DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! A fogalmak tisztázása nagyon fontos. A betétdíjrendszer előnye az, hogy ott sokan jól járnak annak a folyamatnak az eredményeképpen, hogy jót tesznek a köznek is. Példa: az az árokparton lévő üveg, amiből fogyasztottak valamit, érték, ha valaki fölveszi és elviszi oda, ahol azért pénzt kap. Miért hajlandó valaki pénzt adni érte? Mert végül is a gyáros vagy valamilyen üzem azt fölhasználja. Hogy ki kell mosni? Tapasztalat szerint az még kevesebbe kerül, mint egy új üveget gyártani, hiszen el kell menni a homokbányába, a kazánban meg kell olvasztani a homokot üveggé és így tovább, micsoda beruházások. A tapasztalat létezik, hogy a piaci mechanizmus képes erre.

Kik azok, akik fölszedik? A cserkészek, akik cserkésztáborba készülnek menni, és az árokparton, ahol látják, összeszedik, például a hétvégi kirándulásokon. Vagy diákok; voltak olyan diákjaim az egyetemen, akik a tandíjat úgy gyűjtötték össze, hogy ezt tették. Vagy gondoljunk másra: a hontalanok tehetnék. Aztán másik szférából: a kereskedő, a kiskereskedő számára sokszor azért vonzó visszaváltani és még reklámozni is a visszaváltási készséget, mert aki visszaváltja az összegyűjtött üveget, az egyben vásárolója is lesz a terméknek. Tehát még egyfajta jó marketingdolog is.

Folytathatnák, két percben nincs lehetőségem, de hadd hívjam föl a figyelmet, hogy a piac itt igen jól képes működni, és hasznos dolgot produkálni.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu