PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Kékesi Tibor képviselőtársam néhány perccel ezelőtt arról beszélt, hogy jó adótörvényeket kellene alkotni. Tisztelt Képviselő Úr! Én azt gondolom, hogy jó adótörvényt nagyon nehéz alkotni, igazságtalant lehet és még igazságtalanabbat alkotni; egyszerűt, bonyolultat és még bonyolultabbat alkotni. Nekem ezzel az adótörvénnyel az egyik legnagyobb problémám, hogy az egyszerűsítésre nem került sor.

Az MDF képviselőcsoportjában dolgozik egy team mellettem. Mi például kidolgoztunk, átszámoltunk egy olyan adórendszert, ahol 3 adókulcsot vezetnénk be, egy 15 százalékos, egy 30 százalékos és egy 45 százalékos adókulcsot úgy, hogy az adójóváírás rendszerét is egyszerűsítenénk. Az adójóváírás rendszere úgy működne, hogy 1 millió forintig lenne 5 ezer forint, és utána 1 millió 400 ezer forintnál futna ki 3 ezer forintra az adójóváírás rendszere.

(13.10)

Ez az előttem lévő táblázatokon is kimutatott számítás azt tartalmazza, hogy mintegy 6,6 millió forintig minden munkavállaló jobban járna, 6,6 millió forint esetében fordulna a kocka, tehát 1 millió forint alatt 30 ezer forinttal kapnának többet az adózó állampolgárok, 2 millió forint környékén ez 114 ezer forint lenne, tehát vannak más adótáblák, más adóelképzelések. Én azt gondolom, azt kommunikálta a Pénzügyminisztérium, hogy több adóelképzelést számoltak át. Állítólag átszámolták a családi adózást, átszámoltak mindent.

Mindenesetre amit sikerült benyújtani, az egyáltalán nem egyszerűbb, hanem sokkal bonyolultabb, mint az egy évvel ezelőtti, nem beszélve arról, hogy rengeteg informatikai problémát fog okozni az, hogy önök egy olyan adótörvényt nyújtanak be, ami év közbeni informatikai átalakításokat is meg fog követelni, amennyiben ez így kerül elfogadásra. A rendes hozzászólásomban el fogom mondani, ott milyen javaslatokat kívánok megtenni.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu