének általánossá válásáig tart. Ez a 3. §, hogy az államtitkár úr tudjon majd válaszolni. A 16. § pedig azt mondja, hogy 2011-ben lejár. Ugye, nem gondoljuk, hogy egyéves támogatással meg lehetne oldani a szabályozhatóságot?

Sorolhatnám a törvényen belül az ellentmondásokat. Fogalommeghatározásként ilyen zavaros dolgot teszünk a törvénybe - egy fogalommeghatározásnak világosnak, tömörnek kell lenni -, az energiaellátó fogalmára azt mondja, hogy ez, az, amaz, engedélyes, nem engedélyes, bánya, kivéve ezt, azt, amazt. Sehol nem indokolja azt, hogy milyen alapon vesz ki a szolgáltatók közül valakit, egy gázszállítót, egy elosztót, akár egy rendszerirányítót is, hiszen egy rendszerirányítónál már lehet extraprofit, ha az Energia Hivatal nem jól számolt.

Tehát nincs ez a törvény megalapozva, versenyre nem ösztönöz, és környezetvédelmi szempontból sincs átgondolva, nemcsak azért, mert a megújulóenergia-termelőt is meg akarja adóztatni, hanem semmit nem tesz annak érdekében, hogy ez a szolgáltatás hatékonyabb, versenyképesebb legyen. Ez egy egyszerű támogatás. A támogatás időpontja pedig, hölgyeim és uraim, a 2010-es választásoktól indul (Pettkó András: Kampány!), és az önkormányzati választások után véget ér. Egy esztendőre szól, akkor van forrás. A törvény hatálya 2011. január 1-jén megszűnik.

Fentiek alapján a környezetvédelmi bizottság 10:9 arányban a törvényt elutasította. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu