PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Amiről beszélünk, azok a tíz évvel ezelőtt megkötött szerződések, amelyek lényegiek, és meghatározóak voltak Magyarország biztonságos energiaellátásában. Emlékeztetni szeretném önöket arra, hogy '95-ben, amikor a privatizáció megtörtént, erőműveink jelentős része elég lepusztult állapotban volt, és ezeket a szerződéseket az idő, az ellátásbiztonság kikényszerítette, hiszen más módon beruházókat, vásárlókat ezekre az erőművekre nem lehetett volna szerezni.
Tehát összegezve azt szeretném elmondani és kihangsúlyozni az elmúlt három év vitája alapján, és a szakma véleményét is, hogy ezekre a szerződésekre szükség volt. Emlékeztetni szeretném önöket a tavaly évi rendkívüli állapotra, amikor előfordult, hogy Európában kevesebb villamos energia állt rendelkezésre, mint ami a felhasználás volt. Magyarország az elmúlt évben annak köszönhette, hogy a villamosenergia-ellátása folyamatosan biztosított volt, hogy ezek a hosszú távú szerződések rendelkezésre álltak, mert ha szabadpiaci, illetve határkeresztező kapacitásokon keresztül nem lettek volna garantált, lekötött szerződések, ennek eredményeképpen jóval magasabb árért természetesen a termelők és a kereskedők is Magyarországról elszállították volna a Balkán irányába a villamos energiát.
(12.30)
Tehát sommásan kimondani, hogy ezek a hosszú távú szerződések állami támogatással működtek, és hátrányosak voltak a magyar energiarendszerre és az ellátás biztonságára, megítélésem szerint hibás következtetés.
Ugyanakkor Magyarország EU-tagságával szükséges volt átrendezni a törvényeinket az energiaellátás területén, ezért született meg az elmúlt években a villamos energiáról szóló törvény és hasonlóképpen a gázszolgáltatásról szóló törvény. Mivel a piacot EU-direktívák alapján liberalizálni kellett, tehát fel kellett szabadítani, versenyképessé kellett tenni, ezek a szerződések az egyes európai szabályoknak nem feleltek meg, ezért egy hároméves kemény tárgyalási sorozat kezdődött el, amely hihetetlen nagy szakmai kapacitást kötött le, hiszen ezeket a hosszú távú szerződéseket, amelyek tíz-tizenöt évre, esetleg hosszabb távra is szóltak, erőművi blokkonként kötötték, és külön szerződésekkel. Több tíz méter hosszúságú iratanyagot tartalmaz egyetlenegy ilyen szerződés is. Ahogy Kovács Tibor képviselőtársam is mondta, valóban nagyon kevés ember ismeri keresztmetszetében ezeket a szerződéseket. Ez nem tetszett az európai energia biztosának, elsősorban a verseny biztosának, ezért történtek meg ezek a tárgyalások, amelyek három évet vettek igénybe.
A határozat úgy szól, hogy ez év december 5-ig kellene ezt a szerződést realizálni, tehát megszüntetni minden ilyen jellegű szerződést és újakat kötni. Ezt felismerve indultak el a tárgyalások megfelelő keretek között. Arról már szóltunk, hogy a hét nagy erőmű közül a megállapodás öttel már megtörtént. Ez rendkívül fontos, hiszen Magyarország villamos energiával való ellátásának a biztonságát ez szolgálja, és tulajdonképpen a legnagyobb erőművekkel történt meg a megállapodás. A maradék két erőmű esetében pedig választott nemzetközi bíróság előtt fog eldőlni ez a kérdés. Az rendkívül fontos és meghatározó, hogy ebben a kérdésben törvény szülessen, mert csak a törvény erejével van lehetőség ezen hosszú távú szerződések megszüntetésére.
Az előterjesztett törvényjavaslat megítélésünk szerint megalapozott, jó, lefedi azokat az igényeket, amelyek megjelennek mindkét, illetve három irányból, akár a szolgáltatás, akár a termelés, az elosztás területén és a vásárlók részére is. De azért rendkívül fontos, hogy deklarálásra kerüljön ebben a törvényben - ami meg is történt -: a htm-ek megszüntetésének kétféle módja van, a közös megegyezés alapján, illetve a törvény erejénél fogva történő megszüntetés. Úgy gondolom, hogy 2008. december 31. után mind a két feltétel nem maradhat hatályban, hanem csak az egyik.
Ismételten kihangsúlyozom, hogy a törvény kiemelkedő jelentőségű, alaposan előkészített törvényjavaslatnak tartja a szocialista frakció, amelynek az elfogadása az állami támogatással kapcsolatos elemek miatt mindenképpen szükséges. Ugyanakkor úgy ítéljük meg, hogy néhány területen, a törvény néhány szakaszában módosításra van szükség. Nem teljesen egyértelműen került megfogalmazásra, hogy a törvény hatálya csak és kizárólag azokra a htm-ekre terjedjen ki, amelyeket az Európai Bizottság meghatározott számú határozata érint, ugyanakkor az Európai Bizottság vizsgálatának tartalma alatt újratárgyalt és megkötött szerződéseket viszont nem érintheti. Ez egy nagyon lényeges elem, hiszen újrakezdődnének a tárgyalások. Erre a korrekcióra már be is adtunk módosító javaslatot.
Ugyancsak szükséges pontosítani a törvényjavaslat hatályát abból a szempontból, hogy annak a hatálya csak a törvény hatálybalépésének napján hatályos hosszú távú szerződésekre terjedjen ki, a korábban megszüntetettekre pedig ne.
A december 31. utáni teljesítésekre vonatkozó rendelkezések is érvénytelenné válnának, amennyiben azok a régi megállapodás feltételei szerint jöttek létre. Ez az előírás a gyakorlatban az időközben megszüntetett megállapodások helyébe lépő új kereskedelmi megállapodások érvényességét mindenképpen bizonytalanná tenné, hiszen rendkívül összetett kérdés annak megállapítása, hogy tartalmilag azonos feltételeket hordoznak-e a korábbi és a bizottság határozata értelmében megszüntetett htm-ek.
Mindezek alapján úgy gondoljuk, hogy az előterjesztés az általános vitán túl alkalmas parlamenti határozathozatalra, hogy biztonsággal szolgálja Magyarország villamosenergia-ellátását.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés