DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdést. Valóban így van, hogy ezt a döntést ötpárti konszenzus övezi, és holnap reggel indulunk el egy ötpárti delegációval a nagykövetség megnyitására. Ez a döntés korábban megszületett, az eredeti terv szerint 2009-ben került volna sor a nagykövetség nyitására, és valóban így van, hogy az orosz-grúz konfliktus után döntöttük el, hogy előrehozzuk a képviseletnyitást.

Egy képviselet megnyitásának természetesen vannak gazdasági megfontolásai. Nem kizárólagosan és nem azonnali eredményeket várva nyitunk egy képviseletet. Nagyon fontos politikai és biztonságpolitikai megfontolások is vannak emögött. Említette képviselő úr azt, hogy Magyarország számára ez a térség nagyon fontos. Azt lehet látni, hogy az Európai Unió számára is egyre fontosabb ez a térség. Mióta az utolsó két csatlakozási kör megtörtént, azóta az Unió egyre közelebb ment ehhez a térséghez. Ezért nagyon fontos a biztonságpolitikai szempontrendszer. Egy nagykövetség nyitása mindig azt is jelenti, hogy erre további lehetősége van egy országnak, hogy ehhez hozzájáruljon, ezt elősegítse mindenféle módon.

Szeretnénk azért is hozzájárulni a térség biztonságpolitikájához, mert ahogy említette képviselő úr, a Nabucco az egyik kiemelt szempontja Magyarországnak. Tranzitországként Grúzia kiemelt jelentőséggel bír, és tudjuk, hogy az orosz-grúz konfliktus idején Grúzia tranzitországbéli megbízhatósága és a biztonság ezzel kapcsolatban megkérdőjeleződött. Tehát a nagykövetségnyitás nyilván ebből a szempontból is kiemelt jelentőségű.

De természetesen vannak gazdasági megfontolásaink is. Ha van egy nagykövetség, az mindig azt is jelenti, hogy közvetlenebbül kapunk információt, és inkább tudunk élni azokkal a lehetőségekkel, amelyek megnyílnak és várhatóan megnyílnak a közeljövőben. Infrastruktúra-fejlesztési lehetőségek biztosan lesznek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), az élelmiszeriparban, termálvíz-hasznosításban, gyógyturizmusban nyílnak lehetőségek. (Az elnöki ismét csenget.)

Az, hogy konzuli segítséget tudunk nyújtani az ott lévő magyar üzletembereknek, szintén fontos lesz a közeljövőben.

Köszönöm szépen.(Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu