FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön bizonyára tudja, hiszen már volt szó itt a parlamentben arról, hogy az elmúlt hetekben a mezőgazdasági szakigazgatási hivatalok mindegyik önkormányzathoz, ahol falugazdász működik, egy levelet küldtek ki, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal továbbra is igazán magas színvonalon és hatékonyan kívánja a feladatokat ellátni a falugazdász-hálózat működtetése tekintetében.
Ezért aztán a fenti okból arra hívja fel a figyelmet, hogy az önkormányzatok legyenek szívesek a falugazdász-hálózat működtetéséhez szükséges irodát megfelelő infrastruktúrával és szélessávú internetelérhetőséggel ingyenesen, térítésmentesen az MGSZH rendelkezésére bocsátani. Egyben felhívják a figyelmét minden polgármesternek, hogy amennyiben ezt 2008. szeptember 30-áig nem teszik meg írásbeli tájékoztatással, akkor nem biztosított, vagy nem tudják, hogyan lesz biztosított a falugazdászi ügyfélszolgálat a későbbiekben.
Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy olyan határt ért el a minisztérium, amely azt követeli meg, hogy itt a parlamentben is szóvá tegyük. Tényleg most már nincs határa itt az önök gátlástalanságának? Tényleg azt gondolják, hogy azokat az önkormányzatokat, amelyeket először tönkretettek, most arra kényszerítik, hogy az önök, az FVM költségvetésében szereplő tétellel biztosított falugazdászi hálózat működtetését az az önkormányzat vállalja át, akinek semmi köze ehhez, a költségvetésben ehhez forrást nem biztosítottak, és megfenyegetik az önkormányzatot, hogy ezek után megszüntetik ott a falugazdász-hálózatot, és utána majd a polgármester nyakába varrják a felelősséget?
Ezek a képzett személyek azok, akik az utolsó kapcsok a gazdálkodók és az uniós, illetve az államigazgatási szervek között. Kérem, tisztázza, hogyan gondolták ezt a képtelenséget! Várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés