SZABADOS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mielőtt Mádi László képviselő úr elmenne, nagyon örülök, hogy elnök úr nekem szót adott. A hozzászólásában megismételte nagyrészt azokat a nagyon súlyos szavakat, amiket a bizottsági ülésen is elmondott. Szeretném Mádi urat figyelmeztetni, a parlamentben olyat mondani, hogy az országnak nincs kormánya, igen merész és felelőtlen kijelentés.

A következő hozzászólásában már azt mondta, a kormánynak az a dolga, hogy kormányozzon, meg az, hogy a Fidesz javaslatait vegye figyelembe. Én azt gondolom, figyelembe is venné, ha lenne olyan javaslat, amely használható és megvitatható.

Azt is mondta a képviselő úr, hogy nincs az országban egyetlen szakember sem, aki ezt az adócsomagot támogatná. Szeretném elmondani Mádi úrnak, hogy a kormány és a költségvetési munkacsoport egész nyáron dolgozott és egyeztetett különböző szervezetekkel, szakemberekkel, még az adótanácsadókkal is.

Végül azzal vitatkoznék, hogy nincs társadalmi támogatottsága. Honnan tudja azt Mádi úr megítélni, hogy nincs támogatottsága? Csak az adósáv szélesítése 1 millió 700 ezer embert érint közvetlenül, ön meg azt mondja, hogy nincs támogatottsága. Lehet ilyet mondani, de ez csak hasbeszéd és nem igazán ide való.

Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu