MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A szocialista képviselőcsoport részéről biztosíthatom Mádi képviselő urat, ha az általunk elképzeltekhez közelítő javaslatot fog tenni, akkor megfontoljuk a támogatást az áfa vonatkozásában. Természetesen a legegyszerűbb az lett volna, ha felemeljük az áfát néhány százalékkal, mert akkor a bevétel megvan, és nem kell tovább problémázni. Igaz, ezzel a legszegényebb réteget sújtottuk volna, ezért ehhez nem akartunk nyúlni.
Nagyon fontos, hogy még egyszer elhangozzék a cégautó kérdésére, illetve az eredményszemléletű hiányra vonatkozóan, hogy a tévénézők és rádióhallgatók is értsék: amikor kifizetek - betéti társaságról beszélek -, akkor veszik egyszer figyelembe, ez a pénzforgalmi, és amikor a kft. könyvelését nézzük és ahová vonatkozik, az az eredményszemléletű. Azt gondolom, ez a legegyszerűbb megközelítése az ügynek, és mindenki fogja érteni. Természetesen a cégautókérdés egy izgalmas dolog, de ide sorolhatnám még a mobiltelefon történetét is. Nekünk az lesz a javaslatunk, ha alkotmányossági aggályt nem vet fel, hogy egy összegben fizessen az, aki a cégautót sajátjaként is használja. Ha figyelembe vesszük, hogy 432 ezer cégautó van és 37 ezer körüli fizető, akik nagyon sokat fizetnek, akkor ugyanez az arány elérhető egy egyszeri 10-12 ezer forintos havi befizetéssel, amely különösebb nyilvántartást nem igényel és jól ellenőrizhető. Véleményünk szerint ez a legegyszerűbb módja annak, hogy jól működjön.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés