DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! Ebben a vitában mintegy szentírásként hivatkozás történik a szakértői javaslatra és egy bizonyos, 2003. évben megalkotott kormányhatározat, illetve az ahhoz kapcsolódó koncepció tartalmára.
A két perc adta korlátok között három megállapítást szeretnék tenni. Az egyik, hogy ez a koncepció, ami akkor jóváhagyásra került és a szakértői bizottság javaslata volt, a legnagyobb vitát okozó üggyel kapcsolatban, vagyis az élettársi szituációval kapcsolatban azt tartalmazza, hogy a koncepció számot vet azzal a ténnyel, hogy az élettársi viszonyok szaporodnak, és hogy az élettársakat szülői minőségben ma is ugyanazok a jogok illetik meg és kötelezettségek terhelik, mint a házastárs szülőket. Nem szeretném folytatni, de maga a professzor úr is elismerte, hogy erre a vitatott szabályozásra éppen ők tettek javaslatot.
A másik körülmény, az 1003/2003. kormányhatározat nem felejti el, hogy társadalmi vita is van a világon, hiszen kifejezetten erre vonatkozóan ad feladatot a szakértői bizottságnak, mert úgy fogalmaz, hogy a kormány elfogadja az új polgári törvénykönyv szakmai-társadalmi viták alapján átdolgozott koncepcióját.
Következő dolog, hogy ekkor ez e szakértői javaslat nem telekkönyvi bíráskodás visszaállítására tesz javaslatot, hanem pusztán azt tartalmazza, hogy felkéri a földművelési és vidékfejlesztési minisztert, valamint az igazságügy-minisztert, hogy közösen készítsenek előterjesztést az ingatlan-nyilvántartás egyébként akkor ismert áldatlan, sokéves elmaradással jellemezhető helyzetéről, a tevékenység hatékonysága növelésének lehetőségeiről. Ennyit tartalmaz, és nem hozott döntést.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés