DR. KARSAI JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy azon gazdák nevében szóljak, akiket kigyűjtöttem, és a körülbelül 800-850 budapesti földtulajdonos, a 350 szegedi földtulajdonos nevében, akik nekünk, 300 gazdának Battonyán önként bérbe adták a földjeiket azzal, hogy jó gazda gondosságával műveljük. Battonyán 600 regisztrált gazdából 15 ezer hektár földön 300 ember gazda - és mind kivétel nélkül, Jakab úr, gazdaköri tag - bérel földet, vásárol meg gépet. Emlékeztetném önöket, hogy közel 300 milliárd támogatásból - EMVA-ból AVOP-ból - gépeket vettek. Gondoljuk meg, hogy ha ezen emberek alól kihúzzuk a földet, hogyan fogják visszafizetni a gépet, és hány ezer pestinek kell lejönni művelni a földet, az egy hektárat? (Közbeszólások az MSZP soraiból: Így van! - Derültség és szórványos taps ugyanonnan.)
Folytatnám tovább azzal, hogy találtam olyan földterületet, ahol 40 hektárnak volt húsz tulajdonosa '94-ben. Ma az öröklődés és elhalás során 96 tulajdonosa van. Nem is lehet adni támogatást 96 felé! Egy nagyon fontos dolog - hallgatják a rádióhallgatók, vagy nem hallgatják -, egyet döntsünk el: az Unió nem támogatja a tulajdonost, mert az a tulajdonos a bérleti díjból kell hogy megéljen és abból vegye be. Hiába akarjuk odaadni a földtulajdonosnak, hogy legyen a mi emberünk, nem tudjuk odaadni azért, mert a földhasználó vállalja a hitelt, ő kockáztat, ő vállalja azt, hogy most kétezerért adja el a kukoricát, ő vállalta fel a hitelt, hogy elviszik a házát, mi meg odaadjuk a 80 ezret vagy a 70 ezret a földtulajdonosnak, és még próbálja valaki kivenni tőlük bérbe. Ki fogja bérbe venni? Magyarország fele területe műveletlenül fog maradni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés