VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kicsit messzebbről szeretném kezdeni, mert úgy gondolom, hogy egy nagyon fontos eszköz van előttünk, itt a Ház előtt. Egy olyan eszköz, amellyel a hazai környezetvédelem ügyének egyik fontos témaköréhez, a hulladékgazdálkodáshoz tudunk hozzányúlni. Azt gondolom, hogy e tekintetben talán ez a legfontosabb eszköz. Így nagyon nem mellékes, hogyan viszonyulunk magához a törvényhez, és nagyon nem mellékes az sem, hogy mit találunk ebben a jogszabályban, miről szól a módosítás.
Azt gondolom, hogy a modern piaci gazdaság evidens velejárója a szemét növekedése - hogy ilyen vulgárisan vagy egyszerűen fogalmazzak. A szemét növekedése a fogyasztás következményeként jelenik meg egyrészt, a kőolajszármazékok, akkumulátorok, gumiabroncsok, festék, elektronikai eszközök, hűtőközeg, egyéb termékek fogyasztása kapcsán, és gyakorlatilag minden termék fogyasztásához kötődően a csomagolás esetében. A szemét mennyisége folyamatosan nő, ez egy evidens és nagyon helytelen következménye a piaci folyamatoknak, így mérhetetlenül fontos annak az eszközrendszernek a használata, amely ennek csökkentését irányozza elő, különösen az utóbbi, a csomagolások esetében. Nagyon nem mindegy az sem, hogy ezt a célt milyen eszközökkel és hogyan próbáljuk elérni.
A legelemibb cél elsősorban a kevesebb hulladék képzése. Ez természetesen a szereplők mindegyikét érinti. Érinti a gyártót, érinti a kereskedőt, és érinti a fogyasztót. Nagyon nem mellékes, hogy ezek a szereplők milyen mentalitással, milyen szemlélettel, milyen megközelítéssel vesznek részt magában a fogyasztásban.
A gyártót, a kereskedőt ösztönöznie kell a szabályozásnak arra, hogy kevesebb szemét keletkezzék, hogy természetbarát csomagolások előtérbe kerüljenek, hogy a többutas csomagolások aránya növekedjék, és a tekintetben is, hogy a visszagyűjtés, vagyis a már legyártott szemét minél nagyobb arányban kerüljön újrahasznosításra, visszagyűjtésre.
Ehhez két eszköz van - és megint nem újdonság, amit mondok -: a díj mértéke és a mentességek rendszere. A díj mértéke lebeszél a szemét gyártásáról, a mentességek pedig arról szólnak, hogy tegye közvetlenül is érdekeltté a szereplőket abban, hogy nagyobb arányban végezzenek a környezet számára hasznos tevékenységet, vagyis segítse az újrahasznosítást, segítse a technológiaváltást, olyan technológiák bevezetését, amelyek kevesebb hulladékot eredményeznek, az ártalmatlanítást, a visszagyűjtést és a többi.
Alapvető kérdés, és ebben a vitában is megjelent, a korábbi vitákban is, és megjelenik a törvénymódosításban is annak kérdése, hogy az így beszedett díjak milyen célt szolgálnak elsősorban egyszerű költségvetési bevétel, vagyis adó vagy egy konkrét problémakör ügyeinek a rendezése. Mi egyértelműen az utóbbi álláspontot képviseljük. Vagyis úgy gondoljuk, hogy ez nem szabad, hogy adóként befolyjon a költségvetésbe, hanem a befolyt összegnek a gyártás és a fogyasztás során keletkezett problémák kezelését kell elsősorban szolgálnia. Ez az evidensebb környezetvédelmi cél.
Ha a konkrét javaslatokat nézzük, akkor el kell mondani, hogy a minisztériumban a tavaszi időszakban készült javaslatokhoz képest az előttünk fekvő javaslat visszalépések sorát tartalmazza.
(10.50)
Visszalépést jelent a díj mértékében, visszalépést jelent a lebeszélés, rábeszélés eszközrendszerében ennek következtében, és kétségeink vannak a tekintetben, hogy azok a célok, amelyeket joggal megfogalmaz az előterjesztő, ennek következményeként érvényesülhetnek-e. Nincs többletbevétel, ebből következően az a cél, amely a környezetvédelmi beruházások ösztönzését, a betétdíjas rendszer elterjesztését segítenék, ezek az ösztönző mechanizmusok nem működhetnek a gyakorlatban. Úgy gondolom tehát, hogy ez nem jó, ez hiba.
Mi az oka annak, tehetjük fel a kérdést, hogy a tavaszi időszakhoz képest az előttünk levő anyag visszalépést jelent, és én nem gondolom, hogy ez a minisztérium élén bekövetkezett változásra leegyszerűsíthető kérdés lenne. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi miniszter és államtitkár szintúgy elkötelezett a környezetvédelem ügye iránt, mint a korábbiak voltak. Azt gondolom azonban, hogy egy magatartásváltás érzékelhető, magatartás-változás, -váltás a kormányzat szintjén, és nemcsak ebben a törvényben érzékelhető ez, amit én nevezethetek elbizonytalanodásnak vagy visszalépésnek. Egy konfliktuskerülő magatartást érzékelünk, a környezetvédelem ügyében ez nagyon veszélyes út.
Konfliktuskerülő magatartás volt az, amely például a Balaton-törvényben a környezetvédelmi szabályozást enyhítette az elvártakhoz képest. Ugyanez jelenik meg szerintem akkor, amikor a kamionstop ügyében is visszaléptünk, később indul a kamionstop a nyári időszakban, és rövidebb időtartamra korlátozódik. Meggyőződésünk szerint ez a visszalépés érzékelhető, ez a konfliktuskerülés érzékelhető itt is, amikor a beszedett díj mértéke csökken, és azok az ösztönző mechanizmusok, amelyek a társadalom hosszú távú érdekeit célozzák, nem érvényesülhetnek igazán. Ez utóbbi szempont azért is érdekes, mert most alakítottuk meg a Fenntartható Fejlődés Nemzeti Tanácsát, amelyik tudatosan és szándékosan szeretné a jövő nemzedékek szempontjából értékelni a folyamatok alakulását, közöttük nem utolsósorban az elfogadott törvényeket és jogszabályokat. Nos, úgy gondolom, hogy az előttünk fekvő anyag elsősorban rövid távú célokat szolgál, nem pedig hosszú távúakat, és ez egy súlyos visszalépési irány.
Ebből következően úgy gondolom, és bár ezt többen mondták, az államtitkár úr is utalt rá, pozitív elemnek tartom, a most előttünk fekvő módosítás oka elsősorban az EU-eljárás. Az EU-eljárás egy indokolható ok, ezzel együtt nagyon-nagyon fontosnak tartjuk, hogy az egész rendszer, az egész kérdéskör kerüljön minél hamarabb újra a Ház elé, és az egész problémakör komplex megközelítésére legyen lehetőség. Ennek fényében tekintsük át újra ezt a szabályozási részt, és tekintsük újra azokat a szabályozási elemeket, amelyeket ez a módosítás most nem érintett, elsősorban azért, mert az EU-eljárás közvetlenül nem érintette ezeket az ügyeket. A távolabb lévő ügyek tekintetében is szükség lenne változtatásokra.
Én örülök neki, hogy azt mondta Orosz Sándor alelnök úr, hogy a jelenlegi minisztérium elkötelezett a környezetvédelem ügye iránt és elkötelezett a termékdíj-szabályozásban rejlő lehetőségek környezetvédelmi kihasználása ügyében. Ez a jogszabály most engem erről nem győzött meg. Biztos vagyok benne, hogy a következő időszakban lesz alkalma a minisztérium vezetésének mindannyiunkat meggyőzni arról, hogy ez az elkötelezettség valós és egyértelmű.
Ha szélesebb kontextusban szeretnénk beszélni a kérdéskörről, úgy gondolom, hogy van néhány olyan ügy, amely a későbbi előkészítés ügyében az asztalra kell hogy kerüljön, vita tárgya kell hogy legyen. A közvéleményben zajló viták ma is érintik ezeket a kérdéseket. Az egyik ilyen kérdés a termékdíj-fizetési kötelezettség érintettjeinek a köre. Több helyen olvasni lehet azt a javaslatot, illetve azokat az alternatívákat, amelyek a gyártó és a kereskedő dilemmáit járják körül. A gyártó szerepe nagyon fontos, hisz nem mindegy, hogy milyen terméket forgalmazhatnak a kereskedők. A kereskedő szerepe pedig szintén rendkívül fontos, tudniillik nem mindegy, hogy milyen terméket kínál a fogyasztó számára megvételre. Én úgy gondolom, hogy ennek a kettőnek a továbbiakban is együtt kell megjelennie, a jelenlegi szabályozás ennek megfelelően fogalmazódik meg. Nem szabad a kereskedő szerepét csökkenteni e tekintetben, mert a kereskedő szerepe a fogyasztás alakításában és irányításában meghatározó.
A következő alapkérdés a tömegalapú vagy darabalapú termékdíj-fizetési irány. A betétdíj evidens módon darabalapú, innentől kezdve megint az előző kérdéskörrel is összhangban elemezendő, hogy a gyártó, illetve a kereskedő melyik része fizethet tömegalapú, illetve melyik része fizethet darabalapú termékdíjat. Én úgy gondolom, hogy e tekintetben is a kombinatív megoldások, tehát mind a kettő elem megtartása fontos, ez a járható út, ugyanakkor a szabályozás részletkérdései alapvető módon eredményezik a folyamatok alakulását.
A törvényjavaslat kibővíti azt a kört, ez a korábbi hozzászólásokban is elhangzott, amelyik a kereskedelmi csomagolás kérdéskörét érinti, ez a szabályozásnak egy alapvető kérdése. Hogyha általában a termékdíj ügyében a szemét mennyiségének csökkentéséről beszélünk, akkor a kereskedelmi csomagolás szabályozásában is továbbléphetnénk, kinyithatnánk ezt a kört, hisz ma a kozmetikumok, a háztartási eszközök ügyében mérhetetlen mennyiségű szemét képződik, pont ugyanolyan formában, környezetre ártalmas módon, mint amelyik formában az italok csomagolása megjelenik. E tekintetben a tömegalapú szabályozás érvényesül, ugyanakkor azt gondolom, hogy itt is érdekes lenne végiggondolni, hogy mennyiben vezethető be a kereskedelem oldaláról a darabalapú szabályozás kérdése. A jövő vitáinak ez egy fontos iránya lehet. Azzal a javaslattal, amely a betétdíj kiszélesítését célozza abban az irányban, hogy ne csak a többutas csomagolóeszközök esetében működjön ez, hanem a visszagyűjtés elősegítését és az újrahasznosítás elősegítését is célozza, alapvetően egyetértünk.
A dilemmáról, ami az adó, illetve az elkülönített alapba való gyűjtés szempontjából megfogalmazható, már említettem, e tekintetben nagyon egyértelmű az álláspontunk. Meggyőződésünk, hogy egy adott probléma kezelését szolgáló bevételeknek az adott probléma megoldására kell fordítódniuk, vagyis a szemétmennyiség kapcsán begyűjtött termékdíjnak a szemétmennyiség csökkentését kell közvetlenül céloznia, annak minden elemével együtt. Tehát az elkülönített alapban való megjelenítés szerintem evidens érdek, és ennek következményeként érhető el az, hogy arányosan történjen a termékdíjbegyűjtés, az ezzel kapcsolatos feladatokkal, amelyeket meg kell oldania a társadalomnak.
Azok az elvek, amelyeket többen említettek előttem már, számunkra is fontosak, az adminisztráció, a bürokrácia csökkentése és az adminisztrációs terheknek megfelelni nem tudó, kisebb méretű szereplők érdekeltségének az erősítése. E tekintetben további előrelépést tartanánk mi is indokoltnak.
Összefoglalóan azt mondhatom, hogy a szabályozás, amely előttünk van, az EU által megfogalmazott problémákra választ ad. Azokra a dilemmákra, amelyek a termékdíj-szabályozás kérdéskörét érintik és a hulladékgazdálkodás egész ügyét érintik, meggyőződésünk szerint komplex módon nem ad választ, ezért rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a közeli jövőben, nem a távoli jövőben, ennek a kérdéskörnek egy részletes áttekintésére kerüljön sor, minden alapvető dilemma végiggondolásával és egy új jogszabály megalkotásával. Az ebben a jogszabályban érzékelhető visszalépések megítélésünk szerint nem indokoltak, előrelépésre lenne szükség. Ennek értelmében a rendelkezésre álló időben konkrét módosító javaslatokat fogunk benyújtani a törvényhez, amelyek elfogadása esetén számunkra is elfogadhatóvá válhat a törvénytervezet.
Köszönöm a figyelmet.
(11.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés