LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy számomra rendkívül izgalmas és érdekes témakörnek egy olyan tárgyalásán vagyunk, amelynek próbáltam kideríteni azt a részét, hogy hogyan született ez a törvényjavaslat. Nem jöttem erre rá igazából, találgatni tudok csak. Mert van egy hihetetlenül nagy problémakör ebben az országban, sokszor elmondtuk ezeket a számokat, lehet ismételgetni: 2-2,5 millió ember, mintegy 650 ezer háztartás, csak Budapesten mintegy 240 ezer lakást érint ez a problémakör, én tehát azt gondolom, hogy fajsúlyában, összetettségében, komplexitásában, nehézségi fokában egy olyan horderejű kérdés áll előttünk, amelyből kevés van a törvényhozók számára, az önkormányzatoknak, a kormányzatoknak szembe kell nézniük ezzel a feladattal, és nekünk, képviselőknek is.

És amikor ránk telepszik ez a súly, amikor érezzük ennek a felelősségét, márpedig remélem, hogy érezzük, és azt látom is a képviselőtársakon a bizottsági tárgyalásokon, itt is, hogy mindenkit nyomaszt ez a felelősség, mert persze, hogy nyomaszt, mert látszik, hogy nem történtek érdemben jó dolgok ebben az ügyben, valahogy a saját tehetetlenségénél fogva haladt előre ez az egész történet, és már úgy kezd maga alá gyűrni minket ez a lendkerék, mert gurul-gurul-gurul, és nem történt semmi, ekkor valakinek hirtelen jön egy ötlete, nem tudom, talán egy jó PR-osnak, aki azt mondta, hogy milyen jó dolog ez a Robin Hood, ha ezt ráhúzzuk erre a dologra, akkor milyen jól lehet majd erről beszélni.

Ne Robin Hoodnak hívjuk akkor, hanem hivatalosan természetesen a távhőszolgáltatás versenyképessé tételének, amely cím az én szívemnek kedves - és ezt többen is mondták -, ha valóban erről beszélnénk, ha erről szólna a dolog, akkor hajrá, akkor beszéljünk róla, és menjünk neki ennek a témának. De egyébként a köznyelvben Robin Hood-törvényként nevezik, és ez aztán számtalan poénra is alkalmat adott.

Hallhattunk itt a sherwoodi erdő szegényeket segítő hőséről, népmesehőséről, hívhatjuk Rózsa Sándornak, amit Katona Kálmán is mondott. Aztán beszélhetünk arról, hogy láthatjuk-e a fától az erdőt, vagy hogy ki adta el a sherwoodi erdőt, meg hogy most akkor tulajdonképpen először fosztogatunk, aztán osztogatunk és így tovább. Szóval, számtalan poénra adott alkalmat ez az elnevezés, amely jól hangzik, csak pont a lényeget takarja el, bár minden ilyen típusú poénnak van némi igazságtartalma sajnos. És itt látjuk, hogy egy nagy ügyet nagyon kisszerű módon kezdünk el megközelíteni.

Ha azt mondhatnánk, hogy a cél szentesíti az eszközt, amely gondolat azért önmagában is vitatható, de ha azt mondhatnánk, hogy jó, rendben, a cél szentesíti az eszközt, és akkor lássunk egy eszközt, amely szentesül, de sajnos ez az eszköz, amely itt előttünk van, nem szentesíthető. Ez nem az az eszköz, amely bármi áron ennek a célnak a szolgálatába állítható, amely célban persze egyetértünk, hiszen látszik, hogy mindenki azt mondja, hogy igen, nem mehetünk el e mellett a feladat mellett, ez kormányzati feladat, a kormánynak szembe kell ezzel néznie, a parlamentnek szembe kell vele néznie, és valóban, a távfűtést versenyképessé kell tennünk.

Az a bajom ezzel az egésszel, hogy - ahogy mondtam - az összetettség, a komplexitás valóban egy átfogó, hosszú távú megoldássorozatot kellene hogy kiváltson a törvényalkotói szándékban, ugyanakkor egy túlzottan leegyszerűsített ötlet van előttünk, amely ráadásul szerintem összességében sokkal többet árt, ha a megvalósítás ebben az irányban történik, mint amennyit használ a gazdasági életben is. És tényleg nem arról van szó, hogy nem látjuk a problémát, akár mi, liberálisok, a szabad demokrata frakció is, nem azon vitatkozunk, hogy - leegyszerűsítve - drága a távfűtés, és akkor most ez ellen tenni kell, ezzel nem vitatkozik senki. Azzal sem kívánna vitatkozni senki, hogy a rászorultakat a rászorultság mértékében, a rászorultság indokoltsága mértékében természetesen segíteni kell, hiszen ez olyan terheket ró azokra, akik önhibájukon kívül, kényszerűen, kelletlenül szembesültek ezzel a problémával, hogy természetesen segíteni kell nekik. Hiszen látjuk a földgázárak változását, látjuk azt, hogy valamikor még 90 dolláros hordónkénti kőolajárszintről beszéltünk, ma már 130-140 dollárosról, és ki tudja, hogy alakul. Tehát látszik, hogy azok az emberek, akik ki vannak szolgáltatva ennek a rendszernek, akik ezt használják, akik ebben élnek, rajtuk kívül álló okok miatt kénytelenek elviselni azokat a hatásokat, amelyek érik őket.

Egy ilyen törvényalkotói szándékban - az elejére visszatérve - azt sem látom, amire képviselőtársam, Katona úr is célzott, hogy volt egy fővárosi önkormányzati ötlet.

(19.50)

Lehet, hogy nem volt jó, bár azt gondolom, hogy a Fővárosi Távfűtő Művek szakembergárdája mögött állnak szakértők, akik elég sokat gondolkodtak azon, hogy hogyan lehet ezt megoldani - hívjuk ezt ökoprogramnak, de nem szeretem a programelnevezéseket, mert rögtön álcáz valamit. De ez tényleg egy szakmai program volt. Nem volt benne igazán politika, hiszen látszott, szinte egyhangúlag fogadtuk el. Azt sem mondom, hogy megtaláltuk a bölcsek kövét, azt sem mondtam, hogy a zsebünkben van a bölcsek köve, és most akkor hirtelen megoldódik, de volt egy javaslat. Úgy eltűnt az MSZP-frakció bugyraiban, mintha nem is létezett volna. Pedig ebben a frakcióban ül itt két főpolgármester-helyettes, egy MSZP-frakcióvezető és a tagok, és még csak reagálás sem volt arról, hogy egyáltalán jó vagy nem jó, vagy hülyeséget beszéltünk-e.

Volt egy javaslat - van egy javaslat. Azt is tudom, beszéltem a Fővárosi Távfűtő Művek illetékesével, hogy ami törvényjavaslat előttünk van előkészítésen, meg sem kérdezték a véleményüket. Mégiscsak, ahogy mondtam, 240 ezer lakás problémájával szembesülnek, akik egy világváros távfűtésében dolgoznak - hát csak tudnak valami értelmeset mondani, csak van valami hasznos gondolatuk. Ha nem kíváncsi rájuk senki, akkor tényleg csak a PR-nak dolgozunk, akkor Robin Hood, hajrá, lődd a nyilakat, hátha célba találsz. De egyáltalán nem biztos, hogy célba találnak ezek a nyilak, sőt lehet, hogy pont visszafelé fordul, valamilyen kanyarral pont Robin Hoodot találja el.

Azt gondolom, a Fidesz áfacsökkentési gondolata kapcsán megint pont ugyanazzal a problémával szembesülünk, vagy azzal a gondolatmenettel, hogy van egy nagyon komplex, nagyon összetett feladat, amelyben egy kis részelemként az áfacsökkentés bejön. Abszolút módon vitatom ezt a dolgot, nem tartom helyesnek, de lehet, hogy önmagában egy mozzanattal meg tudna győzni valaki arról, hogy lehet, hogy a gazdasági hatása olyan, bár én nem tartom helyesnek, de lehet, hogy ez csak egyszemélyi vélemény, de akkor is csak egy pici kis szeletkéje ennek a problémakörnek. Ha csodafegyverként ezt kiabáljuk bele a közvéleménybe, a sajtóba, hogy a kormány nem tud jót mondani, de én tudok jót mondani, mert én az áfacsökkentéssel megoldanám a távfűtés problémáját, akkor megint tévútra visszük egymást. Ezt közösen lássuk be, ez biztosan nem jó. Ez megint csak arról szól, hogy PR és sajtótájékoztató, és mondjuk a magunkét, miközben az a 2-2,5 millió ember valami megoldásra várna, és ebben a megoldásban kellene a közös utat megtalálnunk.

Azt gondolom, az előttünk lévő törvényjavaslat, a Robin Hood adóvonzata tényleg nálam kiveri a biztosítékot. A mai világban, a XXI. században, amikor piacgazdaságról, versenyről beszélünk, azokat adóztatjuk, akik adott esetben beruháztak, akiktől azt várjuk, hogy korszerűsítsenek, akiktől azt várjuk, hogy keressék azokat a megoldásokat, ahol a kezdetnél már olcsóbb, ahol a hőveszteséget kellene csökkenteni, az erőművi árakat, akkor egy ilyen kis primitív egyszerű dologgal, hogy ha nyereséges vagy, akkor jól megadóztatjuk, aztán majd gondolkozz el azon, hogy jövőre hogy mutatod ki a nyereségedet, vagy hogy nem mutatod ki, vagy hogy próbálsz adót "csalni", most nem megbántva ezzel senkit, de mégiscsak arra ösztönözzük az embereket, hogy akkor titkolja el azt a nyereséget, miközben arra lehetne ösztönözni, hogy a nyereségét forgassa vissza valamilyen módon ebbe a rendszerbe, hogy történjen olyan fejlesztés, amely ezt az egész rendszert gazdaságosabbá teszi. Tehát ezt a fajta rendszerszemléletet nem lehet felfedezni ebben a gondolkodásmódban, márpedig én azt gondolom, hogy ez nem nélkülözhető.

Hogy most elhangzik az, hogy lakásonként mindenféle rászorultsági elvet és szociális szempontot nélkülöző módon ezer forintokat osztogatunk, ez egészen demagóg és sehova nem vezet. Nem is értem, hogy mire jó. Milyen sebet gyógyítunk ezzel? Milyen hangulatot javítunk? Megmondom őszintén, tényleg, lehet, hogy ezer forint valamikor sok volt - amikor én elkezdtem dolgozni, akkor 2700 forintos fizetésem volt végzett mérnökként. Akkor valószínűleg ezer forint nagyon sok lett volna, de ma ez még szépségtapasznak sem jó. Nem az a megoldás, amit mondott Szanyi képviselő úr, hogy nem igazán szépségdíjas törvény. Nem szépségdíjas - egészen más. Egyszerűen alkalmatlan arra a célra, amit most kitűztünk magunk elé.

Azokra a távhőszolgáltatókra is kiterjedne ez az adókötelezettség, amelyek a saját berendezéseikkel, a villamos energiával kapcsoltan hőenergiát állítanak elő, ha jól értem. A hatékonysági bónuszt megadóztatva éppen azt érjük el, hogy magasabb legyen a távhő ára. Itt sincs végiggondolva ez igazán. Tehát nem egy ilyen szimpla, egyszerű dolog ez. Sokféle módja van ennek a dolognak, amit nem tud egy ilyen törvényjavaslat. Egy adótörvény nem tudja kezelni ezt a problémát, márpedig itt egy adótörvényről beszélünk, és nem a távhő versenyképességéről.

A Magyar Energia Hivatalról is szóltak itt többen. Nyilván a Magyar Energia Hivatal nincs felkészülve erre a feladatra, ezt látjuk, tudjuk. Ezt a feladatot, amit a nyakába akarnánk sózni ennek a hivatalnak, képtelenség, nem tudja ellátni, nem is lehet ellátni. Hogy felvet alkotmányossági aggályokat, jogszabályi dolgokat, azt gondolom, ez megint egy ilyen ötlet, hogy: na most aztán majd jól szabályozunk.

Az árhatósági szerepkör az önkormányzatoknál - talán Fónagy úr mondta - nem ördögtől való gondolat. Azt hiszem, nincs egyetlen olyan épelméjű önkormányzat sem, amely nem arra törekedne, hogy a saját területén megpróbál olcsóbban, mert az önkormányzatnak nincs abból haszna, ha drága a távhő. Politikai vesztesége van minden önkormányzatnak, gyakorlati haszna nincs. Hogy szakmailag segítsük az önkormányzatok ilyen irányú hatósági árképző munkáját, a Magyar Energia Hivatal egy árképlet alkalmazásával szakmailag segítse, esetleg ellenőrizze, ez rendben van. Azt gondolom, hogy ebbe az irányba érdemes elmenni, és lehet ilyen feladatot célul kitűzni a Magyar Energia Hivatalnak, hiszen szakmai összetettségét tekintve nyilván nem egy jegyző, főjegyző vagy egy polgármesteri hivatal az, aki a szakma csúcsa ebben a dologban. Tehát ha valaki segíti őket ebben a munkájukban - a politikai döntéshozókról nem is beszélve természetesen -, akkor az nyilván eredményt hozhat még.

Azt hiszem, még sokat beszélhetnénk erről - nem is rabolnám az idejüket. Lehet, hogy az egyik megoldás az, hogy azt mondjuk, hogy ez a törvény alkalmatlan bármire is, általános vitára is alkalmatlan. Mi a magunk részéről, az SZDSZ-frakció részéről ebben a formájában semmiképpen nem tudjuk támogatni. Módosító javaslatokat nyújtottunk be abban a reményben, hogy ezeknek az elfogadása valahogy mégiscsak egy előrelépést jelenthet, bár nem vagyunk megnyugodva abban, hogy ez a lehető legjobb út. De ha már itt van előttünk egy ilyen törvényjavaslat, és tárgyaljuk, akkor én azt szeretném majd kérni a képviselőtársaimtól, hogy az általunk benyújtott módosító javaslatokat értő és érző szemmel nézzék, hátha tudunk közösen jobb megoldásokat találni, mint amit most a javaslat elénk tárt.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps.)

Forrás: parlament.hu