DR. MOLNÁR CSABA nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az uniós támogatások felhasználása során a projekt értékelésekor a projekt eredményességi célját, költséghatékonyságát és előkészítettségének állapotát vizsgálja. Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert ezzel is utalnék rá, hogy az NFÜ szakmapolitikai döntéseket nem hoz, ez nem az ő kompetenciája, éppen ezért kerülnek bevonásra a különböző bírálati szakaszokban az érintett szakminisztériumok szakértői.

Ugyanez a helyzet az elektronikus levéltári program kapcsán is. Bármely levéltárnak, bármely más érintett közigazgatási szervnek lehetősége volt arra, hogy tavaly szeptemberig kiemelt projektötletként fejlesztési javaslatát benyújtsa. Sajnos ezzel a lehetőséggel egyetlenegy magyarországi levéltár, illetve közigazgatási szerv sem élt, ezzel szemben a Kopint-Datorg Zrt. projektgazdaként beadott egy erre irányuló projektjavaslatot. Vagyis az NFÜ értékelői előtt ez volt az egyetlen levéltári projekt, más levéltári pályázó, sajnos vagy nem sajnos, de nem volt.

A projektjavaslatot egyébként - kérdezi a képviselő úr, hogy hogyan áll ez a történet - november folyamán kell a Kopint-Datorg Zrt. által vezetett konzorciumnak benyújtania. Elkészült már az erre vonatkozó útmutató. Az útmutató kötelezővé teszi legalább két darab levéltár bevonását a projektbe, pontosan azért, hogy a megfelelő szakmai háttér is meglegyen a Kopint-Datorg Zrt. által vezetett konzorcium munkájában.

Tehát a projektgazda jelenleg állítja össze a részletes projekttervet és a pályázati dokumentációt, és mivel azt csak novemberben kell benyújtania, ezért a képviselő úrnak sajnos arra a kérdésére, hogy mi a végleges műszaki tartalom és az igénylendő támogatási összeg, most még nem lehet válaszolni, csak akkor lehetséges, mikor novemberben ezek véglegesen benyújtásra kerültek.

Kérdezi a képviselő úr azt is, hogy a 143-as beszerzés adta lehetőség megnyílik-e ebben a kérdésben. Erre sem lehet most még válaszolni, hiszen a projektgazdának kell majd nyilatkozni akkor, novemberben, amikor beadta a javaslatot, hogy kíván-e élni ezzel a lehetőséggel. De azt persze a képviselő úr is tudja, hogy annak alkalmazhatóságáról nem az NFÜ fog dönteni, hanem az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu