KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Ház! Most akkor elmondom lassan, amit az előbb mondtam, a saját mondanivalómként.
Tehát a törvénytervezet zavaros, kiérleletlen, megfogalmazásaiban pontatlan. A cím nem fedi a valóságos tartalmat. Lehet, hogy egyébként valahol a távolban van vágy a versenyképességre, de ez a jogszabály pontosan ellene dolgozik, ugyanis megtámogatja a fogyasztót, a termelővel pedig nem foglalkozik, sem a hőtermelővel, sem a szállítóval, oda nem terjed ki; a fogyasztó mérhetőségét segíti elő.
Egyébként meg kell jegyeznem, aki ebben a szakmában egy kicsit jártas, azon nyomban, amikor elkezdik méricskélni a fogyasztót, kiderül, hogy a hálózati veszteség jobban megjelenik... (Keller László elhagyja a helyét, dr. Józsa Istvánhoz és dr. Szanyi Tiborhoz lép, tanácskoznak.) Tizenöt percem van, ugye? (MDF-es képviselők felé:) Megvárom, mert én a kormánynak mondanám el a véleményemet, ti tudjátok, megvárom az államtitkár urat, hogy majd visszajön. (Dr. Józsa István és dr. Szanyi Tibor felé:) Segítsetek neki! De én szeretném, ha rám figyelne, jólesne! Készültem, dolgoztam! Még hátha megjavítjátok. (Keller László: Elnézést kérek, igazad van. - Visszamegy a helyére.)
A másik elem, amit szeretnék kiemelni, hogy a megújuló energiát termelőkre is vonatkozik a törvény. Ezt nem félreolvastam, rákérdeztem a bizottsági ülésen, ezt a választ kaptam. Ugyanígy igaz, hogy a távhőszolgáltató sincs kivéve. Azt, hogy hogyan kellene ezt megoldani, azt gondolom, mindenki tudja. A törvény hatálya erre vonatkozik, aztán meg, hogy kire nem vonatkozik, azzal nem is szoktak foglalkozni. Azzal szoktak foglalkozni, hogy kire vonatkozik. A törvényben nem kell leírni azt, hogy énrám nem vonatkozik. Ez nem vonatkozik a zöldségesekre sem és senkire. Azt kell leírni, hogy kire vonatkozik, és akkor nincs belőle zavar.
Az időről. Kérem, államtitkár úr, figyeljen! 2009. december 20-án - ez hangzott el az expozéban - jön be az első 90 százalékos befizetés. Addig ebből nem jön erre pénz, nem lesz rá forrás, mert a 8 százalékos adó biztosítja a forrást, ezt mondja a törvény. Tehát 2009. december 20-a után karácsony jön, január 1-jén lehet kiírni az első pályázatokat. Lehet, hogy ügyeletet tart a minisztérium, és a két ünnep között is kiír, de vehetjük úgy, hogy 2010. január 1-jén kezd ketyegni az óra. 2010. december 31-ig él a törvény, mert 2011. január 1-jén a hatályát veszti az egész. Én erre is rákérdeztem. Nem az adóbeszedési rész, az egész, tehát az a felhatalmazás is, hogy támogatást lehet nyújtani. Ez nem jól van, ez egy esztendő! Tudom, hogy az első üres évet is ideszámítják, de akkor nincs forrás! Egy adótörvény január 1-jén hatályba lép, az első befizetés év végén van, ezért tehát egy évig lesz forrás. Nem kellene azt a részt, ami a támogatásról szól, 2011. január 1-jén befejezni, legalább azt kellene mondani, hogy a törvény támogatásról szóló első része 2012. január 1-jéig van, akkor jönne ki a két év, az aktív két év.
(19.30)
Tehát ez egy nagyon fontos dolog, kérem, hogy ezt tisztázzuk, mert szerintem ez így van.
Azt, hogy az egész rendszerrel kellene foglalkozni és nem csak a fogyasztóval, azt gondolom, hogy ezt lassan már mindenki megérti, a termelés hatékonyságának növelése versennyel, a hőtermelőket, a gőztermelőket kell versenyhelyzetbe hozni, a szállítási veszteséget kell leszorítani, és akkor lesz gazdaságos, hatékony, ha sikerül egy gazdaságos üzemméretet létrehozni. Ez nagyon fontos.
Amit Fónagy képviselő úr mondott, hogy a közintézményeket, az áruházakat, a nagyobb intézményeket hogyan lehet rácsalni erre a rendszerre, vagy esetleg jogszabállyal rányomni, egy biztos: ha nem megfelelően gazdaságos az üzemméret, akkor nagyon nagy az állandó költség, és pillanatnyilag ez az egyik nagy gond. Egyébként ezt a Fővárosi Közgyűlés egy nagyon jó anyagban összegyűjtötte és elküldte a kormánynak, nem látom viszont azokat a javaslatokat, amit a közgyűlés egyhangúlag megszavazott, kormánypárti és ellenzéki oldal egyaránt. Tehát ott volt egy politikai konszenzus a teendők vonatkozásában.
Ha támogatásban gondolkodunk és a hőtermelésben nem, akkor akár azt is mondhatnánk, hogy támogatjuk a leválást. Attól is jó közérzete lenne a házaknak, csak akkor a rendszer dőlne össze. De a logika, amit önök alkalmaznak, még ezt is megengedné, mert annyira nem foglalkozik a rendszerrel, csak a fogyasztóval, nem véletlen egyébként az időpont. Ha azt mondjuk, hogy 50 százalék plusz egy lakó elég a döntéshez, aki járt lakótelepi panelházban, az tudja, hogy ez egy ostobaság. Hogyan fogom én azt a szegény embert rákényszeríteni, hogy beszálljon ebbe a beruházásba, ha a fele nem akarja? Hogyan fog az működni?
Tehát ez egy gesztusként jó, de gyakorlatilag nem kezelhető, hiszen ha egy ház fele dönt, és a másik felének nincs pénze, akkor végrehajtót küldök rájuk, vagy hogyan oldom meg?
Tehát azt hiszem, hogy ez abból ered egyébként, hogy nem a rászorulót támogatom, hanem az egész rendszert. A törvényben ez nincsen benne, de az újságban olvastam, hogy ezervalahány forintot mindenki fog kapni, hogy jó közérzete legyen. Ez meg aztán képtelenség, mert van olyan panelban élő ismerősöm, aki azért lakik ott, mert itt van a munkája, de van neki vidéken háza, egy olcsó panelban él a hét közbenső napjain. Arról aztán nem beszélek, hogy a felújítások sorrendje milyen fontos, hogy induljak a termeléstől, a szállítástól, a szabályozáson keresztül, a legvégén van a szigetelés kérdése, mert egyébként semmit sem ér a dolog. Tehát ez nagyon fontos, erre is figyelni kellene.
Az energiaellátó fogalmának önkényes meghatározásáról már beszéltünk. Úgy láttam, hogy államtitkár úr is jegyzetelt, majd erről fog valamit mondani. Szerintem azt kell megmondani, hogy kire vonatkozik, ha úgy érzik, hogy azt is meg kellene mondani, hogy kire nem, az egy nagyon hosszú, sokoldalas iromány lesz, de ami itt le van írva, az nekem, aki foglalkozott egy-két évet az energetika kérdéseivel, nagyon nehezen volt érthető, és főleg indokolható. Nem tudtam, hogy mi indokolja azt, hogy a földgázszállító, ha extraprofitja van, miért nem fizet, vagy az elosztó, a közüzemi szolgáltató. Azért álljon meg a menet! Most arról van szó, hogy nézzük meg, hogy kinek van extraprofitja? Egyébként az Energia Hivatalra vet rossz fényt, ha itt azt feltételezzük, hogy ilyen nagy extraprofit van, hiszen költségalapú árakkal kellene dolgozni, ellenőrizni, és akkor lépni, ha ezt látványosan túllépik a szolgáltatók. Tehát szeretném azt kérni, hogy a fogalommeghatározásokat pontosítsuk.
Az a vágy, hogy a két év alatt a szabályozás mértéke általánossá váljon, és még egyszer megismétlem: az egy évig rendelkezésre álló pénzből, ez illúzió, tehát ezt az ellentmondást a törvényen belül fel kellene oldani. A 3. és a 16. § ellentmondásban van egymással. A törvény 2009. január 1-jén lép hatályba, tehát ezen az őszön ez a törvény már nem tesz semmit, ellenben beavatkozik az önkormányzati törvénybe, ugyanis az ellátási felelősség az önkormányzaté.
Kizárólag a jegyzőkönyv miatt, és azok miatt, akik ezt a jó kis mondatot nem találták meg, felolvasnék egy erre jellemző jogszabályi bekezdést, ami, azt gondolom, hogy az egész szakszerűségét nagyon jól jellemzi. A következőképpen szól a 13. § (7) bekezdése, annak az utolsó mondata: "E rendelkezés nem akadálya annak, hogy a távhőszolgáltatás csatlakozási díját és a lakossági távhőszolgáltatás díját a helyi önkormányzat úgy határozza meg, hogy az alacsonyabb legyen, mint a távhőszolgáltató kezdeményezésében foglaltak alkalmazásával érvényesítendő ár."
Ez a jó kis körmönfont mondat, hogy nem akadálya, képzeljék el, hogyha ez a törvény még azt meg is akadályozná. Nyilván azt akarta mondani, amit egy magyar ember így mond: az önkormányzat ennél alacsonyabb árat is megállapíthat - erről szól. Tehát ez a bikkfanyelv, ez a komplikálás, és ráadásul azt gondolom, hogy a lényeg eltakarására szolgál, nagyon rossz kis törvény fog születni. Egyébként bízom a környezetvédelmi bizottság elutasítása alapján, reménykedem abban, hogy szabad demokrata testvéreink megértik, hogy ez a törvény nem jó, és akkor ez nem születik meg, hanem egy szociális alapú támogatást kell kifundálni, ami lehet például az áfacsökkentés, de ezzel párhuzamosan az egész rendszerre kiterjedő koncepciót kell elkészíteni, mert ez nem az.
Ezért a Magyar Demokrata Fórum ezt a törvényjavaslatot nem tudja támogatni. Még a módosító indítványoknak sem látom a lehetőségét, mert koncepcionálisan rossz ez a törvény. (Taps az MDF és a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés