SZABADOS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány által beterjesztett adó- és járulékszabályozás-módosításról képviselőtársaim a vitában a mai napon bőven kifejtették támogató és ellenző véleményeiket. De ellenzéki képviselőtársaim számára szeretnék megismételni néhány olyan fontos javaslatot, ami a törvényben szerepel, hátha megjegyzik, és hátha támogatni fogják majd a végén a benyújtott törvényjavaslatot.
Az alapfeltétel, azt hiszem, mindannyiunk számára adott, világos: a konvergenciaprogramban megfogalmazott célok teljesítése, vagyis az államháztartási hiány csökkentése, az egyensúly megtartása mindenekelőtt. Ennek függvényében kellett a kormánynak a javaslatait megfogalmaznia, szem előtt tartva a versenyképesség növelését, a foglalkoztatás ösztönzését, a járulékok csökkentését, a személyi jövedelemadó-terhelés csökkentését, az adórendszer egyszerűsítését, a feketegazdaság visszaszorítására vonatkozó javaslatokat.
Elsőciklusos országgyűlési képviselőként és a költségvetési bizottság tagjaként részt vettem a 2006-os költségvetési vitában, amely a 2007-es törvényjavaslatról szólt. Meggyőződésem, hogy akkor jó irányba indult el a kormány és az Országgyűlés, hisz két év kemény konszolidációs időszakot követően eljuthattunk odáig - a mai vita is erről tanúskodik -, hogy vissza tudunk adni azoknak az embereknek, akik elszenvedték a konszolidáció nehéz időszakát.
A javaslat olyan adócsökkentést tartalmaz, melynek fedezete akkor is megvan, ha nem növeljük a terheket, kivéve természetesen egyet-kettőt: a jövedéki adóról szó volt már, hogy két lépcsőben emelkedik; vagy a 4 százalékos különadó eltörlése miatt 16-ról 18 százalékra emelkedik a társasági adó kulcsa. A nagyobb adócsökkentésnek nincs forrása. Csak akkor lenne, ha a költségvetési kiadások közül jelentősen csökkentenénk a jóléti kiadásokat, amely a költségvetés kiadásai között a legmagasabb, meghaladja az összes kiadás 60 százalékát. Nem akarjuk tehát, hogy csökkenjenek a nyugdíjak, a szociális és egyéb pénzbeli ellátások, az anyagsági és rokkantsági ellátások, a családi pótlék, kifejezetten nem akarjuk, hogy a nyugdíjak csökkenjenek.
Az nem állítható, hogy nincs a szociális rendszerben átalakítanivaló. Ezt a célt szolgálja az a program is, amelyben segély helyett munkát ajánlunk, mely összhangban van a társadalom többségének támogatásával. Olyan adómódosítást javaslunk tehát, amely lehetőségeink figyelembevételével nem néhány százezer, elsősorban módosabb társadalmi réteg, hanem a többség támogatását bírja.
Az adó- és járulékszabályozás módosításának természetesen vannak pozitív és negatív intézkedései, többségében pozitívak. Képviselőtársaim szóltak már róla, csak szeretném megismételni az adótáblában a sávhatárok szélesítését, az adókedvezmények egyszerűsítését, a munkáltatók által adható adómentes, béren kívüli juttatások felső határának eltörlését, az átalányadózásban bekövetkező változtatásokat, a vállalkozók különadójának eltörlését, és sorolhatnám. Lehetne persze lényegesen nagyobb adócsökkentést is javasolni, de keveset beszélünk ennek forrásáról. Nem hiszem, hogy bármely képviselőtársam ne hinné el, hogy a kormány javaslatában mindent mérlegelt a törvényjavaslat beterjesztésénél.
A legnagyobb vita a járulékok csökkentéséről a munkahelyteremtéssel összefüggésben volt a mai nap. Akik például a Munkaerő-piaci Alap csökkentését szorgalmazzák, nem veszik figyelembe, hogy a munkaerő-kínálat oldalán vannak a legnagyobb gondjaink, az alulképzettek, szakképzetlenek körében. Lehet azt állítani, hogy a foglalkoztatottság növelésének egyetlen eszköze az adó- és járulékcsökkentés, de megítélésem szerint nem egyedüli megoldás, mert ha nincs piac, ha nincs befektetői bizalom, ha mondvacsinált politikai indokok alapján elkergetünk befektetőket, akkor sokat ártunk a foglalkoztatáspolitikában.
Itt említeném meg azt a nagyon fontos intézkedést, amiről már Nagy László képviselőtársam beszélt, hogy bevezetjük a Start Régió kártyát a hátrányos helyzetű kistérségekben. Olyan tempót kell hát diktálnunk, ami a társadalom többségének támogatását bírja.
(17.40)
A mindenáron reformot, a lehetőségeinken túli adócsökkentést a szociális kiadások lefaragásával lehet megteremteni, amit véleményünk szerint a társadalom nem tud elviselni, mi sem támogatjuk. És nem támogatjuk az erre vonatkozó módosító javaslatokat sem.
Szólnom kellett volna végül még az agráriumot és a vidéket, főleg az őstermelőket érintő változtatásokról. Szeretnék hármat-négyet kiemelni belőle. Az átalányadózó mezőgazdasági őstermelőre is kiterjed a számlatartási kötelezettség, azaz a bevétel megszerzése érdekében felmerült kiadásról a számlákat meg kell őrizni. Az adótábla sávhatárának módosítása pozitívan érinti az őstermelőket. Az értékcsökkenési leírások változtatása hasonlóképpen történik, mint az egyéb vállalkozóknál. Még egyet szeretnék megemlíteni: a társasági adó 2 százalékos emelése és a különadó megszüntetése együttes hatásaként az ágazatban 700 millió forint adócsökkentéssel kell számolni.
Összességében tehát azt gondolom, hogy a benyújtott törvényjavaslat módosításokkal támogatható.
Köszönöm a figyelmet, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés