DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm a szót. Bíró Ildikó képviselőtársam hozzászólásából őszintén szólva eddig azt gondoltam, hogy viszonylag látom a Fidesz álláspontját a civilekkel kapcsolatban, de most egy csöppet összezavarodtam. Volt a hozzászólásban jó néhány pontatlanság, hogy az összeférhetetlenséget ez az egész javaslat nem szélesíti, hanem szűkíti, ugyanakkor olyan ellentmondások is vannak, hogy egyrészt a működési költségek csökkentését támogatják, ugyanakkor olyan módosító javaslatot nyújtanak be, ami a kollégium minimális létszámát emeli, ezáltal a működési költséget növeli.
(15.50)
Azt mindenképpen szeretném kérni, hogy a képviselő asszony ezekre a kérdésekre világítson rá, mert nem látunk tisztán; mondja el, hogy akkor most végeredményben mi a Fidesz álláspontja azzal kapcsolatban, hogy csak két ciklusban lehessen valaki képviselő az NCA rendszerében, vagy a forgásokat megteremtve lehessen különböző kollégiumokban lényegében folyamatos tagsággal bent ülni a döntéshozók között.
Azt az érvet, hogy lelassítja és nehézkessé teszi az egész rendszer működését, nem tudom elfogadni. Bebizonyította a magyar civil társadalom, hogy hihetetlenül sokat erősödött, fejlődött és tanult az elmúlt években, és nagyon sok olyan civil képviselő van, aki alkalmas és képes ezt a rendszert megfelelőképpen működtetni, úgy, hogy annak a rendszer semmilyen formában nem fogja a kárát elszenvedni. Vagy esetleg a képviselő asszony ezt nem így látja?
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés