KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kértük a mai vitanap elején is, a tegnapi vitanap kapcsán is, hogy az ismert nemzetközi pénzpiaci válsághelyzetben a képviselők, bármelyik oldalon is ülnek, felelősséggel nyilatkozzanak (Domokos László: Már válság van? Tegnap még nem volt válság!), mert minden nyilatkozat, ami elhangzik a teremben, hatással lehet a hangulatra, a közhangulatra is Magyarországon, és ez nagyon-nagyon súlyos kockázatokat jelenthet a magyar pénzpiacra.

Rendkívül sajnálatos, hogy Szijjártó Péter a tegnapi napon rendkívül felelőtlen nyilatkozatot tett itt a parlamentben, de a mai napon is elhangzott egy-két olyan mondat, amelynek, úgy gondolom, nem kellett volna elhangoznia.

A kormány a tegnapi napon is, a miniszter úr a mai napon is az expozéjában elmondta, hogy meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket akkor, amikor azt szükségesnek látja. Szeretném bejelenteni, hogy néhány perccel ezelőtt érkezett az a híradás, hogy a kormány be kívánja nyújtani hétfőn sürgősséggel azt a törvényjavaslatot a parlamentnek, amelyben korlátlan kötelezettséget vállal a magyar bankbetétekre (Domokos László: Válság van.), pontosan azért, tisztelt képviselőtársaim, mert a környező országokban elindult ez a folyamat, és nyilvánvalóan ennek hatása lehet a magyar pénzügyi rendszerre is. (Domokos László: A bankok előtt nem állnak sorban, ahogy a miniszterelnök mondta? - Keller László: Pontosan ezért nem állnak.)

Továbbra is azt szeretném kérni önöktől, hogy felelősséggel nyilatkozzanak meg ebben az ügyben. A kormány is teszi a dolgát, és megfelelőképpen reagál a szükséges helyzetre.

Előre nem szokták a válságot kezelni, csak akkor, ha az szükségessé válik.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu