DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Még Frankné Kovács Szilvia első normál felszólalása után, negyedórával ezelőtt jeleztem a kétperces reagálási igényemet, úgyhogy amit most mondok, az nem erre, hanem az ön korábbi normál felszólalására lesz észrevétel. Több mindenről beszélt egyébként a képviselő asszony akkor, és az abban felvetett kérdésekkel majd a normál felszólalásomban is fogok foglalkozni, és képviselőtársaim is, az imént Mátrai Márta is érintette ezeket.
Én egy kérdést választok most ki, és szeretnék arra most külön észrevételt tenni, ez a telekkönyv bírói hatáskörbe helyezésének a kérdése. Képviselő Asszony! Ezzel az egész szakma egyetért. Egyetért, és erre az alapra helyezkedett a kodifikációs bizottság, erre az alapra helyezkedik a szakértői javaslat, erre az alapra helyezkedik az egész szakma. Kérdezze meg a bírákat, kérdezze meg az ügyvédeket, egyöntetű ebben a vélemény. Sőt, a kormány koncepciója, az MSZP-SZDSZ-es kormány koncepciója is arra az álláspontra helyezkedett, amit 2003-ban fogadott el a kormány, hogy a telekkönyvezést vissza kell adni a bíróságoknak.
Mi történt? Az történt, hogy miután a Vékás-féle szakértői csoport, kodifikációs bizottság kezéből kivették a törvényjavaslat előkészítését egy kormányon belüli egyeztetés eredményeként, ami vélhetően a földművelésügyi tárca és az igazságügyi tárca közvetlen részvételével zajlott le, ennek eredményeként félretették a saját koncepciójukat is, és a szakmával teljesen szembemenve alakították ki a törvényjavaslatban szereplő szabályozást.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés